Brezsnyev és Honecker

„Brezsnyev csókja nem ismert határokat. Nemcsak a szakadár Dubceket próbálta meg 1968-ban, még fiatalos csókjaival a családba visszacsókolni, hogy utóbb lábával adjon nyomatékot testvéri óhajának („a család egyben fog maradni!”), hanem az első SALT-szerződés aláírásakor, Bécsben a tétova és teljesen készületlen Carter elnököt is szájon csókolta. Az amerikai elnököt privacy-jának ez az otromba megsértése („Egy rőfnyi orromtól a tér, / Meddig önnön határom ér” - mondhatta volna W. H. Audennel ő is, mint bármely nyugati ember), ez a testvéri benyomulása egy idegen szájnak saját arca szent területére, alighanem jobban meglepte, mint az afganisztáni invázió. Holott Brezsnyevnek mondanunk sem kell, esze ágában sem volt agressziót elkövetni Carter személyes integritása vagy a nyugati privacy ellen. Az történt csupán, hogy mint már annyiszor, nem tudott parancsolni érzelmeinek, s ezek az érzelmek, mint rendesen, csókban csúcsosodtak ki. Hála, megindulás, öröm, „szeressük egymást gyerekek” keveredett e csókban, ott, a SALT-szerződés fölött. Brezsnyev csókja ugyanis az érzelmes, könnyen ellágyuló, „nagy szláv lélek” kiáradása volt, ezért is osztogatta őket oly bőven és ezért nem ismert a csókban határokat.”

(Részlet Szilágyi Ákos Csók-csatatér lovagjai c. írásából, amely teljes terjedelemben a Kritika c. folyóirat 1992. júliusi számában jelent meg, a mostani idézet pedig a Népszabadság 1992. július 4-i számából való.) 

Brezsnyev és Carter