Lehet-e izgalmas olvasmány egy 19. századi lengyel realista regény? A válasz meglepő módon igen. Bolesław Prus (Aleksander Głowacki írói neve, 1847 – 1912) A bábu című regényét a 19. századi lengyel irodalom kiemelkedő alkotásának tartják. A realista, a korszak mindennapi életét bemutató regényben érdekesen jelenik meg az 1870-es évek Varsója, a korszak lengyel társadalmi élete. Egy történésznek rendkívül érdekes és „hiteles” olvasmány, hiszen a szerző saját korába visz el.

A történet 1878-ban játszódik Varsóban (a regény 1889-ben jelent meg). Éppen az újabb orosz-török háború után járunk, amit Oroszország fényesen megnyert. Mint tudjuk, ekkor nincs független Lengyelország, amit még a 18. században felosztott egymás között Oroszország, Ausztria és Poroszország. Varsó pedig a napóleoni háborúk óta Oroszországhoz tartozik. A bábu tehát Orosz-Lengyelországba, az „orosz Varsóba” enged betekintést.

A történet két főszereplője a 45 éves Stanisław Wokulski, varsói kereskedő, aki óriási vagyont gyűjtött a háborúban; és az idős kereskedősegéd, Ignacy Rzecki. Időnként azt lehet olvasni, hogy a két ember két különböző korszakot jelenít meg. Rzecki lenne a romantikus alkat, míg a kemény üzletember Wokulski a realizmus képviselője, bár ezzel a sémával valószínűleg maga Prus sem értene egyet. Ahogy a regény egyik szereplője megjegyzi, Wokulski megrögzött romantikus: egyetemre járt, politizált, egyetlen nőt imádott, a történet végén a vagyonát eladta és ismeretlen helyre távozott.

A bábu éles társadalomkritika. A tehetséges, feltörekvő Wokulskit nem fogadják el a nemesi társadalom tagjai – részben szerelmi ügye is ezért bicsaklik ki. A lengyel nemesek egy elmúló világ képviselői, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy csak a címnek és származásnak köszönhetően élvezhetik előjogaikat. A munkát rangon aluli, alávaló dolognak tekintik, és mélyen lenézik azokat, akik dolgoznak, meg amúgy mindenkit, aki nem nemes. A regény egyik nemesi főszereplője, Tomasz Łęcki például minden családi vagyonát reprezentációra herdálta el esztelenül és értelmetlenül. A lengyel nemesi társadalom beteg, pusztulásra ítélt, erkölcsileg degenerált közeg, s talán részben magyarázat is a lengyel tragédiára. Vajon mit érdemel az az ország, amelynek ilyen puhány, lusta, enervált, morálisan hitvány elitje van?

„De nálunk a felsőbb réteg megdermedt, mint a víz fagypont alatt, és nemcsak, hogy külön fajtát alkot, mely a többivel nem keveredik, és minden más fajtával szemben fizikai undort érez, hanem élettelenségével minden alulról történő mozgást is megbénít.” – elmélkedik Wokulski.

Az 1870-es évek Varsója szociális értelemben sokszínű város. A felső szférákban hamisan csillog egy vagyonos, gazdag réteg, de a belvárosi palotáktól nem messze nyomornegyedek, szeméttelepek éktelenkednek. A szeméthalmok között emberi roncsok guberálnak, szerelmeskednek. A kettő között egy elég jómódú középréteg, az iparos emberek: a bőrműves, a hentes, az ács, a szabó, a kocsmáros, a pék és hasonlók. A polgári társadalmakra jellemzően az értelmiségiek, diákok, tanárok, professzorok többsége szegény, foltos ruhákban járnak és még a lovaskocsit sem tudják kifizetni. A bérházakban nyomorult városi alkalmazottak vagy deklasszálódott egykori nemesek tengődnek, felük nem tudja fizetni a lakbért. Egyesek már a szocializmusról álmodnak.

Hát ilyen ellentmondásos képet mutat az 1870-es évek Varsója.

Mégis, Wokulski sikere arra utal, hogy Varsó és Orosz-Lengyelország a lehetőségek hazája is.

A történet tehát Orosz-Lengyelországban játszódik, de a regényben nyílt oroszellenesség nincs. Nem is lehetne, mert a cenzúra akkor nem engedte volna megjelenni. A regény egyik legszimpatikusabb, legbölcsebb, legjobbszívű alakja az orosz kereskedő Szuzsin, Wokulski barátja. Viszont a szöveg finoman, de határozottan mégis utal (akár éppen a hallgatásával) a lengyelek szabadságvágyára. Wokulski kapcsán többször is olvasható, hogy az 1863-1864-es lengyel felkelés résztvevője volt, és Szibériában töltött éveket száműzetésben, ott ismerkedett meg Szuzsinnal, és részben a vagyonát is ott alapozta meg. Oroszország a lehetőségek hazája, s a hazáját szerető Wokulski különös módon Szibériában érezhette szabadon magát, ahol nem gátolták rosszindulatú kerékkötők: „Csak Szibériában lélegzett fel. Ott dolgozhatott, ott megszerezte a Czerskik, Czekanowskik és Dybowskik elismerését.” De mikor hazament, falakba ütközött.

Wokulski szereti a hazáját és politikailag aktív, már amennyire ez lehetséges. Amikor Párizsba látogatott, akkor valami fontos dolgot csinált a lengyel nemzeti mozgalom számára is, ami után ismert emberré vált, de hogy miről van szó pontosan, azt nem árulja el a szerző, akinek a hallgatása arra utal, ez a bizonyos nagy tett olyasmi lehetett, aminek az orosz államszervezet nem örült. Wokulski szövegeiben a politika egyáltalán nem jelenik meg, mintha őt ez nem is érdekelné, miközben a szerző/elbeszélő áttételesen utal arra, hogy Wokulsi számára nem közömbös ez a kérdés, ugyanakkor eléggé „realista” és pragmatikus is. Úgy véli, Oroszország, az orosz nyersanyag, az orosz piac hatalmas lehetőséget jelent a feltörekvő lengyel tőkés réteg számára.

Az idős Ignacy Rzecki szövegeiben már nyílt politizálás olvasható, már amennyire ez lehetséges. Folyamatos reflexiók a nemzetközi helyzet változására, a különböző nagyhatalmak diplomáciai húzásaira (a bosnyák helyzet, balkáni játszmák, Anglia politikája stb.). Rzecki Bonaparte Napóleon és minden Napóleonok ábrándos rajongója, valamint az 1849-es magyar szabadságharc veteránja – az idős kereskedősegédnek élete nagy kalandja volt a magyarok melletti harc, a szerző nem árulja el, ki ellen. Rzeckinek egyetlen oroszellenes szó sem hagyja el a száját a regényben, de aki Napóleon rajongója és 1849 veteránja, arról el lehet képzelni, hogy hogyan viszonyulhat hazája helyzetéhez (és az oroszokhoz). Naplójában ilyesféle jegyzetek olvashatók: „Az ezernyolcszáznegyvenhatodik és ezernyolcszáznegyvenhetedik év nagy zűrzavarban telt el. Minduntalan megjelent egy-egy napilap, s minduntalan eltűnt egy-egy ember.”  [Feltehető, hogy itt ki nem mondva az 1846-os galíciai felkelésre utalhat a szerző.]

Rzecki narratívája az „Egy vén kereskedősegéd naplója” című fejezetekben olvasható. A cím nem valami izgalmas, de a Rzecki-féle szövegek, azt hiszem, érdekesebbek voltak, mint a Wokulskihoz köthető, jelentős részben nőkkel folytatott évődéseket, vagy különböző üzleti fogásokat tartalmazó narráció.

A regényben, vagyis az 1870-es évek Varsójában élesen megjelenik a „zsidókérdés”. Miközben a régi nemesi réteg minden tekintetben alásüllyed, az újvállalkozói rétegből sokan zsidók, és olyan súllyal bírnak, hogy már vannak, akik Varsó végzetes „elzsidósodásától” tartanak. A „zsidókérdés” sokakat mákonyként tébolyít. Orvosprofesszorok azzal foglalkoznak, hogy sémi, germán és szláv hajszálak vastagságait mérik… A boltok eladói között vannak, akik nem hajlandók kiszolgálni a „hagymaszagú” zsidókat. Elég éles párbeszédek, elmélkedések olvashatók ezzel kapcsolatban a szövegben (érdekes, hogy a regény magyar fordítása 1952-ben készült el, Mészáros István munkája. Szóval, hogy az 1952-es Magyarországon megjelenhetett egy ilyen szöveg). A zsidók, úgymond maguk is elzárkóznak, nem engedik maguk közé, aki nem zsidó. A regény egyik fő „intelme” az, hogy a pocsék minőségű, enervált, pusztulásra  ítélt régi lengyel elit (a nemesség) bukása után az energikus zsidók kezébe kerül minden. Az talán Prus ízlését fejezi ki, hogy a regény egyik legellentmondásosabb szereplője az orvosból lett vállalkozó, a zsidó származású Schumann doktor, aki orrba-szájba zsidózik, folyamatosan a zsidókat szidja, majd egy őszinte pillanatában mégis bevallja, hogy az egész emberiséget állatnak tekinti, kivéve a zsidókat? Vajon mit lehet kezdeni az ilyen kijelentésekkel: „én olyan különleges zsidó vagyok, hogy nem szeretem a hazugságot.” Schumann szerint a nemesek generációról generációra hanyatlanak, a zsidók generációról generációra erősebbé válnak. A régi nemesi lengyel világ megérett a pusztulásra, helyette a zsidók világa jön.

A főhős Wokulski zsidókhoz való viszonya inkább jóindulatú-semleges, őt különösebben nem foglalkoztatja a „zsidókérdés”, sőt, megbotránkoztatva a közönséget, zsidókat is felhasznál bizonyos üzleti manipulációkhoz. Rzeckit azonban élénken foglalkoztatja ez téma is, de inkább értetlenkedve. Rzecki naplójából értesülhetünk arról, hogy a zsidókérdés az 1870-es években jelent meg Varsóban, s a vén kereskedősegéd nem érti, hogy miért is van ez. Ugyanakkor gúnyos megjegyzések olvashatók a naplóban a kereszténnyé lett zsidókról, akik most neofita buzgalomból maguk is zsidóznak, demonstratív módon eszik a kolbászt, megvetően beszélnek a hagyományos zsidó ételekről, elzárkóznak tegnapi rokonaiktól. És ilyen gondolatai vannak: „Valamit tud, csak nem akar beszélni – gondolta Rzecki. – Persze, zsidó…”

A „zsidókérdés” teljesen beárnyékolja Varsót, mintha egy időzített bombán ülne a város, bármikor elszabadulhatnak az indulatok. Már a gyerekek is azzal szórakoznak, hogy kövekkel dobálják a zsidókat. Valami nagy vihar közeleg (1881-ben valóban nagyszabású zsidópogrom zajlott Varsóban).

A „zsidókérdés” mellett a regény lapjain szerényebb intenzitással végighúzódik egy alig burkolt németellenesség is, de nem foglal el akkora teret, mint az előbbi.

Ennek fényében is feltűnő, hogy miközben a varsói polgárok így hegyezik a nyelvüket a zsidókon és a németeken, eközben az oroszokról egy szót sem ejtenek… A szöveg alapján csak onnan lehet tudni, hogy tulajdonképpen Oroszországban járunk, hogy rubellel fizetnek.

A regényben erőteljesen megjelenő másik probléma a nőkhöz való viszony.  A menő és bátor üzletember Wokulski furcsa módon nagyon gátlásos a nőkkel.  (Az idős Rzecki agglegény, bár a szöveg szerint egyáltalán nem gátlásos, 1849-ben Magyarországon voltak kalandjai, naplójában pedig többször is ír „bűnös gerjedelmeiről”). Ez kicsit mintha hiteltelenítené is ezt a nagyon realistának tűnő a szöveget: aki ennyire vagány üzletember, az hogyan lehet olyannyira nyámnyila, teszetosza, naiv a nőkkel? (Wokulski alakja kicsit hasonlít ebben a tekintetben az Aranyember Timár Mihályára: a ravasz és merész, sikereket sikerre halmozó üzletember a nőkkel gátlásos, puhány, természetellenesen túlmoralizáló). A bábu nem egy prűd-viktoriánus regény, a testiség elég nyíltan megjelenik benne, és a nyelvezete is eléggé „realista” (ellentétben Jókai regényétől, amiben a prüdéria olyan fokú, hogy hiteltelenné, szinte karikaturisztikussá teszi Timár és Noémi kapcsolatának leírását).  Flörtök, megcsalások, a társadalom felső rétegeiben (is) a fiatal lányok, asszonyok sportot űznek abból, hogy megcsalják férjeiket, az „új módi” szerint már nem is titokban, hanem nyíltan. Wokulski választottja, Izabella Łęcka nem különb a többinél: üresfejű, elkényeztetett, sznob, a könnyű kalandot kereső, tulajdonképpen végtelenül ostoba és semmirevaló teremtés (a regény címe, A bábu rá utalhat), akiből hiányzik bárminemű reflexiónak, elmélkedésnek még a csírája is (leszámítva néhány flörtölős trükköt), és csak megrontja az olyan nagyszerű férfiakat, mint Stanisław Wokulski. A regény fő mondanivalója ebben a tekintetben, hogy a nők gúnyt űznek azokból, akik igazán szeretik őket, ellenben ahhoz vonzódnak, aki lazán és megvetően bánik velük. Wokulski a szerelmi ügyeihez egy professzionális kerítőnőt, vagy pszichológiai tanácsadót, bizonyos Meliton asszonyt is segítségül, aki folyton azt mondja neki: a nőket csak hatalommal lehet megszerezni, alá kell vetni őket. „…egy nőt nem áldozatokkal, hanem erővel kell meghódítani.” „Ne feledje: a nők szeretik, ha úgy ölelik őket, hogy a hatás fokozása kedvéért néha még sarokkal is rájuk taposnak. Minél kíméletlenebbül teszi ezt vele, annál biztosabb, hogy magába szeret, ezt el ne felejtse!” – ezek a regénybeli Meliton asszony szavai.

S akinek sikere van a nőknél, a semmirekellő Starski, aki semmit nem alkotott egész életében, és megvetően viszonyul a nőkhöz, majd százezres adósságot hátrahagyva nyomtalanul eltűnik, s akinek az a filozófiája: „A világcsavargók nem szoktak bókolni, mert tudják, hogy a bók minden földrajzi szélesség alatt csak kompromittálja a férfit a nő szemében.” 

 A regény végére a nőkkel kapcsolatban balek Wokulski erre a következtetésre jut: „A nőket nem a Mickiewiczek, Krasinskiak vagy Slowackiak szemüvegén át kellene megismernünk, hanem a statisztikákból, amely arra tanít, hogy minden csillogó szárnyú angyal legalább egy tizedrészben prostituált, így aztán, ha az ember csalódik is, legalább kellemesen csalódik…”

 

A „nőkérdésben” határozottabban megjelenik az írói álláspont, mint a „zsidókérdésben”, ami inkább megmarad dialógusjellegű.  S ha valaki a 21. század elején olvassa ezt a 19. századi lengyel realista regényt, esetleg az a benyomása támadhat, hogy egy határozottan nőgyűlölő (már ha nőgyűlöletnek számít a nők szubmisszivitásáról szóló elképzelés, amit sokszor ők maguk is megerősítenek) és potenciálisan antiszemita regényt tart a kezében, amely viszont modernista, társadalomkritikus, és úgy lengyel patrióta, hogy közben nem (lehet) ruszofób.

Érdemes elolvasni, mert nagyon tanulságos tablót kapunk a 19. század utolsó harmadának Varsójáról, lengyel társadalmáról.

 

 

 

 

Cimkék: Bolesław Prus: A bábu

Országok: Oroszország