OROSZVALOSAG.HU


Oroszország keleti fordulatáról

  |  2018-03-12 18:25:51  |  
Igari Léna

Oroszország keleti fordulatáról

Nagyobb a füstje, mint a lángja?

 Oroszország keleti fordulatáról

Oroszország “keleti nyitásának” mérlege az utóbbi időben úgy tűnik egyre inkább negatív irányba fordul: a Kínába eladott gázra támaszkodó nagyratörő gazdasági célok egyelőre nem váltották be a reményeket. A két ország között a Szibéria Ereje 2 elnevezésű gázvezeték megépítése és a Szahalin szigetéről történő gázszállítási projekt tárgyalásai zsákutcába jutottak. Nemhogy új vezeték építése, de meg a folyamatban lévő Szibéria Ereje befejezése is kétségessé vált.

Az Oroszországban teljes gőzzel zajló reklámkampány ellenére kétséges, hogy Kínának valóban szüksége van-e az orosz földgázra, hiszen jól bejáratott piaci kapcsolatai vannak Közép-Ázsiában, ahonnan az orosznál alacsonyabb árakon jut a fűtőanyaghoz az ország. Ezen kívül Kína a saját palagáz kitermelését is igyekszik fejleszteni, valamint a Reuters információi szerint más forrásokból sűrített gáz beszerzési lehetőségeket is keres. Elemzők szerint a kínai piacon tulajdonképpen elég kicsi a rés az orosz gáz számára a Szibéria Erejével már szerződött mennyiségen túlmenően. Az előrejelzések alapján pedig a gázkínálat a jövőben meg fogja haladni a keresletet, habár ez utóbbiban még van növekedési potenciál.

Egyébiránt a Szibéria Ereje persepktívái sem túl derűsek: 2014 májusában, tízéves tárgyalás után Oroszország Jakutföldről 38 milliárd köbméter szállítására vonatkozó szerződést kötött 400 milliárd dolláros mértékben.

Eredetileg a gázszállításnak 2018-ban el kellett volna indulnia, ám ezt később 2019-re helyezték át, a finans.ru információi szerint azonban további két éves halasztás sem kizárt. Ezen túlmenően a Reuters információi szerint a szállítandó mennyiség csökkentésére vonatkozóan is zajlanak tárgyalások, mivel a gáz ára a szerződésben a kőolaj világpiaci árához van kötve, és ennek esése után a Szibéria Ereje elveszítette rentábilitását. A gáz ára a 2014-es 600 dolláros köbméterenkénti árról 270-re zuhant, ez pedig jóval alacsonyabb, mint amennyivel a projektet eredetileg tervezték - magyarázta az Orosz Tudományos Akadémia kőolaj- és földgázügyi szakértője, Vaszilij Bogojavlenszkij. Önmagában az is eredmény volna, ha maga a Szibéria Ereje projekt megvalósulna - jelentette be az energetikai fejlesztésért felelős alapítvány elnöke, Szergej Pikin. A kulcskérdést a projekt megvalósulásával kapcsolatban nemcsak a kínai kereslet határozza meg, hanem annak gazdaságossága is, amely már a tervezés fázisában sem volt éppen ideális, és kormányzati beavatkozásokat igényelt eredeti állapotában is, azóta a helyzet csak romlott. Amikor a projekt ötlete felmerült, az olaj világpiaci ára 100 dollár körül alakult, és nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy a gáz árát ehhez tudtuk kötni. Azóta azonban látjuk, hogy ez az olajár távol van a realitástól, hacsak nem történik valami rendkívüli.

A kétségkívül vonzó méretű kínai piac Oroszország számára egyre kevésbé jelent perspektívát, mert nem akarja magát az orosz gázhoz kötni, egyre jelentősebb arányban törekszik megújuló energia felhasználására. Szél- és napenergia felhasználását célzó fejlesztések tekintetében az ország világelső.

Oroszország keleti fordulata nem volt egyéb egy jól irányzott PR-fogásnál. Az orosz gázexport legfontosabb iránya továbbra is az európai piac. Egyedül Németország akkor mennyiséget vásárol, mint amekkora kapacitással a Szibéria Erejét tervezték. Mindemellett Európa elkötelezett a szénhidrogén fogyasztás csökkentésére, ezért Oroszországnak évről-évre csökkenő fogyasztással kell számolnia ebből a térségből is. Oroszországnak az elkövetkező húsz évben érdemes megvizsgálnia, milyen irányba fordítsa gazdaságpolitikáját, hiszen az energiahordozók értékesítése kiszolgáltatottá teszi és gátolja a gazdasági fejlődését.

 

Forrás: ridus.ru

 

Cimkék: Oroszország, Kína,
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat