A 2010-es években számos kiváló film készült Oroszországban, olyannyira, hogy szerintem ebből a szempontból a magunk mögött hagyott (hivatalosan még futó) évtized erősebbnek is bizonyult, mint a 21. század első dekádja. A 2010-es évek Oroszországában nagyon sok nagyon jó film készült (miközben sokak szerint Hollywood, de más filmes kultúrák is az elmúlt években egyfajta válságperiódust élnek át). Az utóbbi években Oroszországban is a sorozatok irányába terelődött el a figyelem, ezért ezeket is számba veszem, amikor listázom a 2010-es évek véleményem szerint legjobb oroszországi filmjeit. Nagyon nehéz volt a választás, számos remekmű kimaradt a lajstromból. A lista természetesen szubjektív, nyilván nem véletlen, hogy az általam választott filmekben elsősorban a „kisemberek”, társadalmi problémák, reflexiók, sőt, antropológiai nézőpontok jelennek meg. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt évtizedben Oroszországban sok társadalomkritikát megfogalmazó film készült, érdekes, hogy ott egyáltalán megvalósulhatnak ilyen alkotások (ellentétben mondjuk Magyarországgal, ahol láthatóan kisebb szabadsága van a filmeseknek).

 

1. Pocsék idő (sorozat, 2018, Szergej Urszuljak). A sorozatról korábban bővebben írtam, Alekszej Ivanov hasonló című regénye alapján készült, mely 2016-ban az Év prózája kitüntető címet kapta Oroszországban. A sorozat az 1990-es években játszódik az Urálban (bizonyos történések beazonosíthatók a korabeli Jekatyerinburggal), az afganisztáni veteránok bűnszervezetté alakulását, ennek tevékenységét és kimúlását láthatjuk, valójában egy egész nemzedék tragédiáját. A könyv és a film a nem túl távoli, de bizonyos értelemben nagyon is messzire szakadt 1990-es évek értelmezési kísérlete, a Szovjetunió felbomlásától Borisz Jelcin lemondásáig (1999. december 31.)

 

2. Csendes Don (sorozat, 2015, Szergej Urszuljak). A Pocsék időhöz hasonlóan ez is Szergej Urszuljak rendezése, Mihail Solohov klasszikusának talán legjobb ekranizációja (bár a sznobok szerint az 1957-es verzió nemcsak felülmúlhatatlan, de érinthetetlen is), csodálatos képekkel, színészi alakításokkal (a Grigorij Melehovot alakító Jevgenyij Tkacsuk játéka elementáris erejű), zenével. Szintén egy nemzedéki tragédia, a mindent, mindenkit beszippantó polgárháború lelki és testi húsdarálója. Urszuljak saját bevallása szerint intelemként készítette ezt a filmet a mai Oroszország számára.

 

3. Durak (2014, Jurij Bikov). A fiatal filmes, Jurij Bikov brutális társadalomkritikája. Ki az az ostoba (durak), aki arra vállalkozik, hogy önzetlenül másoknak segítsen, úgy, hogy közben szembekerül a vidéki orosz város vezetésének velejéig korrupt hatalmasságaival? Mit ér a kisember igyekezete és élete a hatalom csápjaival szemben? Van-e értelme a jó cselekedeteknek, vagy a közöny és rosszindulat mocsara mindenképpen lehúz? A letaglózó film nagy sikert aratott Oroszországban, a nézők a legnagyobb orosz filmes oldal, a kinopoisk.ru szerint is sokkal jobban kedvelték, mint Andrej Zvjagincev mesterkélt Leviatánját.

4. A geográfus elitta a földgömböt (2013, Alekszandr Velegyinszkij). A furcsa címeket kedvelő Alekszej Ivanov 1990-es évek közepén írt hasonló elnevezésű regénye alapján készült Konsztantyin Habenszkij főszereplésével. Az Urálban játszódó történet főszereplője egy iszákos földrajztanár, aki meglehetősen lazán veszi az órákat, majd kalandos vízitúrára indul az Urálba diákjaival. Vidéki orosz pedagógusélet, megcsalások, tanár-diák szerelem, az Urál, a Káma, a Csuszovaja („az uráli civilizáció”), finom színészi játékok, érzékeny rendezés mellett a film igazi témája a szabadság. A link földrajztanár ugyanis egy ízig-vérig szabad (volnij) ember.

 

 

5. Trockij (sorozat, 2017, Alekszandr Kott, Konsztantyin Sztatszkij). Lev Davidovics Trockij szerepében a jelenleg talán első számúnak számító orosz színész, Konsztantyin Habenszkij. A sorozat az 1917-es orosz forradalom évfordulójára készült számos darab közül a legjobb, noha éles kritikák érték „hibái” miatt (nem is az a vállap volt akkor használatban, nem is úgy volt az a találkozó stb.). Az alkotók bevallottan fiktív elemeket is felhasználtak a sorozatban. A legfőbb drámai elem: hogyan lesz egy világmegváltó elhivatottságú, az elnyomottakért küzdő, jobbat akaró forradalmárból hidegvérű, gyilkolni is kész történelmi szereplő. A történelmi háttér: a 20. század eleji Oroszország és Európa, marxizmus, bolsevizmus, freudizmus, antiszemitizmus, sztálinizmus. A megvalósítás: emlékezetes beállítások, remek színészi játék, elmés dialógusok.

 

6. Egy közönséges nő (sorozat, 2018, Borisz Hlebnyikov). Krimibe szőtt társadalomkritika, elképesztően csavaros történettel. A mai orosz társadalom különböző „embertípusai” jelennek meg a sorozatban: a kiégett közalkalmazott, a kettős életet élő vállalkozó, a prostitúcióból megélni akaró diáklány, kiszolgálatott munkavállalók. A történet színtere Moszkva, a város egy szürke, nyomasztó betonkolosszus, jellegtelen pénzgyár. Mindenki átver mindenkit, ám a hatalom előtt mindenki kénytelen behajlítani a hátát.

 

7. Szeretet nélkül (2017, Andrej Zvjagincev). Andrej Zvjagincevnek ez a filmje sokkal mélyebb és megrázóbb, mint a harsánykodó, a nyugati média által is felkapott Leviatán. Egy, a szülei által elhanyagolt gyermek eltűnése a film történetének középpontjában. Az oroszországi, nagyvárosi középosztály tragikus kiüresedése, hedonizmusa, felelőtlensége, képmutatása e film tárgya. Noha a hatalomnak is jut a bírálatból, a fő mondanivaló (hasonlóan Zvjagincev 2011-es „liberális” alkotásához, a Jelenához), emberek, rajtatok múlik!

 

 

8. Az őrnagy (2013, Jurij Bikov), Bikovnak ez a filmje szintén kemény társadalomkritika. Tárgya a rendőri korrupció, a védtelen kisemberek kiszolgáltatottsága a hatalmi önkénynek. A főszereplő rendőr őrnagy elüt egy gyermeket, majd a kollégái megpróbálják kimosni őt, egész pontosan a felelősséget a gyermek anyjára rákenni. A végéig érve a történet különböző csavarokat vesz ebben a nyers, brutális, szürke tónusú filmben. A film azt az ellenzéki érzésvilágot jeleníti meg, ami 2012-2013-ban volt nagyon hangsúlyos az oroszországi közvéleményben.

 

9. A vihar (sorozat, 2019, Borisz Hlebnyikov). Immáron szokásosnak mondható hlebnyikovi történet. Szürke nagyváros (Szentpétervár), a maguk játszmáit szövő, kettős életet élő magányos emberek, intrikák, átverések. Mindent átitató korrupció, csaló mágnások. Egy új épületnek bedől a teteje a hó alatt, mert kispórolták az építőanyagot, a nyomozás alatt az egyik rendőr saját játszmába kezd. De itt senki sem az, mint akinek elsőre látszik. Számos fordulat után a tanulság, hogy az emberi kapcsolatok végül is többet érnek, mint bármekkora pénz a mai Oroszország igazságtalan, farkastörvényű világában.

 

10. Alvóügynökök (sorozat, 2017, Jurij Bikov). Szintén Jurij Bikov filmje, bár maga az alkotó később elhatárolódott ettől a művétől. Míg Az őrnagy kizárólag belülre, az oroszországi viszonyokra irányuló kritika, az Alvóügynökökben az oroszországi állapotok ostorozása (korrupció, demodernizáció, a 2012 utáni konzervatív fordulat, bezárkózás, a média helyzete) mellett megjelenik a külföldi szál is. A történet szerint a CIA-nak telepített alvóügynökei vannak Moszkvában, akik „aktiváláskor” azt a feladatot kapják, hogy diszkreditálják az oroszországi viszonyokat és zavargásokat készítsenek elő. A tipikus kémtörténet és „színes forradalmi” sorvezető mellett a film(sorozat) dialógus is, ahol ütköztetik véleményüket a „rezsim” ellenfelei és védelmezői egyaránt.

 

 

 

Cimkék: Oroszország, sorozat, Szergej Urszuljak, Pocsék idő, Alekszej Ivanov, film, Andrej Zvjagincev, Urál, kisember, Konsztantyin Habenszkij, Leviatán, hatalom, Jurij Bikov, társadalomkritika, korrupció, 2013, 2017, Az őrnagy, Moszkva, Borisz Hlebnyikov

Országok: Oroszország