Mondják, hogy a könyveknek sorsuk van. Ráadásul Bulgakovtól azt is tudjuk, hogy a kéziratok nem égnek el. Vagyis ha egy kézirat megszületett, az nem vész el – előbb-utóbb előkerül. Ennek lehet bizonysága a következő, kémfilmbe illő sztori is.

Volt egyszer egy nagyhatalmú szovjet ember, bizonyos Ivan Szerov, aki Sztálin halálát követően létrehozta a Szovjetunió állambiztonsági bizottságát, a híres-hírhedt KGB-t, amelynek első elnöke is ő lett. Aztán 1958 végén leváltották posztjáról, és kinevezték a GRU, a katonai hírszerzés vezetőjévé. 1963-ban a Kremlben zajló hatalmi játszmák eredményeként e beosztásából is menesztették, lefokozták tábornoki rangjából, megfosztották kitüntetéseitől. Ezt követően Szerov gyakorlatilag egész hátralévő életében igyekezett tisztázni magát a szovjet vezetés előtt, megpróbálta elérni, hogy szüntessék meg az ellene felhozott vádakat, és rehabilitálják. De persze nem csak ezzel foglalkozott… Rendezgette, kiegészítgette az ifjú kora óta vezetett naplóit, feljegyzéseit, és visszaemlékezések írásába kezdett. Teljes titoktartás mellett. Még a családtagjai sem tudták, mit ír, azt meg főként nem, hogy hol rejtegeti a kéziratokat. Volt rá jó oka, hogy titokban tartsa: túl sokat tudott a Szovjetunió vezetésének belső ügyeiről, az állambiztonsági szolgálatok működéséről, a hatalmi struktúra egyes szereplőiről. Egykori KGB-s munkatársai kiderítették, hogy ír valamit, titkosszolgálati eszközökkel néhányszor megpróbálták felkutatni és elkobozni tőle a kéziratokat, de mindhiába: semmit sem találtak. 1990-ben Szerov elköltözött az élők sorából, és úgy tűnt, magával vitte a sírba az emlékeit is. Aztán pontosan 25 év múltán az unokája, Vera Szerova, aki megörökölte a nagyapja dácsáját, át akarta építtetni a házat, és amikor a munkások bontották le a ház és a garázs közötti közfalat, egy üregbe rejtve két bőröndöt találtak. El lehet képzelni a melósok arckifejezését, milyen lehetett, amikor kiderült, hogy a bőröndök nem kincsekkel vannak teli, hanem papírokat tartalmaznak: Szerov tábornok naplóit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit. Az óriási mennyiségű kéziratot és sehol másutt fel nem lelhető fotókat aztán egy történész, Alekszandr Hinstejn, az Oroszországi Hadtörténeti Társaság tagja sajtó alá rendezte, jegyzetekkel és kísérő tanulmányokkal látta el, aminek eredményeként 2017-ban Oroszországban könyv formában is napvilágot láthattak Ivan Szerov visszaemlékezései. Ennek a könyvnek teljes magyar kiadása született meg most A bőrönd titkai címmel az IdőJel Kiadó jóvoltából.

Igazi kuriózummal, a maga nemében páratlan könyvvel van tehát dolgunk, mind a történettudomány, mind a titkosszolgálatok működése szempontjából rendkívüli jelentőséggel bíró, megkerülhetetlen dokumentummal, amely – a visszaemlékezésből fakadó minden szubjektivitása mellett is ‒ alapvetően változtathatja meg eddigi nézeteinket, értékeléseinket, előítéleteinket az elbeszélt történetek gerincét kitevő történelmi korról, az 1920-as évek második felétől az 1960-as évek közepéig terjedő időszakról. Annál is inkább így van ez, mivel joggal állítja Alekszandr Hinstejn a könyvhöz írott előszavában, hogy egykori csekisták nem léteznek (általában más sors várt rájuk), nem hagytak maguk után visszaemlékezéseket, és e memoárok pláne nem szoktak könyv alakban megjelenni.

A visszaemlékezésekből két szálon bontakoznak ki az események: egyfelől végigkísérhetjük Szerov életének történetét, karrierjét, felemelkedésének lépcsőfokait, majd kegyvesztettségének és bukásának históriáját. Másfelől részletes elbeszélést kapunk a XX. századi egyetemes történelem közel fél évszázadának legfontosabb eseményeiről, mégpedig olyan valakinek a tálalásában, aki vagy benne volt ezeknek az eseményeknek az epicentrumában, vagy ő maga volt e történéseknek egyik fontos, sőt, sok esetben legfőbb irányítója. A két szál – éppen ez utóbbi megállapítás okán – nem válik el élesen egymástól, hanem nagyon is szorosan összefonódnak.

Megtudhatjuk, hogy Szerov fontos szerepet játszott a II. világháború kitörésekor a Szovjetunió által megszállt lengyelországi területek ellenőrzésében, a háború idején Moszkva és a Kaukázus védelmében. A háború végén az elsők között volt, akik a Szovjet Hadsereg élén bejutottak a Reich fővárosába, ő maga jelentette Sztálinnak, hogy a szovjet csapatok Berlinben vannak. Részt vett a Németország kapitulációjáról szóló dokumentum aláírásában, megtalálta és beazonosította Hitler és a náci birodalom többi vezérének holttestét. A Németországi Szovjet Katonai Adminisztráció egyik vezetőjeként felkutatta a V1 és V2 rakéták összeszerelő üzemeit és kísérleti telepeit, német és szovjet mérnökök segítségével újraindította e helyeken a munkát, majd megszervezte, hogy az üzemeket berendezésestől-mérnököstől vagonokra rakják, és a Szovjetunióba szállítsák. Tevékenyen részt vett a szovjet atombomba-gyártási kísérletek megszervezésében. Ténykedésével döntően befolyásolta, hogy Kelet-Németországban és a közép- és kelet-európai államokban szovjetbarát kormányok kerüljenek hatalomra, elősegítette ezeknek az országoknak szovjetizálását. Ő hajtotta végre a Szovjetunió területén élő és a világháborút követően „bűnösnek” nyilvánított nemzetiségek (volgai németek, krími tatárok, ingusok, csecsenek, kalmükök) tömeges kitelepítését. Az ő irányításával fejeződött be a gigászi munkával járó Volga-Don-csatorna megépítése. Sztálin halálát követően nem kis szerepet játszott Hruscsov hatalomra kerülésében, majd később a Hruscsov elleni puccskísérlet megakadályozásában. Létrehozta a KGB-t, és a hidegháború éveiben sikeres titkosszolgálati és kémelhárító tevékenységet folytatott. Részese volt a nagy ázsiai országokkal (Kínával, Indiával) történő diplomáciai kapcsolatok felvételének és alakításának. Döntő szerepet játszott a karibi válság megoldásában. És ami bennünket, magyarokat különösképpen érdekelhet: az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Szerov inkognitóban szinte végig Magyarországon tartózkodott, ő volt az egyik irányítója a szabadságküzdelmek leverésének, a forradalmi katonai tárgyalóküldöttség tököli lefegyverzésének és letartóztatásának, Nagy Imréék tőrbe csalásának és elfogásának.

Ivan Szerov a visszaemlékezésekben igyekszik objektívan, tényszerűen, tárgyilagosan beszámolni az eseményekről. Helyenként egészen megdöbbentő az a szenvtelenség, ahogyan a legszörnyűségesebb ténykedését is elmeséli. Szenvtelensége azonban nem emberi érzéketlenségből fakad – hiszen sok vonatkozásban ő is ugyanolyan hétköznapi ember volt, mint más: szerette a családját, örült a sikereinek, bánkódott a kudarcokon, bosszantotta az emberi felelőtlenség, gyűlölte az intrikálást ‒, hanem egy olyan ember szemléletéből, aki meg volt győződve a szovjet rendszer felsőbbrendűségéről, az SZKP igazáról, a párthoz hű magatartás erkölcsi fölényéről. És ebből a nézőpontból gyakorlatilag minden tette igazolható. A visszaemlékezés távlatából igazolhatatlannak tetsző tetteit pedig a hozzá hasonló figurák szokásos magyarázkodásával igyekszik tisztára mosni: ő csak parancsot teljesített, ha ő nem tette volna meg, akadt volna más, aki akár még kegyetlenebb módon végrehajtotta volna a parancsokat.

Bár Szerov korántsem mondható nagy stilisztának – írása finoman szólva sem emelkedik tolsztoji magasságokba ‒, rendelkezik egyfajta szuggesztív erővel, amellyel igyekszik meggyőzni olvasóját a saját igazáról. A visszaemlékezésekből olyan, sok vonatkozásban ellentmondásos ember képe rajzolódik ki, aki híján volt a humán műveltségnek és a humánus értékrendnek, ugyanakkor kiváló emberismeretre tett szert, elképesztő munkabírással rendelkezett, gyorsan és alaposan bele tudott tanulni tőle távol álló területekbe is (repüléstechnika, atomkutatás, vízmérnöki ismeretek), rendkívül tájékozott volt politikai ügyekben, ügyesen lavírozott a szovjet hatalmi struktúra cseppet sem veszélytelen útvesztőiben. Más kérdés, persze, hogy mire használta a tehetségét. De e kérdés eldöntése és Szerov személyének megítélése az olvasóra tartozik…

Az Ivan Szerov naplóiból, visszaemlékezéseiből, titkos feljegyzéseiből készült könyv, illetve annak magyar kiadása, A bőrönd titkai mindenesetre igazi könyvszenzáció, amely segítségére lehet minden érdeklődő olvasónak nemcsak a múlt feltárásában, hanem a nem is oly távoli múltunkkal való szembenézésben is.

(Ivan Szerov: A bőrönd titkai. A KGB első elnökének titkos naplói és feljegyzései. Alekszandr Hinstejn bevezetőjével és tanulmányával. Goretity József fordítása. Budapest, IdőJel Kiadó, 2022., 750 oldal)