Tatyjana Voronkina és Goretity József

Pótolhatatlan veszteség érte az oroszországi hungarológiát: 2022. december 17-én, 91. születésnapján elhunyt Tatyjana Voronkina műfordító, a magyar irodalom egyik legkiválóbb orosz tolmácsolója és lelkes népszerűsítője.

Tatyjana Voronkina műfordítói pályája, annak ellenére, hogy szlovák szakos diplomát szerzett a moszkvai egyetemen, korán összefonódott a magyar nyelvvel és irodalommal: végzés után állást keresett, könyvkiadónál szeretett volna elhelyezkedni, de a szlovák nyelvvel sehová sem vették fel. Aztán az Inosztrannaja Lityeratura Kiadónál megkérdezték tőle, nem tud-e a szlovákon kívül valamilyen „egzotikus” nyelven, mint például albánul, románul vagy esetleg magyarul. Voronkina erre félénken azt válaszolta, hogy az egyetemen tanult valamennyi ideig magyarul, de hamar abba is hagyta. Viszont ennek a minimális nyelvtudásnak köszönhetően felvették a kiadóba, majd lehetőséget adtak neki, hogy egy féléves ösztöndíj keretében Magyarországra jöhessen, és fejleszthesse tudását. Tatyjana Voronkina következetesen tagadta, hogy „véletlenül” került kapcsolatba a magyar nyelvvel és kultúrával, mindig azt mondta, hogy efféle véletlenek nincsenek, és hogy nem ő választotta a magyart, hanem a magyar választotta őt.

Tatyjana Voronkina műfordítói munkássága már a mennyiségével is lenyűgöző és tiszteletet parancsoló: több mint 300 magyar könyvet és megszámlálhatatlan kisebb írást jegyez fordítóként. Felsorolni is nehéz azokat a magyar szerzőket – klasszikusokat és kortársakat ‒, akiknek műveit oroszra fordította: Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Babits Mihály, Füst Milán, Rejtő Jenő, Németh László, Illyés Gyula, Örkény István, Lengyel József, Pilinszky János, Szabó Magda, Jókai Anna, Nemere István, Vámos Miklós, Fekete István, Kányádi Sándor, Békés Pál, Janikovszky Éva, Berg Judit, Majoros Judit, Grecsó Krisztián – hogy csak a legismertebbeket említsem.

Tatyjana Voronkina műfordításai valóságos mesterművek: olyan természetességgel szólaltatja meg – az iménti felsorolásból is látható – a legkülönfélébb stílusú magyar szerzők műveit (képviseljenek azok akár veretes, költészetbe hajló nyelvet, groteszket, szójátékokkal teli nyelvi bravúrt vagy gyermeknyelvet), mintha eredetileg is oroszul íródtak volna. Voronkina nem egyszerűen magyarul és oroszul tudott kiválóan, hanem „örkényül”, „illyésül”, „rejtőül”, „janikovszkyul”.

És nem csak arról van szó, hogy oroszra fordította és megjelentette a magyar irodalom kiválóságainak műveit, hanem arról is, hogy hihetetlenül sokat tett azért, hogy e művek ismertté és népszerűvé váljanak az orosz nyelvű közönség számára. Elérte, hogy Örkény István Tóték-ját és Macskajáték-át moszkvai és vidéki színházak műsorukra tűzzék, hogy Voronyezs című drámája éppen egy voronyezsi kiadónál lásson napvilágot; hogy Illyés Gyula Ebéd a kastélyban és Kháron ladikján című művei eljussanak Oroszország legeldugottabb vidékeire is; hogy a magyar gyermekirodalom konkurenciát jelenthessen nemcsak a nagyszerű orosz, hanem a nagy világnyelvekből oroszra fordított gyermekirodalomnak is. Többször volt alkalmam együtt részt venni Tatyjana Voronkinával oroszul megjelent magyar művek könyvbemutatóján, író-olvasó találkozókon, felolvasóesteken. Mindig lenyűgözött az a lelkesedés, energia, érdekfeszítő előadói képesség, amellyel ezeken a rendezvényeken az adott könyvről, szerzőről, általában a magyar irodalomról és kultúráról mesélt.

Utolsó közös munkánk 2021 elején zajlott. Tatyjana Voronkina arra kért, hogy fordítsam magyarra az Illyés Gyuláról szóló visszaemlékezéseit. A munka során leveleket váltottunk, telefonbeszélgetéseket folytattunk. A megküldött fordításban figyelt minden fordulatra, szóra, stílusárnyalatra. Felemelő érzés volt, és persze hatalmas megtiszteltetés.

Tatyjana Voronkina a magyar irodalom fordításáért és népszerűsítéséért számos magyar állami és szakmai díjban részesült, olyanokban, mint a Magyar Köztársaság Kiskeresztje, Pro Cultura Hungarica, Artisjus-díj, Füst Milán-díj, Magyar Rapszódia-díj, IBBY-díj, Tóth Árpád-díj.

És végül még egy személyes emlék. Különös gonddal őrzök a nappalimban egy cseréptányéron több kisebb-nagyobb, színes sündisznó figurát – kerámiából, üvegből. Tánya Voronkinától kaptam őket a 2000-es évek elejétől fogva, különböző időszakokban – hol személyesen ő adott át egyet-egyet, hol valamelyik közös ismerősünkön keresztül juttatott el hozzám újabb példányt. Hogy miért? 2000-ben az egyik találkozásunk alkalmával Tánya így kiáltott fel: „De hiszen te nem Józsi vagy, hanem Jozsik!” Vagyis süni. Úgyhogy Tatyjana Voronkinát azóta a tiszteletbeli keresztanyámnak tudhatom.

Kedves Tánya! Kívánom, hogy égi utadon együtt sétálhass és jókat beszélgethess azokkal a magyar írókkal, akiket olyannyira tiszteltél, szerettél és nagy műgonddal fordítottál: Örkény Istvánnal, Illyés Gyulával, Békés Pállal, Kányádi Sándorral és a többiekkel. Nyugodj békében!