OROSZVALOSAG.HU


Oroszképek a magyar filmben II.

  |  2022-05-27 09:04:32  |  
Debreceni Ferenc

Oroszképek a magyar filmben II.

A rendszerváltás után

A magyar-orosz filmes kapcsolatok történetének egyik érdekes fejezete a rendszerváltás utáni időszak, mivel az ekkor készült magyar filmekben relatíve nagy számban találkozhatunk különböző orosz vonatkozású témákkal. Elsősorban olyan filmekre gondolok itt, mint Lukáts Andor A három nővér (1991), Bacsó Péter Sztálin menyasszonya (1991), Gothár Péter Haggyállógva Vászka (1996), Tóth Tamás Natasa (1998), Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél (2006) című filmjei. Az orosz témák korabeli népszerűségének okát abban vélem felfedezni, hogy a rendszerváltást követően lehetőség nyílt arra, hogy minden korábbi negatív vagy pozitív előítélettől mentesen, az orosz kultúra többé-kevésbé alapos, értő ismeretével párosulva, sokkal árnyaltabb, a valóságot jobban tükröző képet formáljanak az orosz társadalomról és a benne zajló folyamatokról, jelenségekről. Teszik mindezt oly módon, hogy a már meglévő, ismert szerkezetekhez újabb és újabb gondolatokat rendelnek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az orosz kultúra félévszázados konjunktúráját és annak hatásait nem lehetett egyik pillanatról a másikra nyom nélkül eltüntetni, annál is inkább, mert ennek a konjunktúrának, a szocreál esztétika tipikus sablonmunkáin túl, számtalan magas színvonalú, minőségi alkotás is a szerves részét képezte.

Jól példázza ezt a feltevésemet Csehov drámájának adaptációja, A három nővér is. A film érdekessége, hogy a rendező, Lukáts Andor a dráma cselekményét modern térbe és időbe helyezi át: a történet 1987–1991 között játszódik Magyarországon. A három nővér, Mása, Olga és Irina már több mint 10 éve élnek egy magyarországi szovjet laktanya zárt világában, és arról ábrándoznak, hogy egyszer visszatérnek Moszkvába, miközben megkezdődik „az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok” kivonása.

Oroszképek a magyar filmben II.

Jelenet A három nővér című filmből

Lukáts Andor Csehov klasszikusának aktualizálásával, azon túl, hogy hűen mutatja be a csehovi hősök cselekvésképtelenségét és sorsuk kilátástalanságát, cinikusan reflektál az 1970-es, 1980-as évek létbiztonságnak álcázott pangására, ezáltal a film keserű metaforájává válik a szocializmus éveiben meg nem valósult nagy ábrándoknak. Ebből adódóan A három nővért párhuzamba állíthatjuk a peresztrojka időszakának ikonikus darabjával, Vaszilij Picsul A kis Vera (Malenykaja Vera) című 1988-as filmjével. A kis Vera szereplői is, akárcsak a csehovi hősök, egy isten háta mögötti, vidéki kisvárosban tengetik szürke, egyhangú mindennapjaikat, és annyira kisszerűek és jelentéktelenek, hogy még igazi drámai konfliktus sincs az életükben. Létük céltalan vegetáció csupán, és hiába ábrándoznak nagy, jövőbeni tervekről, amelyektől sorsuk jobbrafordulását várják, a néző kezdettől fogva tisztában van azzal, hogy azokból soha nem lesz semmi. Picsul filmje teljes egészében lerombolja a szovjet típusú társadalom mítoszát, helyette a rideg és komor valósággal szembesíti a nézőt, akárcsak Lukáts alkotása. Mind a két film megkérdőjelezi a politikai változások miatt érzett eufória és remény jogosságát, hiszen mind a szovjet, mind pedig a magyar embereknek nagyon hamar szembesülniük kellett a szép, új világról szövögetett álmok naivitásával.

Oroszképek a magyar filmben II.

Jelenet A kis Vera című filmből

Ezért Lukáts Andor filmjére úgy is tekinthetünk, mint amely megpróbálja dekonstruálni a magyar közönségnek a korábbi szovjet sztereotípiákból (Patyomkin páncélos, Csapajev stb.) táplálkozó oroszképét. Ehhez pedig egy Magyarországon is jól ismert és népszerű klasszikus orosz irodalmi művet hívott segítségül. Csehov drámájának korabeli népszerűségéhez talán az is hozzájárulhatott, hogy a Prozorov-házból távozó orosz katonák képét az 1980-as évek magyar közönsége a szovjet megszállással és a szovjet katonák majdani reménybéli távozásával azonosíthatta. Persze ezt ennyi idő távlatából már nehéz objektíven megítélni, de Lukáts filmje mindenképp erre enged következtetni. Mindezek fényében megállapítható, hogy A három nővér kortárs viszonyokra alkalmazott adaptációja jó lehetőséget biztosít arra, hogy egy jól ismert és népszerű klasszikuson keresztül bemutassa a peresztrojka, illetve a magyarországi szovjet laktanyák hétköznapjainak hosszú időn keresztül elzárt, titokzatos és ismeretlen világát.

Míg Lukáts filmje a peresztrojka korának összeomló félben lévő szovjet világát ábrázolja, addig Bacsó Péter Sztálin menyasszonya című filmje az 1930-as évek sztálini Szovjetuniójába kalauzolja a nézőt, egy vidéki kis faluba, amely mint kicsinyítő tükör ábrázolja a korabeli szovjet életet: az egyszerű emberek kiszolgáltatottságát és szervilizmusát, a bizalmatlanságot, a gyanakvást és a félelmet, valamint a hétköznapi, profán jelenségek mitizálását.

 Oroszképek a magyar filmben II.

Jelenet a Sztálin menyasszonya című filmből

A film főszereplője egy bolond lány, Paranya, akinek alakjában az orosz irodalomból jól ismert szent őrült toposzának groteszk, torz képét fedezhetjük fel, és aki köré egy nem kevésbé groteszk és abszurd mítosz épül fel, amely a későbbiek folyamán önálló életre kel.

Bacsó Péter filmjében a remek díszleteknek és jelmezeknek köszönhetően autentikus formában elevenedik meg az 1930-as évek tipikus szovjet faluképe, de a mise en scène-eken túl különböző formanyelvi eszközökkel is képes megidézni a sztálini korszakot. A vöröses, barnás tónusú színek, a kamera-beállítások, amelyek jellegzetes mélységet adnak a jeleneteknek, illetve a gépmozgatással létrejövő belső montázsok mind-mind a sztálini korszak szovjet mozijának vizualitását idézik. A régi szovjet filmek vizualitásával kapcsolatban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az 1920-30-as évek szovjet filmjeinek tipikus fogásaival és képi világával való játékot éppen Gothár Péter fejlesztette tökélyre a Haggyállógva Vászka című filmjében. (Példaként lásd az alábbi két illusztrációt: a két kép összevetése bizonyítékul szolgálhat a fenti kijelentés hitelességére.)

Oroszképek a magyar filmben II.

Jelenet a Haggyállógva Vászka című filmből

Oroszképek a magyar filmben II.

Jelenet a Patyomkin páncélos című filmből

A Sztálin menyasszonya megkísérli a korábbi, a szocreál esztétikából táplálkozó szovjet sztereotípiák dekonstruálását. Vígan dalolászó, vagy az eszme védelme érdekében saját szerelmüket és szeretteiket feljelentő papírmasé sablonfigurák helyett a Sztálin menyasszonyá-ban valódi, hús-vér embereket látunk, akiket a hatalom kegyetlenül kihasznál és eltipor, és akik képesek arra, hogy rokonszenvet váltsanak ki a magyar nézőből, hiszen a filmben ábrázolt orosz falu tragikus sorsa nem is különbözik annyira a Rákosi-korszak magyar falujának sorsától.

A rendszerváltás után készült és orosz tematikát középpontba állító magyar filmek oroszképeiről általánosságban a következőket mondhatjuk el:

A filmek olykor kissé szentimentális, antipragmatikus életszemléletet tükröznek, amely vonzódik az elmélkedés, az erkölcsiség, a misztikum és a spiritualitás felé. Mindemellett felfedezhető bennük az a szándék, hogy lebontsák az oroszokkal kapcsolatos korábbi heteroimázsokat és sztereotípiákat, annak érdekében, hogy helyükre új imázst építsenek. Hiszen a sztereotípiákat általában véve oppozíciók halmazaként is felfoghatjuk, amelyek folyamatosan változnak, így csak ideig-óráig érvényesek, és bizonyosságuk is megkérdőjelezhető. Nem állítom, hogy az általam bemutatott filmek által kínált képek és sztereotípiák teljes egészükben megbízhatóak lennének, de úgy vélem, lényegük nem is ebben rejlik, hanem abban, amit a befogadó számára kínálnak, vagyis az elmúlt évtizedek társadalmi kérdéseinek árnyaltabb ábrázolását, minek következtében a befogadó, jelen esetben a magyar néző, jobban megismerheti az idegent, ezáltal pedig közelebb kerülhet a másikhoz, illetve a másik elfogadásához és megértéséhez.

 

 

Cimkék: Lukáts Andor, Bacsó Péter, Gothár Péter, Tóth Tamás, Szaladják István
Országok:
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat