Alekszandr Puskin egyik legismertebb elbeszélése a Hóvihar: történet szerelemről, hűségről, árulásról. A Hóviharnak jónéhány filmes feldolgozása létezik, az egyik legérdekesebb ezek közül 1964-ben készült Vlagyimir Baszov rendezésében. A hruscsovi olvadás korától, az 1950-es évek második felétől számos orosz klasszikust filmesítettek meg. A szovjet filmművészetben lassan megjelent az orosz film.

Az 1964-es Hóvihar cselekménye a novellát idézi, de amiben igazán figyelemreméltó, hogy ez az egyik legszebben fényképezett film, amit valaha láttam. Filmtörténész nem vagyok, de éppen eléggé tapasztalt néző ahhoz, hogy e kijelentésnek súlya legyen.

Mintha a kor (kelet-európai) filmművészetének tükre lenne, hogy az 1960-as évek nagy rendezői Tarkovszkijtól  Huszárik Zoltánig kedvelték a festményszerű, kimerevített, időnként monumentális hangulatú képeket.

Ezekkel indul a Hóvihar is: a film első perceiben széles horizontú téli orosz tájképeket festményszerű mozdulatlanságban mutat Szergej Vronszkij kamerája, az alvó telet idézve, aláfestésként Szviridov zenéjével.

 

 

 

 

 

1812-1814: Oroszország hatalma csúcsán, Napóleon legyőzése után a kozákok a Szajnában itatták a lovaikat, az orosz katonák hazafelé térnek. Az orosz nők hősként köszöntik a hazatérőket. A történet főhősnője Marija Gavrilovna (a gyönyörű Valentyina Tyitova alakításában) apja halála után hatalmas vagyont örökölt. A fiatalasszony azonban meglehetősen lekezelően bánik a férfiakkal, a körülötte sündörgő udvarlókkal, mígnem meg nem jelenik a házában egy bálon Burmin, a huszár (Georgij Martinjuk). A vidéki orosz arisztokraták életét szintén festményszerű beállításokkal adja vissza a rendező és operatőr. Szinte idillinek tűnik a 19. század eleji Oroszország élete.

 

 

 

 

Marija Gavrilovna és Burmin úgy kerülnek végzetes vonzásba egymás iránt, hogy a férfi nem is udvarol a lánynak. Mint kiderül, Marija Gavrilova tartózkodásának oka egy fiatal kori trauma. Korábban szerelmes volt egy alacsonyabb rangú katonatisztbe, Vlagyimirba (Oleg Vidov), aki – mivel a szülők ellenezték a dolgot – elhatározta, hogy titkon megesketi és megszökteti a lányt. Egyik éjjel egy falusi templomban kellett volna találkozniuk, a lány elment, a fiú azonban eltévedt a hóviharban (az orosz szokásokkal ellentétben nem maga megy a menyasszonyért, hanem a templomban kívánta megvárni őt), így nem jött össze sem az esküvő, sem a leányszöktetés. A magát becsapottnak, megalázottnak érző Marija Gavrilovna szégyenteljesen hazakullog, majd a sokk hatására megbetegszik. „Vőlegénye” csak reggel érkezik a templomhoz, a menyasszony sehol. Vlagyimir is becsapottnak érzi magát, Marijára később rá se hederít, s amikor őt keresik a „menyasszonyos” házból, Vlagyimir durván elutasítja őket.

 

 

 

 

 

 

Vlagyimir később elesik a borogyinói csatában, és meghal Marija apja, Gavriil Gavrilovics is.

 

A jégbe fagyott szívet majd csak Burmin tudja felengedni. A hosszú közös sétákat sokáig nem követi komolyabb lépés, vallomás, de egyszercsak eljön az igazság pillanata. Kiderül, azon a régi téli estén, abban a falusi templomban történt még valami, ami meghatározza Marija Gavrilovna és Burmin viszonyát...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: 1964, Hóvihar, film, Marija Gavrilovna, Burmin, Puskin, Vlagyimir Baszov,

Országok: Oroszország