Éjszaka, egy ismeretlen városi út. A bélelt csizma alatt hó ropog, a távolban trojka suhan, meglátszik a lélegzet. Részeges duhajkodás hangjait sodorja a csípős szél. Felpillantasz, az egyik tetőn két fiatal lökdösődik, hangosan röhögnek, az egyik felgyújtja a saját kabátját, aztán leveti magát a pár emelettel lejjebb tornyosuló hókupacba. Egy pillanatra elakad a lélegzete, aztán felpattan, megtapogatja a kabátját és elégedetten tovább rohan.

Éppen csak felocsúdnál, mikor a mellékutcából hirtelen előront egy marcona férfi. Kemény kötésű, vállas, csapzott, belenyúl a subája alá, egy üveg vodkát tart a kezében, meghúzza, vöröslik az orra – rejtély, hogy a hidegtől-e vagy a szesztől - meghúzza még egyszer, hosszan, uborkát harap hozzá, hallani a sercenést, hetvenkedve feléd fordul, ты меня уважаешь? De mielőtt megindulhatna a vetélkedés, besurransz egy kapun.

Hangosan dörren mögötted az ajtó. Először csönd, aztán egy ősz, csupa ránc бабушка bukkan fel a folyosón, széles, gömbölyű mosollyal, kitárja a karjait, betessékel a lakásba, a konyhában szamovár fortyog, az asztalon hatalmas lábasok, tálak, mindenféle földi jóval – солянка, ухa, борщ gőzölög, mellettük пирог, пельмени,голубцы – kínál az anyóka, vegyél csak, vegyél, terel a nappaliba, káprázatos faliszőnyegek borítják a falakat,délceg orosz legények mérkőznek meg az erdő fenevadjaival, alattuk lehallgató készülékek lapulnak, serényen rögzülnek a felbecsülhetetlen értékű forrásanyagok az utókornak. A szoba közepén kis asztal, felette töprengő urak görnyednek, bajuszukat tépkedve gondolkodnak a lóval kéne-e lépni vagy mégis inkább a futóval? A sarokban egy felesleges ifjú ücsörög, hol elérzékenyülten balalajkát penget, hol Puskin verseket szaval, mindeközben néha rá-rápillant a tőle jobbra álló lányra, aki kipirultan ecseteli a legújabb előadásának borzongató élményeit. Hatalmas kék szeme van, porcelánfehér bőre, hosszú szőke varkocsa, karcsú nyaka és dereka. Pohár csörren, ő erre hangosan felkacag, lendíti a karjait, és táncra perdül, sasszé jobbra és plié, a gravitáció leoldódik a testéről, megérinti a súlyos aranycsillárt, majd hattyúként tovaszáll, ki a nyitott ablakon, egyre kisebbé zsugorodva a színes hagymakupolák között.

Követnéd még a tekinteteddel, de a kilátást eltakarja egy ormótlan és rendkívül bizalmatlan medve. Haragosan elordítja magát, a szemei vérben forognak, bedugja a mancsait az ablakon, követi a pofája, az ablak recsegni ropogni kezd, hull a vakolat, az állat keresztültöri magát a falon, téglák potyognak, a félmeztelen Putyin szökken le a hátáról elismerést várva körbetekint, de addigra a társaság sikoltva szétszalad, ki az emeletre, ki az utcára. Kinn elállt a hó, az időjárás helyett a tömeg viharos, minden kapualjból özönlenek az emberek, dübörögnek a csizmák, vergődve haladnak a testek valami ismeretlen felé, a fejükön egy hatalmas fekete autó gördül tova, fékez, fekete pufajkások pattannak ki belőle és a talpuk alól próbálnak valakit felráncigálni, hogy betuszkolják a járműbe. A célszemély küzd, próbál kapaszkodni a kavargó testrészekbe, de a tömeg kilöki magából és reménytelenül elnyeli az utastér. Elől kiáltás harsan, Пролетарии всех стран, соединяйтесь!,erőre kap a lelkes ének is, az égen vörös csillagok lobbannak, a betonból pedig Sztálin szobrok nőnek, hogy megbökdössék az Isten lábát.

Lehunyod a szemed. Csönd. Sehol senki, sehol semmi. Csak a csontig hatoló hideg és a távolság. Tajga. Valami pengést hallasz. Lenézel a lábad elé, repedések szaladnak a talpad alatt, mozgolódik a jég, arrébb lépsz, a résből víz és mély hörgés tör elő, aztán irtózatos recsegés és ropogás. Felbukkan egy fej. Orosz születik. Lerázza magáról a maradék vizet, köp egyet, usankát csap a fejébe, rámarkol a kalasnyikovjára, megpaskolja szeretett tankja oldalát, majd jelentőségteljesen rád pillant. Крым наш! És meginvitál titokban elfoglalni Ukrajnát.

Valami ilyesmi. Kusza, vad, félelmetes, de egyben tisztelet parancsoló. Kiismerhetetlen, vendégszerető, kifinomult. Karikatúrák kavalkádja.