Kérdeznek a médiumok a „sajnálatos eseményekről”. Nem válaszolok nekik – van annyi Oroszország-szakértő hirtelenjében, hogy Dunát és Dnyepert lehetne rekeszteni velük, elvállalják ők boldogan helyettem. De barátaimnak, tanítványaimnak kell valamit mondanom.

Tehát, amit mindig is mondok Gedali, a zsidó ószeres szájával: „a jóemberek internacionáléját” akarom, vagy Yossariant idézem az eszement a bombázásokról. Drezdáról, Hirosimáról és Nagaszakiról beszélek, az irracionális erődemonstrációkról. Vagy Szerbiáról. És arról, hogy ilyet már láttam a 17. század közepi orosz történelemben, amikor Alekszej Mihajlovics hittel hitte, hogy egy nagy pravoszláv birodalmat kell az ukrán „lelkek” egyesítésével megteremtenie. (Ezt speciel nemrégiben, van annak már fél éve is, le is írtam: https://nepszava.hu/3133166_putyin-tortenelemleckeje )

Az én generációm jelentős része baloldaliként szocializálódott a 60-as években, a „Make Love Not War”, akárcsak az egyenlőség eszmény elragadott minket. Többségünk kinőtt e gyermekbetegségből, én maradtam ebben, aki voltam. Így hát nem tekintem a neoliberális világrendet minden világok legjobbikának, nem téveszt meg az USA és a Nyugat „demokrácia-exportja”, látom a farizeusságát és agresszivitását. A világ berendezkedése nem sokat változott a rabszolgatartó athéni demokrácia óta: utóbbi most is csak kevesek kiváltsága. Ahhoz pedig még csak baloldalinak sem kell lenni, hogy valaki észrevegye a jelenlegi ukrán rezsim korrupt, antidemokratikus lényegét, szélsőjobbra tartó (emlékezet)politikáját, amelyen a Nyugat oly nagyvonalúan átsiklott. A retinámba égett a 2014. május 2-i odesszai tömegmészárlásban felgyújtott emberek látványa is.

Ám nincs ideje a tárgyszerű érvelésnek. Itt és most ismét áldozatok vannak, és nem az ő előéletükkel kell foglalkoznunk. Agresszió van, amit mindenkinek, aki nem az orosz birodalmi gondolat elkötelezettje, el kell ítélnie. És csak reménykedhetünk, mi ruszisták, hogy mindez nem korbácsolja fel ismét a ruszofóbia hullámát, hogy Jókai Mór 1849 után írt szavai ma is érvényesek: „Az orosz diplomáciától visszariadunk, mert a rideg abszolutizmust képviseli; kárhoztatjuk benne nem az oroszt, de az abszolutizmust, mely elveinknek ellensége, akármely nemzettől jöjjön”.

P. S.: Ez eredetileg egy facebook-bejegyzés. Egyik barátom kérte, hogy osszam meg szélesebb körben, mire a másik óva intett ettől, mert Magyarországon ma „véleménydiktatúra” van (s ezt ez esetben nem a kormánypárti médiára értette), és megüthetem a bokámat. Én is tudom, már elég öreg vagyok hozzá, hogy tudjam: itt most jót mondani aligha lehet. Az egyiknek túl sok, a másiknak túl kevés lesz. A háborús pszichózis már csak ilyen. De amíg módunk van rá, addig fújjuk a dalt, ahogy lelkiismeretünk és felelősségérzetünk diktálja. Nem a mindig, mindenkinek való megfelelni igyekvés vágya.