Az Oroszország és Törökország közötti viszony – néhány rövidebb időszakot leszámítva az 1920-as években illetve a Szovjetunió felbomlása után – mindig is feszült volt, és a 2015. november 24-én történtek után újabb mélypontra jutott, amikor is lelőttek egy török légtérbe behatolt orosz Szuhoj Szu-24-es katonai repülőgépet. Ankara állítása szerint a lövés többszöri figyelmeztetés és határsértés után következett be, Moszkva szerint viszont a repülőgépet szír terület felett lőtték le, mégpedig azért, hogy biztosítsák az Iszlám Államtól érkező olajszállítást. Recep Tayyip Erdogan török elnök mindezt határozottan cáfolta, sőt, még azt is kijelentette, hogy ha Moszkva bizonyítékkal tudja alátámasztani az állítását, lemond az elnöki pozíciójáról. Szerinte éppen Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje veszi meg az energiahordozót, akit Oroszország támogat.

Az incidens után Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter is kijelentette, az incidensnek még súlyos következményei lesznek. És valóban, azóta látványos diplomáciai elhidegülés figyelhető meg a két fél között: bekérették egymás külügyi képviselőit, Putyin nem volt hajlandó felvenni a telefont Erdogannak és a párizsi ENSZ klímakonferencián sem akart beszélni vele, megszakították a „forró drótot” a szíriai hadműveletek kapcsán, valamint elhalasztottak egy bilaterális csúcstalálkozót.

A diplomáciai lépéseket súlyos gazdasági szankciók is követték: törölték a két ország közötti charterjáratokat, az utazási irodák nem szervezhetnek utakat Törökországba, ami által Ankara jelentős bevételtől esik el, hiszen a harmadik legfontosabb szektornak számító turizmus adja a török GDP 12%-át (World Travel & Tourism Council, 2014). Ezen kívül teljesen vagy részlegesen leállították bizonyos török mezőgazdasági termékek importját, korlátozták a török üzletemberek tevékenységét illetve török munkavállalók foglalkoztatását Oroszországban, az országban tanuló török egyetemistákat pedig már haza is küldték, és felfüggesztették a törökök vízummentességét. Ezt azzal az indokkal tették, hogy Törökországon keresztül számos terrorista jut át különböző orosz régiókba, például Észak-Kaukázusba.

Említésre méltó fejlemény, hogy az orosz-török viszony elhidegülésével közeledik egymáshoz Ukrajna és Törökország.

Oroszország és Törökország között nem csak a katonai repülőgép lelövése miatt feszült a viszony, több nemzetközi konfliktusban is ellentétes oldalon állnak, így a szíriai polgárháború vagy az újonnan fellángolt Hegyi-Karabah-vita esetében is.

Ami Szíriát illeti, Oroszországnak az az érdeke, hogy Aszadot a pozíciójában tartsa, hiszen a Szovjetunió felbomlása után csak Szíria marad meg neki szövetségesként a Közel-Keleten: egyrészt Tartúszban található az egyetlen orosz katonai tengeri támaszpont a FÁK területén kívül, másrészt pedig gazdasági kapcsolataik is összekötik a két országot (például Damaszkusz fegyvereket importál, illetve hiteleket vett fel Moszkvától). További nyomós érv Aszad támogatása mellett, hogy Oroszország szerint csak ő tudna Szíriában rendet teremteni, az ellenzéki erők nem lennének erre képesek, és mivel az ország körülbelül 600 km-re fekszik az amúgy is instabil Hegyi-Karabahtól, félő, hogy a konfliktus még jobban átterjedne. Valójában az Iszlám Állam már most is jelen van a térségben, felerősödőben van a terrorizmus.
Törökországnak viszont az az érdeke, hogy egy törökbarát kormány kerüljön hatalomra, mert így ki tudná terjeszteni közel-keleti befolyását a rivális Szaúd-Arábia és Irán kárára. Az sem mellékes szempont, hogy az Iszlám Állam ellen harcoló kurd csapatok meggyengülnek a véres csatákban, ezáltal pedig meggátolhatja a kurd függetlenségi törekvéseket – egy ideig. (Annak ellenére, hogy a térségből érkező menekültáradat befogadása és ellátása terhet jelent Törökországnak, a kérdésben betöltött fontos szerepe miatt javíthat a pozícióin az Európai Unióval szemben, illetve annak is tudatában van, hogy a NATO második hadseregével rendelkezik, ezért megkerülhetetlen a közel-keleti konfliktusok rendezésében.)

A Hegyi-Karabah-vita újabb megvilágításba került a feszült orosz-török viszony következtében. Moszkva az örményeket támogatja, hiszen katonai támaszpontjai vannak Örményországban, valamint szerződéses kötelezettsége is megvédeni a szomszédját. Ankara kulturális, történelmi, nyelvi és etnikai okokból a szintén muszlim azeriek oldalán áll, akiket egyfajta török testvérnépnek tart. (Ismeretes, hogy Törökországban örmény kisebbség él, és az I. világháború alatt elkövetett örmény genocídiumot – amely során becslések szerint 1 millió örmény vesztette életét – azóta sem ismerte el Ankara.) A konfliktusból Oroszország duplán hasznot húz: egyrészt mindkét félnek ad el fegyvereket, másrészt katonai bázisai révén erősítheti befolyását a térségben, nem messze a török határtól.

Források: kitekinto.hu, economist.com