Finn-észt szerző: Meg kell védenünk kicsiny anyanyelvünket

A 33 éves Sofi Oksanen szerint Kelet-Európa történelmét mások irányították

Tine Maria Winther – (a dán Politiken interjújának szöveghű fordítása)

A finn-észt szerző, Sofi Oksanen, a Deadline 2 Sektionnak adott interjújában leszögezte, hogy - a legveszélyesebb hely Finnországban egy nő számára saját otthona-, mivel a férjek saját feleségeiket verik; és bevallotta, hogy semmi más jót nem tud hazájáról mondani, ezért a dühös finnek megkérték az észt szajhát, hogy utazzon haza Oroszországba.

Nem volt semmi új abban, amit mondtam. Évek óta foglalkozok a nemek közti egyenlőséggel és a nők elleni erőszakkal. Finnországban az embereket nagyon érdekli, hogyan vélekednek a többiek a másik emberről- mondja Sofi Oksanen

Koppenhágába érkezett, hogy legújabb könyvéről beszéljen (Puhdistus, Tisztogatás), melyet néhány hónapja adtak ki immár dán nyelven is. A bemutatott regény egyik tárgya a nők elleni erőszak. A következő körüljárt téma pedig a második világháború utáni szovjet megszállás traumája.

Megörül, amikor bizalmasan közlöm vele, hogy a Tisztogatást egy igen jó regénynek tartom. Megismétli a mondatot, és elkezdi pergetni az ismerős „r” hangot. Az észt szavakat a mostohaanyám tanította nekem, aki gyerekként a családjával Észtországból az Egyesült Államokba menekült.

Sofi Oksanen nagynénje az Egyesült Államokba távozott, míg anyja Finnországban próbált új életet kezdeni. Gyerekkorából vannak csak emlékei az ún.”Észt Szovjet Szocialista Köztársaságról”.

Erőszak mint kihallgatási módszer

Kiskoromban nagyon komplikált volt Észtországba utazni. Anyám a nyugati partról származott, amely a Szovjetunió kapuja volt a világ felé. Egy gyönyörű hely, telis-tele szovjet katonákkal. A megszálló csapatok jelenléte ott volt a leginkább érzékelhető az egész országban. Csak leleményes manőverezéssel lehetett meglátogatni a családot. Először az anyai nagyszülőknek kellett meghívniuk lányukat, és ezt követően el kellett fogadni az invitációt – természetesen mindez írásos formában történt -, csak  ezután kérvényezhettek vízumot. A szovjet hatóságok bármely pillanatban megtagadhatták beutazást. Amennyiben megkaptuk az engedélyt a legközelebbi városba kellett utaznunk, de falura nem mehettünk, ahol a nagyszüleim éltek. Ennek ellenére meglátogattuk őket…- ismeri el Sofi.

A Tisztogatás egy irtózatos, Észtország mindennapjait bemutató értekezés, amely az 1930 és 1990 közti történelmet fogja át. A családi földbirtokokat kollektivizálták. A Szovjetunió uralja az emberek gondolatait, a rendőrség és a katonaság nemi erőszakot alkalmaz kihallgatási módszerként, miközben 30 ezer embert deportálnak, a legtöbbjüket Szibériába.

A balti államok mint Afrika  

Sofi Oksanen még fiatal nő, 30 évvel a második világháború után született. Miért ír mégis erről a korszakról?

Mert az utóhatások nagyon mélyek. A szovjet megszállás nyoma átélhető a balti államokban minden egyes nap.  A Berlini fal ledőlt, de valójába a háború nem ért véget.

Oksanen úgy véli, hogy a balti államok, néhány Afrikai országhoz hasonlóan, a dekolonizáció korszakát élik. A történelem olyan mértékben került átírásra a kolonizáció évei alatt, hogy a nemzeteknek újra kell gondolniuk vagy egyszerűen újraírniuk azt.

A kelet-európai történelmet a szovjet propagandagépezet formálta. Ez a hivatalos szovjet verzió, melynek semmi köze sincs a valósághoz. Nem hiszem, hogy az egységes Európa megalkotása lehetséges mindaddig, amíg Kelet-Európa történelmét nem úgy tárják a nyilvánosság elé, ahogy az valójában történt.

És pont ez az, amit Sofi Oksanen fenti regénye publikálásával elérni remél! – újraírni a történelmet.

Visszaemlékezéseket írtak Észtországban, amint lehetővé vált kiadásuk. Beérkeztek történetek azoktól is, akik korábban emigráltak az országból. Ezek nagyon népszerű olvasmányok, mert segítenek visszaemlékezni egy országnak, melyet megpróbáltak eltörölni. A regényeknek azonban ennél is nagyobb erejük van. Azt hiszem, hogy a művészet nagyon fontos egy nemzet számára. A könyvemhez végzett kutatómunka eléggé bonyodalmas volt. Az idősebb korosztálynak feltett kérdések a hallgatás falába ütköztek. Azt hiszem, hogy csak hagynom kellet őket beszélni, és megtanulni a sorok között olvasni elmesélt történeteikben. Hosszú időbe tellett mire ráéreztem, miként vegyem rá az embereket, hogy megnyíljanak előttem.

A lemondott oroszországi utazás

A regény történelmi hátterében - és ez a cselekmény fő bonyodalma is egyben - a szovjet idők iskolája szerint újra alkotott kémjelentéseket állított, megidézve egy korszakot, amikor az embereket egymás megfigyelésére kényszerítették. Az emberek besúgták a másikat, hogy megszabaduljanak személyes ellenségeiktől és zavaró családtagjaiktól. A regényben szereplő riportok fiktívek, de a nyelvezet eléggé valóságosnak hat.

Libabőrös lettem, amikor elolvastam azt, hogy miként vették rá szomszédokat és családtagokat, hogy egymás után kémkedjenek! – teszi hozzá Sofi.

A Tisztogatás címet azért választotta, mivel az erőszak áldozatául esett nők általában kezet mosnak, takarítanak és lefürdenek. Meg kell tisztulni a nőknek és az országnak egyaránt, hiszen személyese élte át az erőszakot és az elnyomást. Miután a regényt lefordították oroszra, Sofi Oksanen meghívást kapott Oroszországba a könyvét népszerűsítendő, azonban a program véglegesítése előtt a vendéglátók az utat hirtelen lemondták.

Üzenetet kaptam a finn konzultól, aki közölte, hogy a legjobb az lenne, ha nem vennék részt a bemutatón, mert felkorbácsolná az orosz kedélyeket. Lehetetlen megtudni, hogy mi is történt valójában. Vajon mi is állhatott az elutasítás hátterében: ez az egész csupán a finnek öncenzúrája volt vagy valami nagyobb, súlyosabb, maga az orosz ellenszenv.

Mint a Nemzetközi Írószövetség (PEN) tagja, hogyan vélekedik az öncenzúráról?

Az öncenzúra különösen felkavaró, hogyha művészetről van szó. Megértem, hogyha egyesek családjukat féltve nem akarják feszegetni a határokat. Azonban miután cenzúrázunk magunkban egy dolgot, utána megtesszük másodjára, harmadjára és negyedszer is. Ezért a legjobb, hogyha nem is egyezkedünk a szólásszabadságról mint olyanról. Ez olyan, mint terhesnek lenni, egy igazi igen-nem téma.

Annak ellenére, hogy íróként önmagát sose cenzúrázta, a magánéletben volt rá ellenpélda.

Tinédzser koromban ügyelnünk kellett, hogy mit írunk az észtországi családtagoknak. A telefonunkat lehallgatták, ezért figyelnünk  kellett arra, hogy mit mondunk egymásnak telefonon. Az egyetlen lehetőség a szabad beszélgetésre csak akkor adódott, ha meglátogattuk őket.

A szovjet időkben anyai nagybátyja szintén író volt, igaz csak addig, amíg hagyták.

A természetről írt. Azt gondolná az ember, hogy ez egy veszélytelen téma. Azonban a könyvei nagyon népszerűek voltak, mert az észt természetet írták le és ezzel együtt az identitást is. És Észtországnak nem Észtországnak kellett lennie, hanem az Észt Szocialista Szovjet Köztársaságnak. Problémái támadtak, hogyha valamit publikálni akart, és a kiadó direkt arra kérte, hogy tegye be Lenint a természetleírásai motívumai közé. Egy megkeseredett emberként végezte, aki nem akart többé írni, mert nem látta értelmét észtül írni egy olyan korban, amikor a nyelv már úgyis kihalásra volt ítélve. 

De azért ugye fontos, hogy az embernek legyen hazája?

Igen. A nemzeti identitás nagyon kényes kérdés.  Nem jó túl szigorúan venni ezt a fogalmat viszont a másik oldalon, hogyha egy ország és egy nyelv túl akar élni, akkor az utóbbit ápolni kell. Az észtek helyett más nem fog vigyázni a nyelvükre. A finn – és a dán - is kis nyelv. Ha nem óvjuk őket, kihalnak! – zárja az interjút Sofi Oksanen, aki regénye utolsó oldalain finn és észt kifejezéseket gyűjtött össze.

 

Cimkék: Sofi Oksanen

Országok: Észtország Oroszország