OROSZVALOSAG.HU


Rettegett Iván újragondolva

  |  2010-03-12 20:48:06  |  
Vértes Judit

Rettegett Iván újragondolva

Pavel Lungin új filmje

Rettegett Iván újragondolva

Pavel Lungin[1] új filmje, a Cár egy örök emberi, és azon belül is orosz témához nyúl - a hataloméhoz. Bár úgy tűnik, a nagy előd, Szergej Eizenstein már mindent elmondott Rettegett Iván ellentmondásos alakjáról, Lungin filmje mégis tartogat újdonságokat.

Köztudott, hogy az Eizenstein-film „megrendelője“ maga Sztálin volt, aki olyannyira meg volt elégedve a „leszállított áruval“, hogy rögvest Sztálin-díjjal jutalmazta a rendezőt. Eizensteinben azonban erősebb volt a művész, mint az óvatos politikus. A három részesre tervezett Iván-trilógia második része már egy ellenségét megölni habozó, Hamlet-alkatú, kétségek gyötörte Ivánt mutat be. Az Istentől jött dorgálást még akár elviselte volna Sztálin, hiszen ő maga is Isten volt, nem volt félnivalója egy kollégától, de a lelkiismeret gyötrelmeit már nem tűrhette. A forgatást leállítottak, a harmadik részt megsemmisítették, Eizensteinnek önkritikát kellett gyakorolnia, a korrekcióra azonban már nem jutott ideje: 1948-ban, 50 évesen szívrohamban meghalt.

Lungin máshova teszi a hangsúlyt. A lelkiismeret hangját itt az istenfélelem helyettesíti. Fülöp metropolita az, aki Isten érdekeit képviseli, és aki a végső igazság birtokosa. Ez ad bátorságot és erőt a kínzások elviseléséhez. De - emlékezteti Lungin a nézőt már a filmes ismertetőben, - a cár is Isten felkentje. És ez Oroszország tragédiája: a hatalmat nem lehet felelősségre vonni, büntetlenül garázdálkodhat, és következmény nélkül alázhatja meg az embereket. Ugyanakkor még a cár is tart a metropolita átható tekintetétől, rendíthetetlen lelki ereje még őt is térdre kényszeríti.

Lungin filmjében így a jó és a rossz harca nem egy ember lelkében zajlik, hanem kettéválik jó és rossz hatalomra, ahol a rossz diadalmaskodik, a jónak viszont még nem jött el az ideje. Annak megtestesítője szenved, ahogy egy hitében szilárd kereszténytől el is várható.

Lungin misszionáriusi hévvel térít és agitál az egyházi hatalom mint az egyetlen humánus és igazságos hatalom mellett. Nem is tehet másképp. Miután Sziget című filmjéért megkapta a legfőbb egyházi méltóság áldását, úgy tűnik Lungin addig üti a vasat míg meleg. Mostani filmje egyértelműen az egyházi hatalom felé billenti a mérleg nyelvét, és mint ilyen, a film még orosz viszonylatban is provokatívnak számít, ugyanakkor a Sziget című filmjéhez hasonlóan egy Nyugaton jól eladható konjunktúrát lovagol meg. Március 16-án 18:00 órai kezdéssel az Orosz Kulturális Központban megnézhetjük milyen sikerrel. A film eredeti nyelven felirat nélkül kerül bemutatásra. 




[1] Nevét a Kiskirályok című film rendezőjeként ismerheti a magyar közönség, sőt az Orosz Rulez programsorozat keretében találkozhatott is vele a Toldi moziban. 

Cimkék: Rettegett Iván, Lungin
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat