„Akármit is gondoljanak Borisz Jelcinről, mindenképpen látogassák meg az új Jelcin Központ múzeumát, hiszen az uráli régióban eddig nem látott minőségű kiállítást tekinthetnek meg!” – hangzottak az Uráli Föderatív Egyetem egyik tanárának szavai a november 25-én nyílt jekatyerinburgi Borisz Jelcin Elnöki Központról.

Valóban különleges ötlet múzeumot nyitni egy nemrég elhunyt, így még meglehetősen vitatott történelmi személyiség életéről, de Jekatyerinburg évek óta élen jár abban, hogy ápolja az Oroszországi Föderáció első elnökének emlékét. Kétségtelen, hogy erre alkalmasabb helyet nem találhattak volna, hiszen Jelcin tanulóéveit és politikai karrierjének első évtizedeit az akkor még Szverdlovszknak hívott városban töltötte. Halála után róla nevezték el az Uráli Föderatív Egyetemet, valamint a korábbi Január 9-e utcát, amelyen a Szverdlovszk megyei kormányzati épületek és maga a Jelcin Központ is található.

Már a november 25-ei megnyitó is jelezte a létesítmény különlegességét, hiszen számos jelenlegi és korábbi magas rangú állami vezetőt – többek között Putyint és Medvegyevet is – vártak az eseményre. A sajtóból viszont csak annyi derült ki, hogy a nap második felében lesz a megnyitó, a városban pedig csak néhány útlezárás és a fokozottabb rendőri jelenlét jelezte, hogy valami készül.

A városi tó partján a jelenleg is kiépítés alatt lévő új kormányzati és üzleti negyedben fekvő épület már modern külsejével is impozáns látványt nyújt. Az előtte lévő tábla jelzi, hogy a múzeum mellett egy modern művészeti galéria, könyvtár és archívum, oktatási, ifjúsági, ill. konferenciaközpont, valamint egy még építés és berendezés alatt álló üzletközpont is várja az érdeklődőket. A lépcső alján pedig egy méretes, egész alakos Jelcin-dombormű fogadja a látogatókat, amint éppen korábbi politikai működésének helyszínét szemléli, de az épület teraszáról kiválóan látható másik híres/hírhedt tettének színhelye, a Vérző Megváltó temploma, mely az általa 1977-ben leromboltatott Ipatyjev-ház helyén épült a 2000-es években.

Az épületbe belépve érezhető, hogy alig egy hete nyílt, hiszen még csak néhány üzlethelyiség lett kiadva, és egy büfét, valamint egy könyvesboltot leszámítva kong az ürességtől. A recepción tájékoztatnak, hogy 200 rubel a belépő, további 50 rubelért pedig látogatható a modern művészeti galéria is, diákigazolvánnyal viszont sajnos csak minden hónap utolsó szerdáján ingyenes a belépés.

A múzeum előterében Jelcinnel együtt dolgozó híres politikusok idézetei olvashatóak a volt elnökről, továbbá ZIL limuzinja és különböző delegációktól kapott ajándékai tekinthetőek meg.

Jegyellenőrzés után az orosz történelem ún. Labirintusában találjuk magunkat, ahol egy rendkívül színvonalas animációs filmben kapunk gyorstalpalót az orosz történelemből. Ebben többek között kihangsúlyozzák a novgorodi állam berendezkedését és Fonvizin alkotmánytervezetét, mint az első demokratikus törekvéseket, viszont az 1905-ös forradalmat kicsit hiányoltam, így olybá tűnt, mintha II. Miklós önmaga jószántából találta volna ki az Állami Dumát.

A Labirintus a XX. század történelmével folytatódik tovább. Az elrendezés rendkívül ügyesen lett megoldva, hiszen miközben a padlón egy idővonalon láthatjuk a fontosabb eseményeket és évszámokat az I. világháború kitörésétől a peresztrojkáig, az oldalsó falakon filmrészletek, plakátok, fényképek és egyéb dokumentumok ismertetnek meg az eseményekkel, az egyes installációk közötti üres falfelületeket pedig a különböző korszakok híres költőinek és bárdjainak (többek között Ahmatova, Paszternak, Okudzsava, Viktor Coj) versrészleteit olvashatjuk. Mindeközben a középső részen Jelcin személyes tárgyainak vitrinjei találhatóak. Így tehát kiválóan egységbe olvad a XX. század történelme, művészete és kultúrája Jelcin fiatalkorával, ezáltal segít megérteni azt a közeget, amelyben az elnyomott kulákcsalád fiából Moszkva párttitkára lesz. A Labirintus Jelcin kézzel írt levelével zárul, melyben Gorbacsovnak panaszkodik párttársai (elsősorban Ligacsov) keményvonalas vezetési stílusáról.

A kiállítás második része az „Oroszország hét sorsfordító napja” elnevezést kapta, azaz hét teremben, hét nap köré szervezve mutatja be az eseményeket 1987–1999 között, amelyeknek már Jelcin a főszereplője:

Az első teremben az SzKP KB 1987. októberi Plénuma előtt tartott beszédét hallgathatjuk, valamint felszállhatunk egy trolibuszra, amely azt szimbolizálja, hogy moszkvai párttitkárként mennyit tett a város élhetőbbé tételéért, továbbá interaktív módon ismerkedhetünk a peresztrojka kultúrájával.

A második termet az 1991. augusztusi puccsnak szentelték. Számomra rendkívül hatásos volt a jellegzetes szovjet lakásbelső, ahol a tévében a Hattyúk Tavát egyszer csak megszakítják, majd a lakásból kilépve a barikádokkal teli utcán találjuk magunkat.

A harmadik sorsfordító napot a gajdari sokkterápiának szentelték. Itt szintén élethűen elevenednek meg az üres boltok, majd a nyugati áruk tömeges beáramlása. Magyar látogatóként is szinte könnybe lábadt szemmel nosztalgiáztam a kalóz video- és magnókazetták, a Tetris, a Nintendo-játékok és a lépcsőről elindítható spirál láttán.

A negyedik termet az alkotmány létrehozásának szentelték. Elképzelhető, hogy csak lankadt a figyelmem a rendkívül hatásos installációk között, de úgy tűnt, hogy az Osztankinói TV-torony körüli események és a „Fehér Ház” lövetése csak szövegesen jelentek meg. Valószínűleg még néhány évre szükség van, hogy a csaknem polgárháborúhoz vezető eseményeket objektíven lehessen értékelni és bemutatni.

Az ötödik teremben Jelcin újraválasztásának izgalmaktól nem mentes eseményeit követhettük nyomon a korszak legmodernebb technikájával felszerelt kampányközpontból, valamint az első csecsen háború is kapott egy kisebb sarkot.

A hatodik terem kulcsmomentuma az 1998-as részleges államcsőd. Itt berendezték azt a rádióstúdiót, ahol Jelcin bejelentette azt. Emellett emlékezhetünk szívműtétjére és láthatjuk az államcsőd utáni új kabinetet, amelyben megjelent Vlagyimir Putyin. Az utolsó kép a hatalom átadását ábrázolja, valamint Putyinnak mondott híres mondatát: „Mentse meg Oroszországot!”.

Az utolsó stációban 1999. december 31-ét idézik meg, amikor Jelcin bejelenti lemondását. Ezt kremli dolgozószobájából élőben követhettük nyomon. Elmondások alapján az eredeti bútorokkal rendezték be a termet.

Ezek után még meglátogathatjuk az ún. Szabadság Termét, ahol híres emberek mondják el, mit jelent számukra a szabadság, és akár mi is megoszthatjuk gondolatainkat egy kamera előtt. Majd pedig leülhetünk Borisz Nyikolajevics mellé, és óriáskivetítőn nézhetjük újra életének fontosabb eseményeit, alatta pedig kitüntetéseit.

Összességében a múzeum valóban modern és kiváló minőséget képvisel mind koncepciójában, mind kiállítási tárgyaiban. Közepes tempóban csaknem 3 órát vett igénybe megtekintése, de ha minden interaktív elemet ki szeretnénk próbálni és minden multimédiás anyagot meg szeretnénk hallgatni, akár fél napos programot is lehet belőle csinálni. A kiállítás elérte célját, bemutatta azt, hogy az Oroszországi Föderáció első elnöke hogyan formálta át a Szovjetunió utódállamát demokratikus országgá, és hogyan vezette rá a piacgazdaság útjára. Többször fellebbenti a fátylat ezeknek az eseményeknek az árnyoldalairól is, de inkább egyfajta kellemes nosztalgiával emlékezett a sorsfordító napokra. Ahogy az ötödik terem környékén az egyik látogató megjegyezte:

„Csak azt felejtették el bemutatni, hogy Csubajsz mennyit lopott.”