„Valamikor 1996 őszén jött az ötlet, nyilván összefüggésben azzal, hogy valamilyen habilitációs művet létre kellett hoznom, amelynek megírását meg is kezdtem, s amelyből lett aztán a „Moszkvai Oroszország története”. Ez egy elképzelt Oroszország történetnek már majdnem egyötöde volt. De ki írja meg a másik négyötödöt?

Nem volt nehéz kérdés, mert az 1990-es évek közepén Magyarországon minden korszakra megvolt a tapasztalt történész, ráadásul egyetemi kollégák. Pécsről Font Márta, a régi idők kiváló kutatója, Budapestről Krausz Tamás, a szovjet szakértő és persze, Niederhauser Emil akadémikus (nekem „Emil bácsi”), aki mindent tudott, de leginkább a 19. század történetét. Már csak az volt a kérdés, hogy van-e kedvük, idejük rá. Volt. Mindenki örült a felkérésnek és kb. egy félévnyi határidővel el is vállalták.

Mi több, meg is írták. Pedig nem volt kis falat, a vége 692 nagy oldal lett. Nagyon odafigyeltünk. Végtére is az 1945 utáni első magyar szerzők által írt szintézis volt. Tudatában lévén mindennek historiográfiai jelentőségével, szakítottunk az addigi tradíciókkal. Nem a szokásos politikatörténeti megközelítésű, hanem egy totalitásra törekvő „problématörténetet” írtunk, közérthető nyelven. Ambicionáltuk, hogy leszámoljunk a régebbi, vagy szépítő, vagy lesajnáló narratívákkal, s mindezt a minél nagyobb olvasóközönség számára elérhetővé tegyük. Így hát igazi szakmai műgonddal készült, amit segített, hogy a könyvet kiadóként is jegyeztem, tehát az egész kiadási folyamatot szakmai kontroll alatt lehetett tartani. Ahogy a „nagykönyvben megvan írva”, volt szerkesztő, képszerkesztő, kéziratelőkészítő, korrektor és számos szakmai lektor, tehát felállt az egész könyvszakmai vertikum. Sőt, mielőtt az egészhez hozzáfogtunk volna, egy periodizációs vitát is lefolytattunk egy széles szakmai körben a stabil lábakon álló, jól áttekinthető szerkezet megalapozása érdekében

Nem spóroltunk ki semmit. A kötetet képek, térképek, genealógiai táblázatok, szakirodalmi tájékoztató, kronológiai összefoglaló, precíz névmutató is gazdagította. Kellett igyekeznünk. Nem sokkal előbb jelent meg ugyanis a Heller-Nyekrics-féle Orosz történet az Osiris Kiadó gondozásában, két kötetben. Mondta is nekem Gyurgyák János, a „konkurencia” igazgatója, hogy jól kössük fel az ő kötetük után a gatyát. Igen megvolt ugyanis elégedve a szintézisükkel.

Akkortájt a piac mérte meg az árut, nem volt elég megcsinálni igényesen, de el is kellett hozzá adni a könyvet, hiszen saját pénzből ment az egész. Nosza, elindultunk a „haknikörútunkra”, s végig jártuk Krausz Tamás barátommal (olykor Font Márta is besegített) az egyetemi, főiskolai városokat, s igyekeztünk neki hírverést csinálni. Ilyenkor mindig Moldova híres bon mot-ját idéztem arról, hogy a keletnémet Trabant magasabb rendű a nyugatnémet autócsodáknál, mert két ütembe sűríti, amit amazok csak négyütemben tudnak. Pont úgy, ahogy mi is egy kötetben megoldottuk, amit Hellerék csak kettőben voltak képesek…

Hogy lett-e végül sikere a könyvnek? Négy év után újra kiadtuk, majd még utánnyomni is kellett. Az egyetemisták máig abból tanulnak.”

(Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története, szerk. Szvák Gyula. Budapest: Maecenas Holding, 1. kiadás, 1997. 692 o., 2. kiadás: Pannonica Kiadó, 2001. 692 o.)