OROSZVALOSAG.HU
Kettétört életek
Kettétört életek
Egy mariupoli tinédzser története
Ez egy személyes történet. A háború más emberi sorsairól is írhattam volna, bármely oldalról. De én Jaroszlávot ismerem személyesen. Az ő mariupoli történetét írom.
Szombaton reggel, amikor az emberek az első kávéjukat szürcsölgették, Mariupol egyik negyedében egy rakéta becsapódását követően elment az áram, kis idő múlva a fűtés és a víz. "Háború van, a mintegy négyszáz méterre lévő támaszpontról majd válaszolnak a támadásra", gondolhatták a "Keleti" lakótelep lakói, miután egy egész nehéztüzérségi sorozat csapódott bele az egyik kilencemeletesbe 2015 januárjának végén. Csak abban az egyetlen támadásban harminc ember halt meg.
Jaroszláv a becsapódások helyszínétől körülbelül 250 méterre lakott. Akkoriban önkéntesként gyakran gyűjtött az ukrán hadsereg legatyásodott alakulatai számára hol bakancsra, hol éjjellátó berendezésre, ennek keretében ismertem meg. A rakétatámadást követően telefonos interjút készítettem vele egy hetilap számára, azóta tartottuk a kapcsolatot.
Az ukránok 2014 nyarán még ki tudták verni az orosz „humanitárius támogatással” harcoló „szeparatistákat”, hiszen akkor még csak „ihtamnyet” (azaz nincsenek ott) alakulatok harcoltak a helyi erőkkel. Jaroszláv szerint a rakétatámadás azon a januári napon Novoazovszk, azaz a szakadárok által kontrollált terület felől érkezett. Elbeszélése szerint a lakótelep egy harmincezres "alvó" városrész volt, a lakók többsége pedig az oroszbarát szeparatistákat okolta a támadásért, noha a „Donyecki Népköztársaság” vezetése a kijevi vezetést okolta érte. Azóta - mint ahogy a város többi kerülete - úgy ez is lakhatatlanná vált az idén tavasszal folytatott orosz ostrom alatt.
A „Filológus”, (jelenleg ez a hívójele a fronton) aki posztjaiban egyre kevésbé foglalkozott adománygyűjtéssel, az elkövetkező évek során megnősült, a fővárosba költözött, és egyre ritkábban írt oroszul, viszont egyre gyakrabban, majd kizárólag ukránul. A harctéri jelentések helyét átvették a civil élet küzdelmei és a jókora esti vacsorákat megörökítő gasztroblogger próbálkozások.
A háború 2022 februárjában elkezdődött második szakaszában a fiatalember eleinte optimistán tekintett a szülővárosában zajló csatára, bízott benne, hogy az ukránok megtartják. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a félmilliós város elesett - ahol egyébként néhány hónappal korábban eltemette a fivérét – maga is egyenruhát húzott. Valamint megszervezte apja és családja, velük pedig egy 12 éves kamaszfiú kimenekítését.
Elmesélem ennek az ukrán tinédzsernek a történetét.
Valamikor március elején Olekszandr Kuznyecov és édesanyja a Mariupoli Színház pincéjében bujkált az orosz bombák elől. Ott ismerkedtek meg Jaroszláv apjának családjával.
Amikor március 16-án egy orosz légitámadás romba döntötte a színházat, Szasko túlélte a csapást, édesanyja - nem. Ő éppen kinn tartózkodott, a tábori konyhában.
A légicsapás után Jaroszláv apja megkérdezte a fiútól, hogy mi van édesanyjával, és ő, a maga12 évével, azt kellett, hogy mondja, hogy nincs már anyukája. A férfi felajánlotta, hogy meneküljön velük együtt Mariupolból. Pont akkor, amikor senki sem tudta, mi fog történni a humanitárius folyosókon, hiszen számos alkalommal szétlőtték azokat. Életük kockáztatásával azonban kijutottak. A fiú természetesen belekapaszkodott felajánlott segítségbe.
Jaroszláv hetekig bizonytalanságban volt apja és családja élete felől. „Aztán apám felhívott. Azt hittem, meghalt – a mariupoli rendőrség speciális egységében dolgozott.” – meséli. „Fiam, Bergyanszkban vagyok, itt kínálnak két kanna benzint 15 000 hrivnyáért (jelenleg 166.000 Ft).
- Azonnal vedd meg, már utalom is a számládra a pénzt!
Így tudtuk meg Galinával, hogy van egy új családtagunk.”
A Mariupoltól Lvivig tartó utat 7 nap alatt tették meg. Az apa 83 éves anyósa – miután egy hónapig pincében bujkált – elég rossz állapotban volt, de útközben mindenhol kapott segítséget, ahol megálltak. A Facebook-os ismerősei találtak Jaroszláv apjának menedéket a Francia Alpokban. Ám a franciák április 9-ig kérték, hogy vegyék birtokba a szállást, mert hosszú sor várakozott rajtuk kívül is arra a helyre. A helyzetet nehezítette, hogy Olekszandrnak személyes irata kereken nulla volt. Szasko ezért a Lvivben maradt Jaroszláv feleségével, Galyaval, apja pedig, annak felesége és anyósa Franciaországba utaztak.
„És itt le kell térdelnem a feleségem előtt.” – vallja Jaroszláv. „Galina megnyerte a csatát a tik-tok és a házi feladat között, így Szasko be tudta fejezni a hetedik osztályt. Minden dokumentumot beszerzett, amit csak lehetetett.” A család személyes háborút vívott a bürokratikus rendszer ellen. Amikor májusban hat rakétatalálat érte Lvivet, a Franciaországban tartózkodó újdonsült családtagok idegesek lettek: „Hol van már Szása? Hadd adjunk 10k eurót a határon, egyből kiengedik. De a mi elvi alapállásunk az volt: Nem.” Jaroszláv és felesége ragaszkodtak hozzá, hogy a fiút a törvényeknek megfelelően regisztrálni kell. Nem akarták, hogy a fiú egy család és gyökerek nélküli menekült legyen, hanem teljes jogú ukrán állampolgár, ukrán dokumentumokkal, törvényes gyámmal. És ezt a csatát megnyerték, a bürokratikus akadályok ellenére. Három nappal ezelőtt Jaroszláv közzé tette: Olekszandr Kuznyecov - Ukrajna állampolgára, I. V. Matyusin gyámsága alatt. A fiú azt írja a Viberben, hogy el van ragadtatva Franciaországtól. A helyi önkormányzat már a helyét is elkészítette az iskolában. Öt hónappal ezelőtt azt írta, hogy az az álma, hogy szakács legyen. Hol máshol lehetne ezt jobban kitanulni, mint Franciaországban?
Jaroszláv szerint az a szokás, hogy a választások idején az ukránok egymásnak esnek, az már szent és változhatatlan. De az, hogy egymáson segítsenek, manapság olyan természetes lett számukra, mint a lélegzetvétel.
A képek forrása:
https://t.me/nevzorovtv/5330?fbclid=IwAR0tiovMoC-_dXslqnfYZFwxZfZxA7MTwBLytqMn2RsXjmB-bsNG_jnB4-s
Cimkék:
Országok:
Megosztás:
