„Az orvostudomány hatása irányító volt számomra s feltehetőleg a medicinának köszönhetően íróként sok hibát kerültem el.” (Csehov levele G.J. Rolissimóhoz 1899.)

Csehov Dél-Oroszországban, az Azovi-tenger partján fekvő kisvárosban,Taganrogban született. Hat gyermek közül ő volt a harmadik, családja nem számított kimondottan vagyonosnak. Nagyapja jobbágynak született, húsz évvel az 1861. évi jobbágyfelszabadítás előtt váltotta meg saját és gyermekei szabadságát.
Csehov apja kereskedőként dolgozott Taganrogban, de üzlete csődbe ment, kénytelen volt menekülni a hitelezők követelései elől. Családjával Moszkvába költözött, csak Anton maradt Taganrogban, hogy befejezze gimnáziumi tanulmányait. Házitanítóként és ruhagyári munkásként is dolgozott, hogy fenntartsa magát. 1879-ben, a gimnázium befejezése után Moszkvába utazott a családjához, szülővárosának szerény ösztöndíjával a zsebében. Enélkül az összeg nélkül nem tudta volna elkezdeni tanulmányait, élete végéig adósnak érezte magát e segítségért, ezért praxisa során soha nem kért pénzt szegényektől és parasztoktól a gyógyításért.

Szinte véletlen, hogy Csehov orvosi karra iratkozott be. A család összetartó és nagy volt, pénzük viszont kevés. Apja adósságait is le kellett róniuk valahogy, Anton kötelességének érezte, hogy gondoskodjon szüleiről és kisebb testvéreiről. Későbbi élete folyamán is megfigyelhető a motívum, hogy saját érdekei és vágyai elé helyezi a hozzá közel állók jólétét és nyugalmát, így anyagi szempontok szerint választott magának hivatást. Mivel a tizenkilencedik század második felében az orvosi szakma kimondottan megbecsült volt Oroszországban – anyagi szempontból is –, az ifjú Csehov választása az orvosi karra esett. A Moszkvai Egyetemen a kor kiváló orvosai tanítottak — többek között Zaharin és Szkifoszofszkij –,harmadéves korától a kezük alá dolgozott sebészként, így sajátítotva el a szakma csínját-bínját.

A disszimuláns

Huszonnégy évesen köhögött fel először vért, orvosként pontosan tudta, hogy ez mit jelent. 1884-ben szerzett orvosi oklevelet, ettől kezdve – kisebb nagyobb megszakításokkal – 1904-ben bekövetkezett haláláig praktizált. Ritkán beszélt tüneteiről, és még ritkábban nevezte nevén betegségét. Szülei és közeli barátai elől is titkolni próbálta fájdalmait és romló állapotát, ezért mondjuk, hogy disszimuláns volt, azaz a szimuláns ellentéte. Nem tüneteket képzelt magának, hanem a meglévő tüneteit igyekezett eltitkolni. 1890-ben, bátyja halála után elindult a cári birodalom távol-keleti fegyenctelepére Szahalin szigetére, összeírni az ottani népesség létszámát és egyészségügyi állapotát, hiába próbálták lebeszélni erről barátai és családja. Egyfajta sorskísértés volt ez, úgy tett, mintha teljesen egészséges ember lenne, pedig bátyja, Nyikolaj is éppen abba a betegségbe halt bele, amitől Csehov szenvedett.

Levelében jóbarátjának, Szurovinnak ezt írta: „Megelégszem azzal is, hogy megírok száz-kétszáz oldalt, és ezzel némiképp lerovom adósságomat az orvostudománynak, amellyel, mint ahogy tudja, disznó módon viselkedtem”. Szüleinek az útról küldött leveleiben végig azt állította, jól van, minden rendben az egészségével, de útinaplója ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Ez a szahalini út rendkívüli módon megrendítette egészségét, újra és újra vért köhögött fel, de az összeírás végeztével nyugodt lelkiismerettel távozott. Ebből az utazásból született a Szahalin című írás, melyet az első, tudományos igénnyel megírt orosz nyelvű szociográfiának tartanak. Három hónapot töltött el a szigeten.

Csehov Szahalin szigetéről Vlagyivosztokból indult vissza Moszkvába, Hongkongon és Ceylonon át hajóval érkezett Odessza kikötőjébe. A többhetes tengeri úton kétszer is súlyosan megbetegedett, igen rossz állapotban érkezett Moszkvába. Részben emiatt, részben pedig azért, mert jóbarátjával, Szurovinnal kibékíthetetlen ellentétbe kerveredtek a Dreyfuss-ügy kapcsán, úgy döntött, elköltözik a városból. Birtokot vásárolt Moszkvától száz kilométerre Melihovóban. A városkában gyorsan híre ment, hogy az új földesúr egyben orvos is. Önkéntes alapon újította meg itt orvosi praxisát, fáradhatalanul dolgozott, gyógyított és írt. 1896-ban kolerajárvány tört ki a városban, bázisokat hozott létre a gyógyításra, és betanította az arra alkalmasnak mutatkozókat a gyógykezelésre. Személyesen felügyelt mindent, hogy a melihovóiak a lehető legkisebb veszteséggel vészeljék át a járványt. A fárasztó munka tovább őrölte testi egészségét, lelkierejét pedig a Sirály szentpétervári látványos bukása ásta alá. 1897-ben ismét tüdővérzése volt, ekkor már annyira rossz volt az állapota, hogy kórházba került. A kiváló belgyógyász A. A. Osztroumov klinikájára vitték, Koch-bacillus-fertőzést diagnosztizálnak nála. Az állapota súlyos volt, de a kezelések hatására felerősödött annyira, hogy tudja folytatni írói munkásságát, és még a kései szerelem is rátalált.

Orvosból író, íróból orvos

Csehov igen fiatalon, egyetemi éveinek elején kezdett publikálni. 1882-ben, 22 évesen lett állandó szerzője a szentpétervári Oszkolki (Szilánkok) című szatírikus lapnak, 23 évesen már elismert szerzőnek számított. Ezekben az években Antosa Csehovtye álnév alatt írt, saját nevén publikálni 1886-tól kezdett, amikor a szintén pétervári, Alekszandr Szurovin által vezetett Novoje Vremjának lett állandó szerzője. 1889-ben már a legmagasabb állami kitüntetéssel, Puskin-díjjal jutalmazzák írói munkásságáért, 1900-ban pedig az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választják – Lev Tolsztojjal egyetemben.  Csehovnak, saját elmondása szerint az orvostudomány a felesége, az irodalom pedig a szeretője volt: amikor elege lett az egyikből, ment a másikhoz, ebből is érthető, miért hozott időnként olyan hatalmas áldozatokat az orvostudományért, mint a szahalini fegyenctelepen tett látogatása. Ez a két szenvedély, melyek közül képtelen volt választani, elválaszthatatlanul egymáshoz tapadt Csehov munkásságában. Mikor megrendült egészsége miatt kevesebbet praktizált, műveiben sokkal erőteljesebben nyilvánult meg az orvos és az egészségügy, mint motívum – ilyen időszakokban született a Hatos számú kórterem és a Fekete szerzetes – mikor orvosként aktívan dolgozott, írásaiban alig volt nyoma ezeknek a témáknak.

Színésznőt szeretett

Bár arról beszélt, hogy felesége az orvostudomány, szeretője pedig az irodalom, Csehov magánéletében 1901-ben feltűnt a hús-vér szerelem is, Olga Leonardovna Knipper személyében. Csehov színésznőbe szeretett bele, aki több darabjának is jelentős szerepeiben játszott, Másaként a Három nővérben, Ranyevszkajaként a Cseresznyéskertben. 1901-ben összeházasodtak, nászút helyett azonban, Csehov egyre romló egészségügyi állapota miatt kénytelenek voltak orvosi kezelésre – kumiszkúrára – utazni. A korban a tuberkulózist két módszerrel próbálták gyógyítani: kumiszkúrával és tengeri levegővel. Az író ekkor már vagyonos embernek számított, megtehette, hogy házat vesz a francia Riviérán, ahol igen sok idejét töltötte, de gyakran tartózkodtak Jaltán is. Felesége munkája miatt gyakran utazott Moszkvába, ilyenkor Csehov egyedül maradt. Ő azonban megértő volt „… jól tudtam, hogy színésznőt vettem el, vagyis amikor megnősültem, világosan tudatában voltam annak, hogy a telet Moszkvában fogod tölteni. Egy cseppet sem érzem magam megsértettnek vagy elhanyagoltnak” – írja egyik levelében feleségének. Nem is roskad önmagába ezekben az időszakokban, aktívan tölti a magányos hónapokat: kiáltványt szövegez meg a tüdőbetegek ügyében, amely bejárja az egész országot.

A vég – mintha csak maga írta volna

„Mást sem csinálok, mint gondolkozom és köhögök” írja Jaltából barátjának, Maxim Gorkijnak egy levelében. Azonban bármennyire is válságos volt az állapota, befejezte életművének egyik legfontosabb darabját, a Cseresznyéskertet. A dráma bemutatója 1904-ben egyben jubileumi évforduló is: Csehov negyedszázados írói munkásságának évfordulója. Azonban szomorú ünnep lett január 14-e, a dráma bemutatójának napja: Csehov ugyan el tudott utazni Moszkvába, de már nagyon beteg volt, a moszkvai közönség megdöbbent az író állapotán.
Tavasszal állapota válságosra fordult. Moszkvai orvosai tanácsára – a tüdőbetegek Mekkájaként ismert – német Badenweilerbe viszi őt felesége. Ez az orvos-író utolsó útja, 44 éves korában, 1904. július 2-án itt halt meg. Német orvosa, hogy enyhítsen szenvedésén, pezsgőt itatott vele: „Régen ittam pezsgőt” … mondta, majd nyugodtan fenékig ürítette a poharat. Csendesen a bal oldalára fordult, és hamarosan örökre elaludt, emlékezett a felesége, Olga, az utolsó percekre. Ahogy drámáiban és elbeszéléseiben is csendes, belenyugvó, enyhén patetikus légkörben zajlik a vég és az emberi sorsok tragédiája, úgy távozik el ő is erről a világról.

 

Források:

Lente Gábor: Túl a Varázshegyen. Ponticulus Hungaricus XX. évfolyam 11. szám · 2016. November.

Dr. Kiss László: Hármas szereposztásban: Csehov az író, az orvos és a beteg.

http://www.elitmed.hu/ilam/gondolat/harmas_szereposztasban_csehov_az_iro_az_orvos_es_a_beteg_5636/

Elena Repina: Doktor Anton Pavlovich Chekhov

https://professiya-vrach.ru/article/doktor-anton-pavlovich-chekhov/

 

Cimkék: Anton Pavlovics Csehov, Taganrog, Szahalin, Melihovo, Jalta

Országok: