Szergej Karaganov szerint „a Nyugat által mintegy másfél évtizede Oroszország ellen indított rejtett háború nyíltabb fázisba állításának” tekinthető az egy éve zajló „speciális katonai művelet”, s az eltelt időszak már alkalmas bizonyos következtetések levonására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök februári felszólalása az orosz törvényhozás előtt is az összegzés jegyében született. Ennek a legfőbb üzenete az volt: hosszú ideig tartó küzdelem jön. Karaganov szerint Putyin, mivel politikus, nem beszélhet teljesen őszintén, de egy elemző bátrabban is fogalmazhat.

Karaganov szerint megengedhetetlen egy olyan ukrán államiság létezése, amelynek elvi alapja a ruszofóbia és az országot lerabló, javaikat a golyófogóként használt katonák élete árán védelmező komprádor elitek működése. A katonai hadművelet lehetővé teszi Oroszország számára, hogy repressziók nélkül megszabaduljon a nyugatos elemektől és a Nyugat-központúságtól, miközben a nyugati elitek célja Oroszország felszámolása.

A 2000-es évek második felében megindult geopolitikai elmozdulások ereje a jövőben csak nőni fog. Oroszországnak a változó viszonyok közepette elitváltásra van szüksége – írja Karaganov. Oroszországnak a jövőben semmi keresnivalója nincs az oroszgyűlöletbe zuhanó Európában, nyugatra zárni kell.

Oroszország keleti fordulata nemcsak a Kínával való kapcsolatok erősítését jelenti, hanem az ország belső súlypontjainak keletre helyezését is. Ahogy Putyin is javasolta, kívánatos, hogy a jövőben Novoszibirszk legyen az orosz tudományosság központja. Krasznojarszk és Irkutszk legyen az ipari központ. Vlagyivosztok a kereskedelmi centrum. Szentpétervár maradhat kulturális központ, Moszkva pedig adminisztratív-katonai székhely, de meg kell állítani azt a folyamatot, hogy Moszkva kiszívja a régiók emberi és más erőforrásait.

Oroszország tehát „hazatér, önmagához”. Az elfoglalt ukrán területeket újjá kell építeni, de ez nem kell hogy vonatkozzon a nyugat-ukrajnai régióra, ami demilitarizált pufferzóna lesz Oroszország és Európa között. Telepítési programot kell indítani Szibériába, mint Witte és Sztolipin idején, s erre az oroszországiakon kívül fel lehet használni az elpusztult ukrajnai területek lakosságát is.

A szibériai embereket előtérbe kell helyezni az államigazgatás és a kultúra területén is. Hiszen Szibéria hagyományosan nemcsak a száműzöttek és a GULAG földje, de a szabadság szelleméé is. Mindenképpen meg kell erősíteni az oroszországi keletkutatást, ami a legperspektivikusabb ágazat lesz a társadalomtudományok között, a nyugatközpontúsággal pedig le kell számolni.