Példátlan apátia és közöny mellett zajlottak 2016. szeptember 18-án a parlamenti (és egyéb) választások Oroszországban. Az első hírek még 40 % körüli részvételről szóltak, ebből lett aztán a végére 47,8 %. Még így is, soha ilyen kevesen nem voksoltak parlamenti választásokon Oroszországban, amit az alábbi táblázat mutat.

 

Választás éve	Választásokon részt vevők száma	Aránya
1993	58 187 755	54 %
1995	69 614 711	64,4 %
1999	66 840 603	61,85 %
2003	60 712 301	55,75 %
2007	68 777 136	59 %
2011	65 656 526	60,1 %
2016	52 183 781	47,8 %

 

A 2016-os adatok a Krímmel együtt értendők (a krími választást nem ismerte el az EU, az USA, Kanada, a nyugati államok. Ukrajna még tovább ment, a Rada illegitimnek nyilvánította szőröstül-bőröstül az egész orosz parlamentet a krími szavazás miatt). A félszigeten mintegy 800 ezer ember voksolt, ha ezt is levonjuk az 52 millióból, még rosszabb arányt kapunk.

Vagyis az előző szavazáshoz képest is mintegy 13-14 millió ember gondolta úgy, hogy otthon marad, és nem vesz részt a választásokon. Az alacsony részvételi arány arra utal, az oroszországi emberek nem bíznak a jelenlegi politikai struktúrában (szociológiai felmérések szerint az oroszországiak jelentős része úgy gondolja, nincs értelme a szavazásnak, mert úgysem tudnak változtatni sorsukon). Öt éve, a 2011-es választások után, amikor tüntetések voltak az oroszországi városokban, az arra is utalt, az emberek bíztak abban, hogy el lehet érni változást. A Vlagyimir Putyin harmadik elnöki ciklusában kezdődött éles konzervatív fordulat azonban „sikeresen” lefagyasztotta az orosz politikát. Van olyan vélemény, miszerint a hatalom szándékosan játszott arra, hogy alacsony legyen a részvétel, ezért nem is folyt valódi kampány – ennek eredménye azonban az, hogy a mostani parlament példátlanul alacsony legitimitással kezdheti meg munkáját (ami már önmagában potenciális destabilizáló tényező). A legalacsonyabb részvételi arány Moszkvában (29 %) és Szentpéterváron (26 %) volt. 

A választás győztese az Egységes Oroszország hatalmi párt lett. Formálisan jobb eredményt ért el, mint 2011-ben, hiszen most a szavazatok 54,19 %-át szerezte meg, öt éve 49,32 %-ot. A mostani 28,5 millió választó azonban jóval kevesebb, mint a 2011-es 32,3 millió, hát még ha a 2007-es csaknem 45 millióhoz hasonlítjuk!

Némi meglepetésre a kommunisták csak alig futottak be a második helyre (13,34 %). Mindössze 7 millió ember gondolta úgy, hogy a leválthatatlan Gennagyij Zjuganov vezette, az utóbbi években egyre inkább afféle pravoszláv sztálinizmust hirdető, a vörös zászlók mellett ikonokkal felvonuló pártra szavaz. A 7 millió támogató jóval elmarad a 2011-es 12,6 millió szavazótól, úgy látszik sokaknak nem tetszett a kommunista pártvezetés – a hatalommal szinkronban haladó - vallásos-konzervatív fordulata.

Ennél kevesebbet vesztett a szintén leválthatatlan Vlagyimir Zsirinovszkij vezette Liberális-Demokrata Párt (LDPR, 6,9 millió szavazó, 2011-ben 7,6 millió). Zsirinovszkij határtalan populizmusa , nacionalizmusa, demagógiája is a régi, az LDPR választói bázisa már hosszú ideje stabilan 6-7 millió ember. Az extravagáns Zsirinovszkij ugyan egy mondatban is képes akár többször is ellentmondani magának, politikai megnyilatkozásaiban (és az LDPR táborában) azonban van egy masszív sarokpont: a kommunistaellenesség. Röviden, az LDPR szavazói azok, akik kommunistaellenesek (a párt az átlag fölötti népszerűséggel rendelkezik Szibériában).

A legnagyobb veszteséget az Igazságos Oroszország párt szenvedte el, mely most éppen csak be tudott csúszni a parlamentbe, átlépve az 5 %-os küszöböt (6,23 %). Most csak alig több mint 3 millió ember szavazott erre a pártra, ellentétben a 2011-es 8,6 milliótól. Ezt a szociáldemokrata pártot 2006-ban hozták létre, sokak szerint azért, hogy a kommunista szavazókat megosszák (mindenesetre az „eszerek” elektorátusa főleg Oroszország európai, északnyugati területein található).

A többi párt nemcsak hogy a Dmitrij Medvegyev reformjainak köszönhetően 7 %-ról 5 %-ra levitt küszöböt nem tudta átugrani, de még az állami finanszírozáshoz szükséges 3 %-ot sem tudta elérni.

Az Alma balliberális pártot (ez a leginkább európai párt Oroszországban) 1 millió ember támogatta (1,99 %); a radikális ellenzéki PARNASZ nevű furcsa képződményre (ez a Jelcin-korszak „liberális”, vagy inkább „álliberális” veteránjai mellett radikális orosz nacionalistákat is maga mögött tud. A kampány során a Kaszjanov volt miniszterelnök vezette párt egyik arca a radikális orosz nacionalista Vjacseszlav Malcev volt...) csak 384 ezer ember szavazott; a legnagyobb parlamenten kívüli párt az Oroszország Kommunistái Kommunista Párt lett (1,1 millió szavazó, 2,27 %).

A regionális eltérések figyelemre méltók, bár az Egységes Oroszország minden választókörzetben (és közigazgatási körzetben) győzni tudott. A hatalmi párt bizonyos körzetekben (elsősorban a Kaukázusban) 80 % fölötti eredményt ért el, sok helyen viszont a 40 % alatt szerepelt.

Zsirinovszkij pártja leszerepelt a nemzetiségi területeken, a Kaukázusban, Tatarsztanban, és a szokásokhoz híven Szibériában volt erős.

A balliberális Alma párt is azokban a régiókban szerepelt 5 % fölött, ahol hagyományosan erős: Karélia, Jekatyerinburg, és különösképpen Moszkva, Szentpétervár. A két nagyváros összes választókörzetében meghaladták az 5 %-ot, Moszkvában pedig a 10 %-ot is. Moszkvában összesen 9,5 %-ot kapott az Alma, Szentpéterváron 9,1 %-ot. A radikális ellenzéki PARNASZ szintén csak Moszkvában és Szentpéterváron ért el értékelhető eredményt (2-3 %), de az 5 %-ot (ellentétben az Almával) sehol sem tudták átugrani.

Szintén a medvegyevi reformoknak köszönhetően ezeken a választásokon (újra, 2003 után) nemcsak listás, hanem egyéni képviselőket is választottak. A 225 kiadó helyből 203-at szerzett meg az Egységes Oroszország, hetet a kommunisták és az „eszerek”, ötöt az LDPR. Érdekesség, hogy egyéni mandátumot tudtak szerezni a parlamentbe be nem került pártok is, a vörös-barna Haza, a polgári-liberális Polgári Platform, és egy független jelölt is sikerrel próbálkozott.

Összességében az Egységes Oroszország alkotmányozó többséghez jutott, 343 mandátummal. A kommunisták 42, az LDPR 39, az Igazságos Oroszország 23, a Haza 1, a Polgári Platform 1 helyet szerzett a VII. Dumában.

A választásokon történtek szabálytalanságok, összesen kilenc választókörben (Dagesztánban például szétvertek egy szavazóhelyiséget). A vitatott körzetek eredményeit nem vették számításba. Rosztov megye egyik választókörzetében bizonyíthatóan csalás történt, a körzet vezetője ellen eljárás indult.

 

Szeptember 18-án nemcsak parlamenti választások voltak, hanem számos szubjektumban regionális voksolások is. Területi közgyűlési, városi közgyűlési szavazások, kormányzóválasztások, helyi referendumok. Nézzünk néhány érdekesebb eredményt a több száz közül!

A karéliai parlamentbe bekerült az Alma párt szép eredménnyel (9,89 %).

A Csecsen Köztársaság vezetőjének Ramzan Kadirovot választották meg 98 %-os szavazataránnyal. 

A permi (7 %) és kalinyingrádi (5 %), hanti-manszijszki (5 %) városi közgyűlésben is sikerült mandátumot szerezni az Almának. Szentpéterváron 120 ezer szavazattal 10 %-ot kapott az Alma, de még nála is jobban szerepelt az újonnan alakult, magát konzervatív-liberálisnak nevező, piaci reformokat sürgető Növekedés Pártja (11 %).

Szibéria nagyvárosaiban az LDPR igencsak megszorongatta az Egységes Oroszországot. A kommunisták viszont a regionális választásokon ugyanúgy leszerepeltek, mint országosan. Ha a 2011-es parlamenti választás jelentős balratolódást eredményezett (legalábbis a szavazatok számát tekintve, amit persze a gyakorlatban nem követett semmilyen balra tolódás, éppen ellenkezőleg), a jelenlegi választás nagy vesztesei a kommunisták (a kommunista pártelit).

 

 

Cimkék: 2016, választás, 2007, 2011, Oroszország, Egységes Oroszország, Kaukázus, Zsirinovszkij, Szibéria, Alma, PARNASZ, eszerek, LDPR, Karélia, Szentpétervár, Moszkva, Polgári Platform, Haza, Duma

Országok: Ukrajna Oroszország