OROSZVALOSAG.HU
Ruszisztikai konferencia az ELTE BTK-n
Ruszisztikai konferencia az ELTE BTK-n
Az orosz nagykövet a történelem átpolitizálása ellen szólalt fel
Május 22-én befejeződött a Ruszisztikai Központ, illetve a Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottság által szervezett „A történész és a világ, a történész világa Oroszországban és Kelet-Európában” elnevezésű nemzetközi konferencia, amelyen magyar, oroszországi, amerikai ruszisták vettek részt, többek között Jurij Pivovarov akadémikus, vagy Jurij Alekszandrovics Petrov, az Orosz Tudományos Akadémia Orosz Történeti Intézetének igazgatója.
A középkortól a napjainkig terjedő témákat érintő, korszakokat átölelő szekciók tudományos dialógusa mellett, de annak mintegy részeként a konferencia ünnepélyes megnyitóján felszólalt Alekszandr Alekszandrovics Tolkacs, az Oroszországi Föderáció magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A nagykövet előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a történelem alkalmasint politikai eszközzé is válhat, ahhoz vezethet, hogy konjunkturális okokból elferdítik a történelmi igazságot. Különösen érzékeny téma ebből a szempontból a második világháború története, melynek eredményeit a „történelmi revizionizmus” gondolatának megfelelően megpróbálják átértékelni, azzal a céllal, hogy diszkreditálják a Szovjetunió második világháborús áldozatvállalását.
A nagykövet kiemelte, hogy a történelem átpolitizálása – oroszellenes éllel – Magyarországon is megfigyelhető az utóbbi években. Ennek jele, hogy az új magyar Alaptörvényben is teret nyert a „kettős megszállásról” (1944 – 1990 között a Szovjetunió kapcsán) szóló elképzelés; bevetté vált a Vörös Hadsereg felszabadító szerepének tagadása; valamint azok a kísérletek, melyek nemcsak gyakorlati, de elvi szinten is egyenlőségjelet tesznek a nácizmus és a kommunizmus közé. Eközben a „jobboldali táborhoz közel álló történészek” lényegében jóváhagyják Magyarország részvételét a Szovjetunió elleni agresszióban, a horthysta propagandát ismételve. Elhallgatják a magyar megszálló erők által a Szovjetunióban elkövetett bűncselekményeket, valamint a horthysták és nyilasok részvételét a zsidó és cigány lakosság tömeges megsemmisítésében. Eme kampány egyik utolsó eleme – figyelmeztetett a diplomata - a Kereki községben avatott Horthy-szobor volt.