Az ukrán hadsereg szeptember 7-én Balaklejánál áttörte a harkovi szakaszon az orosz frontvonalat, majd szinte menetben, pár nap alatt elfoglalta Kupjanszkot, Izjumot, és immáron Volcsanszkot is, amit az oroszok Harkov megye ideiglenes székhelyének neveztek ki. Az ukrán sikernek valószínűleg fontos oka a jobb motiváció mellett a túlerő, a tavasszal megkezdett, egymillió fősre tervezett mozgósítás beérése: hiába van az oroszoknak jelentős tűzereje, esetleg még technikai fölénye is, több katonai szakértő is egybehangzóan állítja, hogy emberük nincs elég.

Brjanszk megyében már újságban feladott apróhirdetésben keresnek mesterlövészeket; Moszkvában a postaládákba bedobott szórólapokon toboroznak, nagy fizetést ígérve a katonai szolgálatra jelentkezőknek; és az orosz vasutak munkatársai között is erősen ajánlják a katonai szolgálatra való jelentkezést. Ezen a helyzeten csak egy mozgósítás változtathatna, de akkor vége az oroszországiak mostani kényelmes életének, amikor a díványon ülve lehet nézni a távoli háborút. Egy ilyen lépés nyilván nagy indulatokat váltana ki az orosz társadalomban (hiszen ott is mindenki tudja, hogy Oroszország a támadó fél), és gyakorlatilag a kudarc beismerését jelentené.

Közben Harkov megyéből tömegesen menekülnek az emberek Oroszország felé, nyilván azok, akik „kollaboránsként” együttműködtek az oroszokkal, és akikkel szemben a kijevi hatalom brutális repressziókat helyezett kilátásba.

Kupjanszkban már elkapták nemcsak a helyi, oroszok által kinevezett rendőrség vezetőjét, de azokat a tanítókat is összeszedik, akik az orosz megszállás idején folytatták a munkát az iskolákban (na ezt nem fogja megírni a propagandamédia. Csak nehogy itt is valamilyen „Bucsa” legyen, a kollaboránsok tömeges kivégzésével).

Izjumból az oroszok úgy futottak, mint a nyulak, s a legújabb hírek szerint az ukrán hadsereg a Donbasszban is nagy erejű támadásra készül. Az ukrán önbizalmat jelzi, hogy Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára ma azt mondta, az ukrán hadsereg ott áll meg, ahol Ukrajna érdekei végződnek, és a „gyarmatbirodalom” Oroszország „elnyomott népeinek” a felszabadítása a cél; Reznyikov védelmi miniszter pedig azt a kijelentést tette, hogy már nem érvényes az az ajánlat, hogy az orosz csapatok a 2022. február 24. előtti határokra vonuljanak vissza, a cél az 1991-es határok elérése (tehát a Krímet is beleértve).

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanezen a napon tárgyalások megkezdését ajánlotta Ukrajnának…

Beszélgetve orosz ismerőseimmel, olvasva a Telegram-csatornákat, a Vkontakte-kommentárokat és a még néhány megmaradt releváns internetes portált, látszik, hogy egyértelműen a düh, a csalódottság jellemzi a téma iránt érdeklődő közvéleményt.

Eme düh és csalódottság oka nemcsak az, hogy az orosz hadsereget agyonverték Harkov megyében – hanem a hatalom reakciója. Az orosz Védelmi Minisztérium jelentésében sokáig egyetlen szó sem esett Kupjanszk, Izjum, Volcsanszk elvesztéséről – ellenben hatalmas sikerekről számoltak be az ukrán nacionalisták elleni harcokban (végül elismerték, hogy „az erőket átcsoportosították”, mintha tudatos manőverről lenne szó). A Kreml kijelentette, hogy nem kommentálja az eseményeket, az a minisztérium dolga. Putyin úgy tesz, mintha mi sem történt volna, szeptember 10-én (a város napján) vidáman egy óriáskereket adott át Moszkvában, az orosz főváros pompázatos tűzijátékkal ünnepelte a jeles napot (holott még Putyin barátja, a pszeudoellenzéki politikus, Szergej Mironov is azt ajánlotta, hogy ezen a napon inkább ne tartsanak tűzijátékot).

Az orosz közönség joggal érzékeli úgy, hogy a hatalom mintha teljesen hülyére venné őket, nem vállalja a felelősséget a gondokért (ami egyébként nem feltétlen csak a jelenlegi elnök személyes ügye, hanem régi hatalomtechnikai megoldás, ezt csinálta már Sztálin, Gorbacsov is); az ország büszkeségének számító hadsereg megalázó vereségbe szaladt bele Harkovnál; miközben az ukrán diverzáns alakulatok gyakorlatilag teljesen szabadon garázdálkodnak Oroszország szerte: minden nap robbantások, gyújtogatások, támadások Viborgtól Jakutszkig.

Akármi lesz a vége, győzelem vagy vereség, biztos vagyok abban, hogy idővel (Putyin után) az 1993-as jelcini (vagy 1993/2020-as jelcini/putyini) alkotmány, amely egyetlen ember kezébe gyakorlatilag korlátlan hatalmat ad, átgondolásra kerül majd. Nem lehet egyetlen – alkalmasint nárcisztikus és közepes képességekkel rendelkező, szinte véletlenül a hatalom csúcsára kerülő – ember akaratának túsza a világ legnagyobb országa.

https://www.eurazsia.hu/2022/09/11/az-orosz-kozvelemeny-nagyon-duhos/