OROSZVALOSAG.HU
A Tél a Merlin Színházban
A Tél a Merlin Színházban
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió előadásában
November 16-án kedden Budapesten a Merlin Színházban a Színházi Hungarikumok Fóruma keretében kerül sor Jevgenyig Griskovec: Tél című darabjának bemutatására a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában.
Az előadást a gyergyószentmiklósi társulat három fiatal színésze játssza - Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor és Vajda Gyöngyvér -, akiknek ez kiváló lehetőség a megmutatkozásra és - mindenekelőtt - a fejlődésre. A Tél ugyanis aprólékos munkát, szöszölést igényel: itt mindenre oda kell figyelni, éppúgy, ahogy a darab szereplői is megérzik egymás minden rezdülését.
Tulajdonképpen ez adja a darab szépségét. Hogy benne két egyszerű fiatalember fordul egymás felé - és felénk. Akárha magunkat látnánk. Azzal a különbséggel, hogy mi már ritkán csodálkozunk rá őszintén a bennünket körülvevő világra. Mi már ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol az egymásra utaltságot, a bajtársiasságot és a kitűzött cél iránti alázatot ilyen szélsőségesen - és közben magától értetődően - megtapasztalhatnánk.
„Egy szójátékkal indul a Figura Stúdió Színház Tél című darabja. Jevgenyij Griskovec háromszereplős - Vajda Gyöngyvér, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor - darabját vitték színre egyszerű kellékekkel, érzékletesen mégis. Két katona a téli éjszakában fagyoskodik, megfagynak. Az egymásrautaltság, a különös helyzet szülte kiszolgáltatottság, az emberi energiák megszűnésének folyamata egy sor olyan apró, de lényegi dolgot hoz felszínre a szereplőkben, melyről ebben a kiragadott élethelyzetben csak őszintén lehet beszélni. Szenvedélyekről, mint a cigarettázás, vagy olvasmányokról, melyek valamiért megragadtak bennük, szerelem, barátság, család, vágyak. Mindezt olyan prózaian tálalt, mégis lírai finomsággal, árnyaltan, puritán módon képes a szerző érzékeltetni és elmesélni, hogy miközben alig történik a valós időben valami, le tudja kötni a figyelmet. Két udvarhelyi színészt, Kolozsi Borsos Gábort, Vajda Gyöngyvért ismerhette meg »közelebbről« a közönség. Utóbbi elképesztő bájjal, hitelesen formálta meg Hópelyhecskét."
(bb: Lét a Télben, Udvarhelyi Híradó, 2010. június 17.)
(merlinszinhaz.hu)