A „Rosszija” megint jól bele húzott. A tévécsatorna, tudniillik. Hasonlatosan a 2008-as nagy vállalkozásukhoz, az „Oroszország neve” című össznépi szavazós játékhoz, most Oroszország 10 vizuális szimbóluma kerestetik. Pedig már a korábbi show sem volt a lehető legeredményesebbnek mondható – hacsak nem az SMS-szolgáltatóknak. Alig tudták ugyanis Sztálint leszorítani az első helyről és csak – ki tudja milyen éteri – harcok árán futott be az élre a 13. században élt Alekszandr Nyevszkij fejedelem – amúgy a pravoszláv egyház szentje.

Ez akkor egy elfogadható kompromisszumnak tűnt – most nagyobb blamázs van készülőben. A verseny az Orosz Földrajzi Társaság szakmai égisze alatt zajlik és alapvetően turisztikai és, persze, ország imágó javítási célból rendezték meg. Az ötlet igen egyszerűnek, ám annál nagyszerűbbnek tűnt: a társadalom lehető legszélesebb köreinek bevonásával igyekeztek felkelteni az érdeklődést a hatalmas ország tárgyi nevezetességei, természeti csodái iránt. Ebben az értelemben, persze, az „Oroszország szimbólumai” szlogen egy kissé félrevezető, hiszen előbbiek aligha tarthatnának igényt ilyen magas besorolásra, ám jól jelzik azt az igényt, hogy itt mégsem egyszerű műalkotásokról vagy földrajzi unikumokról, hanem az oroszországi természeti tér patriotikus újrafelfedezéséről essék szó.

Tulajdonképpen már az is meglepő, hogy öt évvel az „Oroszország 7 csodája” – egy másik SMS-gyűjtő - akció után a „Rosszija” ismét elérkezettnek látta az időt, hogy egy gyakorlatilag azonos körben mozgó kérdésben ismét megszondázza az oroszországi régiókat. Még a „verseny” rendje, szabályai is kísértetiesen hasonlók. Három fordulós szavazás, amelyben először Oroszország tíz nagy földrajzi-közigazgatási körzete saját régiója „csodáira” szavaz, majd a második fordulóban egy közös virtuális küzdőtéren összeeresztik e régiókat. Az „Oroszország 10” küzdelemben éppen ez a szakasz zárult le a napokban – példátlan eredménnyel. Kapaszkodjanak meg: a Kreml győzött. De nem ám a moszkvai, a Vörös-tér mögött, hanem a Kolomna városában levő. Szó, ami szó, elég régi – III. Vaszilij korában kezdték építeni, a 16. század második negyedében - és viszonylag szépen megőrződött az utókornak. 38 millió hatszázháromezer hatszázhuszonkilenc SMS- és internetszavazatot kapott. Ám az igazi szenzációt nem is ez okozta, hanem, hogy a második helyre a 2008-ban épült, Ahmat Kadirov „Csecsenföld szíve” elnevezésű mecset került – mindössze 400 ezer szavazattal lemaradva. Ami főként annak tükrében kapja meg a maga jelentőségét, hogy a további nyolc „jelölt” összesen nem kapott még 15 millió szavazatot sem.

Ramzan Kadirov csecsen elnök rögtön csalást kiáltott és kilátásba helyezte az apjáról elnevezett mecset „visszaléptetését” a versenyből. Ráadásul valami igaza lehet is, mert azóta a verseny szervezői nem győznek magyarázkodni amiatt, hogy az utolsó napokban valóban akadozott a Csecsenföldről érkező SMS-ek fogadása…

Az aggodalomra, amely már hosszú hónapok óta kíséri az akciót, tehát van elég ok – nem véletlenül mutattak be róla prezentációt magának Putyin elnöknek. Az aggályokat azzal hárította el az ötletgazda, hogy ahogy az „Oroszország 7 csodája” esetében is történt, a végén, a harmadik fordulóban majd „kiegyenesedik” a dolog. Tudniillik akkor már csak olyan szavazatokat fogadnak el, amelyek legalább öt nevezetességet megjelölnek, ily módon téve lehetetlenné egy-egy körzet saját magára való szavazását. Ez egyébként a 7 csoda esetében tényleg bevált, végül is semmi kifogásunk nem lehet a „győztesek” ellen. Az orosz ábécé szerinti sorrendben a Bajkál-tó, a kamcsatkai Gejzírek völgye, a Mamajev kurgán és „Oroszország- anyácska” Volgográdban, Peterhof, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház, a manysik komi földön található szent Szélvájta Oszlopai és az Elbrusz-hegység végül is minden kívánalomnak megfelel és méltán lehet Oroszország büszkesége.

A mostani tízben azonban csak egy „csoda”, a Bajkál, maradt meg dísznek, semmi moszkvai vagy pétervári nevezetesség, viszont van köztük két pravoszláv kolostoregyüttes, két mecset, két vár, egy buddhista templom, egy szabadtéri művészeti park, egy vulkán, plusz a Bajkál. Vessenek meg érte, de nekem például ezek közül csak ez utóbbihoz és a Troice-Szergijev Lavrához volt szerencsém. A Japán által elvitatott – 1973 óta lakatlan – Kunasir szigeten lévő vulkán, de még az Asztraháni vár is kiesett eddig az actio radiusomból.

A fináléban, persze, biztos itt is elrendeződik minden. Választani ugyanis nemcsak ebből a tízből, hanem összesen harminc potenciális „szimbólumból” lehet – és legalább ötöt kell. És biztos belehúz majd a moszkvai és pétervári polgármester is – sokan őket (is) vádolták a médiában a moszkvaiak és péterváriak lanyha érdeklődése, szavazási hajlandósága miatt – és helyre áll a világ – Oroszország – rendje. Illetve, az mégse fog teljesen. A moszkvai Kreml, a Vörös-tér (nem is beszélve a Lenin-mauzóleumról) ugyanis még a legjobb harmincba sem került be. Így aztán már pótvizsgáznia sem lehet.

A tanulság itt marad velünk. Az akció honlapja szerint az egyik legfőbb cél a „geopatriotizmus" új hullámának formálása a régiókban”. Nos, ez úgy tűnik kicsit túl jól sikerült, ugyanis a centrum gyakorlatilag kimaradt belőle. Viszont sikerült felkorbácsolni a regionális nemzeti érzelmeket. A közigazgatási körzetek ugyanis Oroszországban általában nem egyneműek sem etnikai, sem vallási tekintetben. Egyébként is, a régiók nem egyszerűen a lokálpatriotizmus, de a nemzeti öntudat fejlődésének felfelé ívelő fázisában vannak. Bizonyos területeken a mecset valóban az ott élő nép vallási-nemzeti szimbóluma, s ennél fogva nemzeti büszkeség és védelem tárgya, dicsőségének hirdetése ilyen körülmények között nemzeti prioritás.

Persze, nem összoroszországi prioritás. A sok kis nemzeti prioritás aligha fog valami grandiózus orosz „geopatriotizmussá” összeállni egy effajta szavazós játékban. Nem véletlenül vette kézbe a tankönyvek kérdését a hatalom és dolgoztatta ki azok egységes tartalmi-szemléleti „standartját”, amelynek egyik fő tétele az „összoroszországi identitás” megteremtése. Van mit, lesz még mit tanítani erről a majdan elkészülő tankönyvekből. Ha, ne adj isten, például az „Oroszország 10” harmadik fordulójában az történik, ami az Eurovíziós dalfesztiválokon szokott az utóbbi időkben, tehát hogy az egyes kultúrák, nyelvek (és vallások) saját magukra szavaznak, akkor „Csecsenföld szíve” okozhat még meglepetést a projekt gazdáknak.