"A Magyar Ruszisztikai Egyesület és kutató központja, a Magyar Ruszisztikai Intézet 1990-ben alakult, öt évvel később, huszonöt évvel ezelőtt hoztuk létre szellemi örökösét, az ELTE Ruszisztikai Központját. Ma Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék néven működik, immár harminc éve (jog)folytonosan.

A múltkori kerek évfordulón, öt esztendeje „A mi Ruszisztikánk” című kötetben már megemlékeztünk a „történeti ruszisztikai budapesti műhelyének” történetéről, főbb eredményeiről, s mindez nyomon követhető a russianstudies.hu nevű műhelyoldalunkon és online folyóiratunkban. Ezeket tehát nem ismételném meg.

Magyarázatot érdemel azonban a mostani évfordulós kiadvány címe és tematikája. Ezer esztendő orosz (keleti szláv) és szovjet hőseiről esik benne szó, tehát tematikus kötetet tart kezében az Olvasó, amely ezért eltér „A mi Ruszisztikánk”-tól. Úgy gondoltuk, a kollégákban, volt és jelenlegi tanítványainkban van akkora kutatói potenciál, invenció és mesélőkedv, hogy ezt a speciális feladatot megoldják. Ráadásul a kezdeményezés nem előzmény nélküli. Tíz éve írtuk „A tizenkét legnagyobb orosz” című kötetünket, amelyben tehát 12 orosz hősnek már emléket állítottunk. Az azonban nem a mi „orosz panteonunk” volt, hiszen az „Oroszország neve” című oroszországi tévés szavazás végeredménye alapján állítottuk össze.

Most lehetőségünk nyílott arra, hogy egy saját történelmi arcképcsarnokot is létrehozzunk. Amelytől, persze, ne várjon senki reprezentativitást. A hős/antihős-, avagy a téma választást a résztvevők kutatási területe határozta meg, így fontos személy(iség)ek marad(hat)tak ki a kötetből. Ezért aztán arányos sem lehet a válogatás: az előbb említett okok – a kutatási érdeklődés – túlreprezentálttá teszi például a régi Oroszország történetét. Abban sem lehetünk biztosak, hogy „egyenrangú” hősök vagy éppen antihősök kerültek egymás mellé. Forráshiányos korszakokról lévén szó, nehéz megmondani például, hogy a „nagy fészekrakási” képesség vagy az utódoknak szóló atyai intelmek nyomnak-e többet a latban az utólagos értékeléskor.

Az alapkérdés azonban az, hogy ki számít hősnek vagy antihősnek a történelemben. Hála kötetünk bevezető tanulmányának, az irodalmi hősökről értő útbaigazítást olvashatunk, a történelmi héroszok és antihéroszok azonban definiálatlanok maradnak. S ez így van jól. Szerzőink a legtöbb esetben óvakodnak a direkt állásfoglalásoktól és hajlamosak inkább az olvasóra bízni: döntse el maga, hogy kit tart annak. Jószerivel minden kiemelkedő történelmi személyiség magában hordozza ezt a kettősséget, s a históriai szcéna negatív szereplői sem mentesek a leggyakrabban a formátumtól.

Ám ilyen megszorítások mellett is akad még jócskán „kakukktojás” a kötetben, olyan alakok, akik még ezeket a laza szerkesztési kereteket is szétfeszítik. Látszatra. Hogy kerül be például a válogatásba egy író? Magától értetődően. Nem akármilyen íróról van ugyanis szó, hanem Iszaak Babelről, akinek személyisége, de még inkább az általa ábrázolt kor embere a hős/antihős ellentétpár archetípusa. Az ő esete vetheti fel azt a problémát is, hogy kit tekinthetünk egyáltalán orosznak. Igyekeztünk egy tág, befogadó és kiterjesztő értelmezést választani, így kerülhetett a kötetbe egy ukrán is, mint az oroszországi történelem része.

A kötet tizenöt személyiség portréját tartalmazza. Plusz egy ráadást. Egy forrást, az első orosz nő által írott naplót, amely a hétköznapok, a történelmi csapások alatt vergődő ember hősiességéről szól. Amiről valójában az egész kötet. Gyarló, esendő emberekről, akikből a sors szeszélye, önnön tehetségük vagy hozzá nem értésük hőst vagy antihőst kreált. Egyikük sem volt ma született bárány. De sokuknak helye van a képzeletbeli oroszországi panteonban, míg másokat se kiköpni, se lenyelni nem tud majd a történelmi emlékezet."