Mindjárt a háború első napjaiban az Ukrajnát megtámadó Vlagyimir Putyin orosz elnök arra „panaszkodott”, hogy az ukránok városokban, lakott, civil övezetekben helyeznek el katonai egységeket. Február 25-én hangzott el Putyin nevezetes beszéde, amelyben arra szólította fel az ukrán katonai vezetés bizonyos tagjait, hogy vegyék át a hatalmat, és ne teljesítsék a kijevi „neonáci és drogfüggő” hatalom (utalás arra, hogy Zelenszkij ukrán elnök egy korábbi interjúban, amikor még nem volt politikus, arról beszélt, hogy reggelente narkót szokott szippantani, ami egész napra energiát ad neki) parancsait, továbbá azzal vádolta, nem az ukrán hadsereget, hanem az ukrán fegyveres erők kötelékében harcoló „banderista és neonáci” alakulatokat, hogy élő pajzsként használják a civileket.

Érdekes ez a háború második napján elhangzott beszéd abból a szempontból is, hogy ebből jónéhány, magát „szakértőnek” nevező szerző arra a következtetésre jutott, hogy Putyint félretájékoztatják a saját emberei, az orosz elnök nincs is tisztában a reális helyzettel – hiszen az ukrán hadsereg keményen ellenáll. Szóval, Putyin hamis jelentéseket kap, és olyan dossziékat tesznek le elé, amikben az van, amit, úgymond, ő maga látni akar (jelen esetben egy titkos oroszbarát összeesküvésről az ukrán legfelső katonai vezetésben). Az már kevesebb publicitást kapott, hogy Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára pár hónappal később lényegében megerősítette Putyin szavait. Danyilov ugyanis arra tett utalást, hogy az ukrán hadsereg felső vezetésében tényleg lehetnek valakik, akikkel kapcsolatban az oroszoknak reményeik voltak. Az ukrán vezetésben ma már többé-kevésbé nyíltan beszélnek arról (Alekszej Aresztovics): az, hogy az oroszok harc nélkül át tudtak masírozni a Perekopi-szoroson és szinte azonnal el tudták foglalni Herszont, valamilyen árulás következménye.

Az, hogy az ukrán alakulatok egy része iskolákban, kórházakban, bevásárlóközpontokban helyezkedett el, jól ismert. Erről számos, az internetre kikerült fénykép, videó tanúskodott, csak persze az ukrán propagandában mindezt orosz dezinformációnak nevezték. S ahogy erre máskor is volt példa, a propagandamédiában orosz dezinformációnak nevezett dolog mégis igaznak bizonyult. Szóval, amikor az Amnesty International (AI) megállapította a tényt, hogy az ukrán fegyveres erők iskolákat és kórházakat használnak katonai objektumként, semmi újat nem mondott.

Az AI jelentése azért fontos, mert maga is jelentős politikai szervezet, állásfoglalása jellemzően illeszkedik a nyugati mainstreamhez, vagy maga formálja azt (az emberi jogi témát, mint a nyugati kultúrfölény eszközét). A most Ukrajnát bíráló jelentés ráadásul olyan környezetben jelent meg, amikor sűrűsödtek a hírek az amerikai vezetés és Kijev közötti nézeteltérésekről, ami szintén nem újdonság, hiszen – bár természetesen az Egyesült Államok következetesen támogatja Ukrajnát honvédő harcában – a Fehér Ház és a Bankovaja utca közti viszony korántsem ideális. Az amerikaiak eleve bizalmatlanul fogadták a 2019-ben elsősorban az oroszajkú választók által hatalomba emelt, számukra is kakukktojás Zelenszkijt, és kisebb-nagyobb gesztusokkal folyamatosan alázták a kijevi vezetést. Ennek egyik megnyilvánulása volt például, hogy Zelenszkij megválasztása után hirtelen előszedték az új ukrán elnök patrónusát, Igor Kolomojszkij oligarchát, akit korrupciós ügyekkel kezdtek vádolni az amerikai hatóságok. Más kérdés, hogy néhány héttel ezelőtt éppen a háború füstjének takarásában a potenciális politikai riválisait is módszeresen kiiktató Zelenszkij volt az, aki megfosztotta ukrán állampolgárságától a dnyepropetrovszki kiskirály Kolomojszkijt és egyik fő emberét. Miközben zajlik a háború, a nyugati média hőse, Zelenszkij módszeres politikai tisztogatást végez (ismerősei szerint az ukrán elnök haragtartó ember, nem feledi a sérelmeket): nemcsak a teljesen nyíltan oroszbarát Viktor Medvedcsuk és Vagyim Rabinovics került célkeresztbe; nemcsak Kolomojszkijt és Korbant fosztották meg állampolgárságától; nemcsak a legnagyobb ukrán oligarchát, Rinat Ahmetovot kényszerítették arra, hogy adja fel médiaérdekeltségeit; nemcsak arról van szó, hogy adminisztratív úton betiltották a legnagyobb ellenzéki pártot (és számos más kisebb pártot); hanem már a „jobboldali ellenzéket”, az előző elnök Petro Porosenkót és a pártját célozták meg, mondván, az „ukrán hatalmat diszkreditáló” internetes trollfarmot hoztak létre. Pletykák szerint a következő a sorban a legbefolyásosabb ukrán újságíró, Dmitrij Gordon lesz (Gordon 2014-ben támogatta a Majdant, később Zelenszkijt, viszont 2021 végén már kritikusan kezdett nyilatkozni az elnökről – hasonló pályát futott be a legismertebb ukrajnai televíziós újságíró, a vilniusi születésű, olasz állampolgársággal rendelkező Szavik Suszter, akit épp a múlt héten tiltottak ki Ukrajnából). Érdekes, hogy ezek az emberek, akik „diktátornak” tekintették Janukovicsot, az ő uralma idején szabadon tevékenykedhettek, és éppen a segítségükkel helyzetbe került hatalom az, amely kegyetlenül leszámol velük, és most nincsenek is abban a helyzetben, hogy egyáltalán érdemben védekezhessenek. Azt hiszem, ez az iskolapéldája annak, hogy a „forradalom felfalja saját gyermekeit.”

Az ukrán belpolitikai csatározásoknak van amerikai szála is. Victoria Spartz, az ukrán származású kongresszusi képviselő nemrég felemlegette azt a régóta élő vádat, hogy az ukrán elnöki adminisztráció vezetője, Andrej Jermak, úgymond, az oroszok beépített embere lenne (erre tett rendszeresen utalásokat korábban a magát jól értesültnek mondó Dmitrij Gordon). Spartz Ukrajna egyik leglelkesebb és legbefolyásosabb támogatója az amerikai politikai elitben, s ő arra szólította fel Zelenszkijt, hogy menessze Jermakot (Victoria Nuland óta tudjuk, hogy Washington igényt tart arra, hogy kézivezérléssel állítsa fel a kijevi kormányzatot).

A hivatalos amerikai kommunikáció az ukrajnai háború kapcsán – persze mindamellett, hogy az USA támogatja az orosz támadás áldozatául esett Ukrajnát, és az Egyesült Királyság mellett Kijev legfontosabb szövetségese – időnként nem esik egybe azzal, amit láthatólag Kijevben várnak (ez most nem olyan egyoldalú propagandakommunikáció, mint amit 2004-ben vagy 2014-ben láthattunk. De hát most a tét is jóval nagyobb). A bucsai mészárlás kapcsán például a Pentagon azt közölte, hogy teljes körű vizsgálatra van szükség (de nem rögtön az oroszokat tette felelőssé, míg például London és a brit propagandamédia azonnal, az első percben Putyint nevezte meg a mészárlás kiötlőjeként. Összehasonlításul, 2014 júliusában, a maláj Boeing lelövése után az amerikai vezetés azonnal az oroszokat nevezte meg felelősként, igaz, az akkor beígért bizonyítékot azóta sem prezentálták). Washington az ukrán hisztériával szemben támogatta Kanadát az Északi Áramlat gázvezeték turbinájának visszaadásában. Legutóbb meg az amerikaiak úgy nyilatkoztak – szöges ellentétben az ukrán állásponttal, – lehetséges, hogy jeljenovkai börtönt mégiscsak az ukrán hadsereg rakétázta szét, mégha véletlenül is stb. Az elmúlt napokban egyre több hír jelent meg arról, hogy bizonyos diszharmónia van a Biden-adminisztráció és Zelenszkij között. Ekkor, ebben a kontextusban jött az AI jelentése.

Ez láthatóan zavarba hozta Zelenszkijéket, majdhogynem árulásként értékelték az AI jelentését.

Az egész jelentésnek az a legfontosabb üzenete, hogy a nyugati közbeszédben is akkor ezek szerint immáron „legális” állásponttá vált, hogy az ukrán vezetés hajlandó beáldozni civileket propagandacélokra.

Ennek a tükrében is lehet nézni azt, ami például Bucsában történt március legvégén, április legelején. Erről én készítettem egy elemzést, de nem tudom, merjem-e publikálni. 

Az meg hogy a magyarországi újságok egy része elhallgatja ezt az információt, nem meglepő, hiszen a magyarországi tömegtájékoztatás jelentős része propagandamédia, és az orosz-ukrán háborút is annak a fényében nézik, hogy éppenséggel a kormányhoz vagy ellenzékhez állnak közel.