A műszőrme, amit az oroszok viccesen „Cseburaskának” hívnak, inkább csak a nyugati piacokon népszerű. Ha közeledik a tél, azt jelenti Oroszországban, hogy a metrón és a város legforgalmasabb helyein megjelennek a reklámok, az óriásplakátok, amelyekről ragyogó mosollyal néznek le ránk hosszú hajú orosz szépségek földig érő fényűző nerc- vagy rókabundában. A modellek ragyogó arca megmelengetik a hidegben a rendszeres utazás nehézségeivel küzdők mindennapjait, a bunda pedig az időjárással és az élet gondjaival való szembeszegülést is szimbolizálja.

Időtlen idők óta a bunda az orosz nők számára nem csak egy téli ruhadarabot jelent, hanem egy valóra váltásra váró álmot. A bundák és a kabátok a egyenesen a téli boldogság-pótlás szimbólumai, irigységet váltanak ki a coboly- és vidraprém tulajdonosai, ám a műszőrméből készült bundát viselők már nem annyira. Ezeket a gyakran durva anyagú kabátokat a Szovjetunióban „halszőrmének” hívták, ma pedig „Cseburaskának”, mint a szovjet mesehőst, ami nem áll messze a valóságtól, hiszen a legismertebb márkák nyersanyag beszállítói párhuzamosan plüssmackókat is gyártanak.

Külföldön, ahol a műszőrme divatját éli, épp ellenkező a helyzet, fellendülés tapasztalható a piacon, tulajdonosaik büszkén hordják a műszőrmét, és ez összhangban van a liberális „fur free”, azaz „szőrme mentes” diskurzussal. Ez a felszabadító mozgalom valóban megdöbbentő mértékeket öltött, a közelmúltban alakult egy az egész divatipar társaságait egybe tömörítő szervezet, a valódi állati szőrme felhasználásának megakadályozására. Csatlakozott többek között Stella McCartney, aki már régóta elhivatott állatvédő, valamint olyan nagy márkák és nevek, mint Hugo Boss, Armani, Ralph Lauren, Calvin Klein, Christopher Raeburn, Lacoste, összesen közel 500 márka és kiskereskedő. A londoni Selfridges áruház már 2005-ben teljesen betiltotta a valódi szőrmék árusítását. Vajon találunk-e Oroszországban az előbbi példákhoz hasonló esetet a nagy áruházak közt vagy a nagy márkák közt, akik elálltak a valódi szőrme árusításától? Aligha.

Ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy az oroszok kevésbé szeretik az állatokat. Bár természetesen a hivatalos ok, amiről a „fur free” filozófiáját valló cégek óriási lelkesedéssel beszélnek, az a részvét az állatok iránt és a környezetvédelem. De a valódi szőrme védelmezői régóta ravaszon azzal vádolják ellenfeleiket, hogy a műszőrme, akárcsak egy műanyag zacskó kb. 1000 év alatt bomlik csak le. És valóban, a környezetszennyezés a káros anyag kibocsátás folytán óriási a mesterséges anyagok előállítása során, főként összehasonlítva a mezőgazdasági munkával, ahol bármelyik, az iparágban dolgozó ember bebizonyítja nekünk, hogy mindent hasznosítanak és felhasználnak az utolsó cseppig. Ahhoz, hogy reálisan tudjuk értékelni a műszőrmét használó vállalatok motivációját, jobb rögtön eltávolodni a két szembenálló véleménytől, és inkább a tényeket vizsgálni.

Ha közelebbről megnézzük a témát, felfedezhetünk egy nagyon különös dolgot: a műszőrme iránti érdeklődés megnövekedése Nyugaton gyanúsan egy időbe esik a gazdasági válság megjelenésével, és értelem szerűen ebből következett a valódi szőrme iránti igény csökkenése. A műszőrmével a gyártónak is minden értelemben könnyebb a munka, és gyakran sokkal jövedelmezőbb: elő lehet állítani bármilyen kívánt mennyiségben, be lehet festeni a szivárvány minden színére, és technológiailag meg lehet valósítani a tervező legmerészebb ötleteit is. Az anyagköltség erősen különbözik a minőség és a termelő ország függvényében – az árak egy széles tartományon ingadoznak: jellemzően néhány euró a négyzetméterenkénti ár a legegyszerűbb mintájú anyagoknál, valamint 25-30 euró, vagy akár több a jobb minőségű anyagoknál. Például a viszkóz selyem alapú anyag, amelyet a neves tervező, Dries Van Noten is használ, drágább a valódi róka- vagy nyúlszőrménél. Ám a designer műszőrme bundák fogyasztói árai is nagynon magasak: egy Stella McCartney bunda kb. 200 ezer rubelbe kerül, a Shrimps márkájú bundákért pedig, amelyek megalapozták a többszínű műszőrme divatját, átlagosan 45-50 ezer rubelt kérnek. Ezek az árak még mindig nem annyira magasak, mint a luxuscikknek számító valódi szőrméé.

A valódi szőrmével való munka magában foglal sok nehézséget mind a beszerzés, mind a gyártás terén, és egyre inkább az eladás terén is. Az állatbőröket aukciókon értékesítik, a legnagyobbak közülük, amelyeket Finnországban, Dániában, Kanadában, az USA-ban, és Oroszországban tartanak – az itt rendezett aukciókra a világ minden tájáról érkeznek vásárlók, akik azután vagy a szőrmét, vagy a belőle készített terméket eladják a hazai piacon. Évről évre világpiaci szinten egyre kevesebben vesznek részt ezeken az aukciókon, az oroszországi felvásárló vállalatok számát már csak néhány tucatra becsülik.

A leghíresebb márkák is itt vásárolják fel a nyersanyagukat, például a Fendi, ami az egyik legfőbb divatformáló a szőrme készítés piacán. A Fendi bundák ára 2,5 ezer eurónál kezdődnek, a kiskereskedelemben pedig már több tízezer euróért árusítják őket. Az egyik legaktívabb oroszországi felvásárló cég a „Második Szőrmés” (Второй меховой), egyike a távoli, ám annál nagyobb presztízsű kanadai aukció résztvevőinek. A francia Yves Salomon is vásárolja az aukcióra bocsátott szőrmét. Salomon alacsonyabb árkategóriában dolgozik, ugyanis amellett, hogy ő is drágább típusú szőrméket dolgoz fel, megengedheti magának, hogy egyszerűbben dolgozza fel a nyersanyagot. A gyártási költségeket tekintve például a nyúlprémmel díszített kabát elkészítését a piac résztvevői 500 euróra becsülik, egy jó minőségű nercből készített bunda gyártási költségét pedig, 700-1000 euróra, ha a nerc darab ára 10-15 dollár.

Tehát, nincs semmi különös abban, hogy a vállalatok nem specializálódnak a szőrméből készült termékekre, és egyre inkább felhagynak a valódi állatbőr felhasználásával. A piac lefelé ágazik, az előállítási költségek viszonylag magasak, és a szervezési nehézségek a nyersanyag beszerzésében sem könnyítik meg a helyzetet. Annál is inkább, ha megnézzük azt, hogy a vásárlók hogyan válogatnak egy adott márkán belül: például a Balmain márka vásárlói manapság kevésbé összpontosítanak arra, hogy műszőrméből vagy valódi állatszőrből készült-e a termék, hanem inkább, hogy mennyire tetszik nekik a kiválasztott modell. Ez mind lehetséges, de csak akkor, ha ezek a vásárlók nem Oroszországból valók.

Oroszország szőrmepiacában, ami a kínai után a második legnagyobb szőrme piac a maga 2 milliárd dolláros forgalmával, két tényező játszik fontos szerepet: az időjárás és a pszichológia. Ezeknek köszönhetően a műszőrme népszerűsége soha nem fogja legyőzni a valódi szőrméét Oroszországban. Erről tanúskodik a jelenlegi helyzet is a piacon – a gazdasági nehézségek néhány szezon alatt odáig vezettek az elemzők szerint, hogy a valódi szőrméből készült termékek iránti kereslet 40%-kal csökkent, viszont ez nem befolyásolta sem pozitívan, sem negatívan a műszőrme eladását. Ám egy másik oldala lendült fel a szőrmevilágnak, hiszen ahelyett, hogy új bundákat és sapkákat vennének az orosz emberek, átvarratják és megjavíttatják a régieket.

Az oroszok valódi szőrme iránti elkötelezettségéről tanúskodik néhány európai márka üzletpolitikája is. Például a francia MAJE érdekelt az orosz szőrmepiacon, ezért aktívan alkalmazkodik az orosz reáliákhoz és bevezeti a meghosszabbított bundákat a választékba, valamint a valódi prémmel díszített kabátokat árul még akkor is, ha az európai modellek kizárólag csak műszőrmével készülnek.

A közvélemény kutatások szerint Oroszországban a vásárlók a „fur free” termékeket inkább tekintik a harmadik átmeneti kabát vagy a negyedik könnyű dzseki konkurenciájának a szekrényükben. Egyértelmű, hogy az ilyen könnyelműnek minősülő vásárlás az orosz téli ruhadarabokhoz mérve kizárólag a divat követését, és nem a szükségletek kielégítését szolgálják. Ennek eredményeként elmondhatjuk, hogy az extrán divatos nagyon olcsó ajánlatok a tömegpiacon, amelyek az újságok fotóin tündökölnek, inkább a kísérletező fiatalság számára készülnek.

Ugyanakkor a viszonylag olcsó valódi bundák is már régen elárasztották az orosz piacot, amelyeknek semmi közük nincs az aukciós szőrmékhez, viszont nagyobb sikereket érnek el a szélesebb vásárlói közönség körében. Ezek eredetileg Kínából származnak, és jelenleg az első helyen állnak a világon mind a gyártást, mind a fogyasztást tekintve. Gyakran ezek a szőrmék ismeretlen eredetűek, kétes minőségűek, és gyakorlatilag „mexikói ugróegér” és „shanghai leopárd” bőrből készülnek. Egy szóval „borzalom és sötétség”.

És mégis túlzásba vinni az iróniát ezekkel az ártatlan örömökkel kapcsolatban, amelyeket a szőrmék okoznak mondhatjuk, hogy igazságtalan. Hiszen ezek a bundák lehetőséget adnak orosz nők millióinak, hogy az áhított luxus attribútumait birtokolják, a szőrmepiac pedig tartja magát a nehéz időkben is. Ugyanakkor az oroszok szeretete a drága és szép szőrme iránt bár erős, de nagyban függ az árfolyamok alakulásától. Az aktuális mutatók szerint Dovlatov egyik hősének álma csak álom marad, miszerint el akart adni 6 szőrszálat egy gazdag hölgy bundájáról, hogy ezután ne kelljen dolgoznia mintegy 6 évig.