Több mint másfél évtized elteltével 2012 decemberében jelent meg az orosz nemzetiségi politika új, középtávú koncepciója[1], aminek megszületését megelőlegezte V. V. Putyin elnökjelölti cikksorozatának a témával foglalkozó írása, majd az elnökválasztást követően az államfő mellett működő Nemzetiségi Tanács[2] létrehozása, valamint a Tanács által kidolgozott és 2012 második felében közzé tett koncepció-tervezet is.

Hogy a nemzetiségi problémakör mennyire nem csak elvi, de az oroszországi társadalom kohéziója szempontjából napi jelentőséggel bíró ügy[3], jól mutatják a témakörben nemrégiben készült közvélemény-kutatások. Az eredmények azt támasztják alá, hogy a kérdés a társadalom számára elsődlegesen a Moszkvában és más orosz nagyvárosokban tömegesen és gyakran illegálisan dolgozó migránsok és a többségi társadalom viszonyrendszereként, illetve az 1990-es években valós fenyegetésként jelen lévő dezintegrációs folyamatok kísérőjelenségeként manifesztálódik. A Levada Központ 2012 októberében reprezentatív közvélemény-kutatást készített[4] Oroszországban a nemzetiségi kérdéskörről és a bevándorlókhoz fűződő viszonyról. A válaszok a kisebbségek vonatkozásában csökkenő toleranciáról és erősödő nacionalizmusról tanúskodnak.

Arra a felvetésre, hogy mennyire tartja szükségesnek az állam támogatását az oroszországi kisebbségek kultúrájának és hagyományainak megőrzésében, 49% adott pozitív választ (ezen belül 17% „teljes mértékben egyetértett”), míg a megkérdezettek 17%-a válaszolt elutasítóan. 1996-ban még 65% volt az egyetértők (ezen belül 32% a „teljesen egyetértők) és 13% az ellenzők aránya. 1996-ban a megkérdezettek több mint 60%-a gondolta, az a jó Oroszországnak, ha az ott élő népek megőrzik saját nemzeti identitásukat és hagyományaikat, mára viszont ez az érték 50% alá csökkent. 1996-ban még elenyésző kisebbséget alkottak azok, akik szerint az oroszországi népeknek közös normarendszert kellene követniük, melyek egy egységes nemzet kialakulásához vezetnek. 2012 őszén viszont majdnem ugyanannyian osztják ez utóbbi „homogenizációs” nézetet, mint az egyes népek önálló identitásának gondolatát.

Ami a bevándorlókat illeti, a többség (54%) már 1996-ban is úgy gondolta, hogy a migránsok növelik a bűnözést, most ezt már a megkérdezettek több mint kétharmada vallja (71%). Az e megközelítéssel egyet nem értők aránya 17-ről 8%-ra zuhant.

A túlnyomó többség (az 1996-os 48%-kal szemben 2012-ben 67%) úgy gondolja, a bevándorlók elveszik a munkahelyeket az oroszországiaktól. Sokak szerint radikálisan csökkenteni kell a bevándorlók számát: a megkérdezettek 65%-a kevesebb bevándorlót akar látni Oroszországban. Fontos, hogy az oroszországiak mindazonáltal nem várnak el teljes beolvadást a migránsoktól. A legtöbben (74%) úgy vélik, a bevándorlóknak saját kultúrájuk megőrzése mellett kell idomulniuk az oroszországi kultúrához (14% teljes asszimilációt vár el a jövevényektől). A többség egyetért azzal, hogy a legálisan Oroszországban dolgozó bevándorlók, akiknek nincs orosz állampolgárságuk, az oroszországiakkal egyenlő módon legyenek jogosultak iskolai oktatásra (nem ért egyet 14%).

Ugyancsak a Levada Központ végzett 2012. november 23. és 26. között országos reprezentatív felmérést arról, miként gondolkodnak az Oroszországban élők a nemzetiségi kérdésről, a nacionalista jelszavakról, a kaukázusi helyzetről[5]. A kutatás szerint az elmúlt tíz évben nem változott jelentősen a „déli köztársaságokból” érkező bevándorlók megítélése az oroszországi lakosság körében. Nőtt ugyanakkor azok aránya, akik szerint a „közelkülföldről”, azaz az egykori szovjet köztársaságokból érkező bevándorlókat ki kell utasítani Oroszországból: ma így vélekedik a megkérdezettek majd kétharmada (64%, 2005-ben még 53%). Ellenben azok aránya, akik szerint segíteni és támogatni kell a bevándorlókat, 31-ről 20%-ra zuhant. Lényegében nem változott azok aránya, akik egyetértenek az „Oroszország az oroszoké!” kijelentéssel (2002: 55%, 2012: 56%, ezen belül 15% teljesen, 41% részben ért egyet). Ezekkel a számadatokból értelemszerűen következik, hogy a megkérdezettek többsége (65%) azonosul a „Nem kell etetni tovább a Kaukázust!” jelszóval is.

 

Kiemelt politika figyelem: a nemzetiségi kérdés az elnökválasztási kampány témái között

 

Mindezen társadalmi vélemények fényében nem tekinthető meglepőnek, hogy Vlagyimir Putyin az elnökválasztási kampányban önálló témaként foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel és koncepcióját a sajtóban programjának központi témái között nyilvánosságra hozta[6].

Az elnökjelölti program részeként közzétett tanulmány fő motívuma, hogy fenyegető realitás Oroszországban az etnikum- és vallásközi feszültségek erősödése, amelyek aláássák és gyengítik az államot és megosztják a társadalmat. A kérdéskört nemzetközi keretekbe helyezve a szerző kiemeli az egyre növekvő migrációs nyomást, és elemzi a migráció hatására Európában az utóbbi időszakban választott technikákat. Utóbbiak vonatkozásában egyaránt kritikával illeti a többségi társadalmak integrációs készségének/képességének felmondását, illetve a migránsoknak a többségtől elzárkózó, még az adaptációt is elutasító közösségi létformáját. A „multikulturális projekt összeomlását” hangoztató politikai vélemények kapcsán Vlagyimir Putyin megállapítja: e jelenség mögött a „nemzetállami modell” krízise áll, azé a modellé, amely az etnikai identitás kizárólagosságára épít.

Ugyanakkor minden külső hasonlóság ellenére az oroszországi helyzetet koncepcionálisan eltérő voltát hangsúlyozza: az orosz nemzetiségi és migrációs problémák elsődlegesen a Szovjetunió felbomlásával és ennek következtében az állami szociális és gazdasági intézmények leromlásával, valamint a posztszovjet térség rendkívüli mértékű gazdasági fejlődésbeli visszaesésével hozza elsődleges ok-okozati kapcsolatba. Mindehhez egyes régiókban polgárháborús állapotok alakultak ki – éppen etnikai alapon.

Mindazonáltal – állapítja meg az írás – miközben kritikusan meggyengült az állam, nem tűnt el Oroszország, amely történelmileg nem etnonacionalista, hanem soknemzetiségű formációként fejlődött ki, és amelyben folyamatos volt a különböző etnoszok kapcsolata, együttélése, keveredése családi, személyes vagy szakmai-munkahelyi keretekben.

Erre alapozva határozottan elutasítja az orosz elnök az etnikai kizárólagosságot és az erre épülő „orosz nemzetállam” gondolatát, amely álláspontja szerint nemcsak ellentmond az ezeréves orosz történelemnek, de végzetesen meggyengíti az államiságot és elvezet az orosz nép és állam megsemmisüléséhez. Az orosz önmeghatározás lényegét ezért abban látja, hogy az az orosz kulturális mag körül létrejött, de polietnikus civilizáció. Az államot létrehozó oroszoknak az a küldetése, hogy egyesítsék, összetartsák ezt a civilizációt a közös kultúrával. A civilizációs identitás alapja az orosz kultúra dominanciájának megőrzése, amelynek hordozói nem csak az etnikailag oroszok, hanem mindenki, aki ezt az identitást vallja – függetlenül a nemzetiségtől. Ez jelenti a közös kulturális kódot, amely értéklése szerint az utóbbi években egyre nagyobb megpróbáltatásoknak van kitéve.

 

Eszközök

 

Az eszközök között a cikk kiemelt helyen említi az oktatást és a kultúrát: az oktatás és a közművelődési rendszer feladata olyan kötelező minimális humán tudásanyag biztosítása, amely a nép identitásának alapját képezi. E körben az orosz nyelv, irodalom és a nemzeti történelem szerepének növelésére kell koncentrálni – egyidejűleg figyelve az oroszországi nemzeti tradíciókra és különböző kultúrákra. Az oktatáshoz hasonlóan követelményeket kell megfogalmaznia az állami politikának a kultúra területén is. Ennek kapcsán Vlagyimir Putyin hangsúlyozza, hogy nem az alkotói szabadság korlátozása a cél és nem is egyfajta „kincstári ideológia” megteremtése, de az államnak joga van az erőforrásait és erőfeszítéseit az alapvetőnek gondolt szociális, társadalmi feladatok megoldására koncentrálnia, többek között a nemzetet megerősítő világszemlélet formálására. Az orosz közelmúlt politikai-gondolkodásbeli megosztottságára utalva arra hívja fel a figyelmet, hogy a kulturális politika a történelmi folyamat egységének megértését teremtheti meg, amelyben minden etnosz és politikai nézőpont képviselője megtalálja a maga helyét.

A szerző szerint szükség van a társadalom patriotizmusára alapozó nemzetiségi politikára, a szövetségi szervek szintjén külön, a nemzetiségpolitikáért felelős szervezetrendszert kell létrehozni, ugyanakkor ennek nem egy hagyományos értelemben vett hivatalnak kell lennie. Sokkal inkább egy olyan testületnek, amelyik együttműködik az elnökkel, a kormány vezetésével és bizonyos hatalmi jogosítványokkal is rendelkezik. Értelemszerűen ennek a testületnek a munkájában helyet kell kapniuk a nemzetiségi, társadalmi szervezeteknek is. Az Oroszországban tradicionálisnak számító egyházakkal (elsősorban a pravoszláv, az iszlám, a buddhista és zsidó vallási vezetőkkel) az elnök aktív dialógusra számít e kérdéskörben.

 

 

A nemzetiségi politika és az „erős intézmények” szerepe

 

 

Az orosz elnök hangsúlyosan szólt arról, hogy közvetlen összefüggés van a megoldatlan szociális-gazdasági problémák, a rendvédelmi szervezetrendszer gyengesége, a hatalom nem kellően hatékony működése, illetve a korrupció és a nemzeti alapú konfliktusok között. A társadalom rendszerszerű problémái igen gyakran jelennek meg nemzetiségek közötti feszültség formájában. Az állami szervek alapfeladatainak nem megfelelő színvonalú ellátása vezet a polgárok jogai és biztonsága garantálásának kapcsán tapasztalható hiányosságokhoz, ami lehetőséget teremt a kérdés nemzetiségű alapú „áthangszerelésére” és arra is, hogy az ilyen ügyek ürügyén „orosz fasizmusról” beszéljenek.

A nemzetiségi feszültségek, konfliktusok megoldásának alapvető eszköze az orosz elnök álláspontja szerint a dialógus, de ezzel együtt is egyértelműen fel kell tárni a rendvédelmi szervek, a hatalmi intézmények cselekvését vagy cselekvésképtelenségét, és értelemszerűen nem lehet szó dialógusról erőszakos cselekmények és rendzavarások esetében. Senkinek a legkisebb kétsége sem lehet, hogy pogromok segítségével nem döntheti meg a hatalmat – emeli ki az orosz államfő. Szintén elvi kérdés, hogy a többpártrendszerű demokrácia kiteljesítése keretében nem engedhető meg regionális pártok létrehozása – a nemzetiségek lakta köztársaságokban sem. Ez ugyanis egyenes út a szeparatizmushoz. Ugyanez vonatkozik a régiók vezetőinek választására is: aki nemzetiségi, szeparatista vagy hasonló erőkre akar támaszkodni, azokat a demokratikus és bírósági eljárások során, de ki kell zárni a választási folyamatból.

 

 

A migráció problémája és az orosz integrációs projekt

 

 

Vlagyimir Putyin cikkbeli értékelése szerint az orosz állampolgárokat foglalkoztatják, sőt bizonyos értelemben meg is rémisztik a tömeges – külső, illetve Oroszországon belüli – migrációval kapcsolatos egyes fejlemények, ennek eloszlatása érdekében az orosz migrációs politika alapkérdéseit a következőkben foglalja össze:

 

1. Az állami migrációs politika minőségét javítani kell. Az illegális migrációt nem lehet teljes mértékben megakadályozni, de lehetséges és szükséges annak mértékét minimalizálni, ehhez a rendőri és migrációs szervezetek hatásköreit meg kell erősíteni. Ugyanakkor a migrációs politika mechanikus szigorítása nem hozza meg a várt eredményt, sokkal inkább differenciált lépésekre van szükség a legális migráció vonatkozásában, a képzettség, a kompetenciák a versenyképességet középpontba állító – a világ más országaiban is alkalmazott – „pozitívan szelektív” migrációs gyakorlat alkalmazásával.

2. A belső migráció során a más kulturális vagy történelmi hagyományokkal bíró közegbe kerülőknek tisztelniük kell a helyi szokásokat. Ha szükséges, a büntető és az adminisztratív kódexekben kell megtalálni a megfelelő eszközöket az ezzel ellenétes vagy egyenesen agresszív, provokatív cselekmények megelőzésére, megakadályozására. A belső migrációban is fontos a civilizált élet fenntarthatóságának kérdése: számos vonzó régióban vagy nagyvárosban a civilizációs keretek (infrastruktúra) már a működőképességének határán van, ami feszültségekhez vezet a helybéliek és a beköltözők között. Éppen ezért a lakóhely megválasztásának szabadsága mellett a regisztrációs szabályokat és a megsértésük esetén kiszabható szankciókat szigorítani kell.

3. A bírósági rendszer megerősítése és a hatékony rendvédelmi szervezet kiépítése. Megengedhetetlen, hogy zárt, nemzetiségi alapú enklávék jöjjenek létre, amelyekben nem a törvények, hanem másfajta „szabályok” működnek. A migráció vonatkozásában nagy a korrupció veszélye: segítségével virágzik az etnikai alapú bűnözés, a nemzetiségi vagy klán alapokra épülő bűnöző szerveződések semmiben nem különböznek a többi bűnszervezettől, ám az etnikai vonatkozású bűnözés nem csupán a rendvédelem, de az állambiztonság számára is kihívás.

4. A migránsok szocializációja és civilizációs integrációja. Az oktatás vonzereje és értékes volta rendkívüli erejű motiváló tényező lehet és egyben lépcsőfok a migránsok társadalomba történő integrációjának folyamatában. Fontos cél, hogy a migránsok adaptálódni tudjanak a társadalomhoz. Természetesen alapvető elvárás az Oroszországban élni és dolgozni akarók felé, hogy legyenek készek az orosz nyelv elsajátítására, a kultúra megismerésére. Már 2012-től meg kell követelni a migráns státusz megszerzéséhez vagy meghosszabbításához az orosz nyelv, Oroszország története és az orosz kultúra, valamint az állam és a jog alapjait magában foglaló vizsgát. Az állam ehhez biztosítja a szükséges oktatási programokat, ugyanakkor arra is szükség lehet, hogy kötelező kiegészítő oktatásra kerüljön sor – a munkaadók költségére.

5. Szoros integráció a posztszovjet térségben, mint a kontrollálhatatlan migrációs folyamatok alternatívája. A tömeges migráció objektív oka az óriási mértékű különbség a fejlettségben és az életlehetőségekben. Éppen az eurázsiai integráció feladata a posztszovjet térségben az elfogadható életfeltételek létrehozása, ami hozzájárulhat a migrációs folyamatok ésszerű kezelésében. Részint oda lehet irányítani a migránsokat, ahol a leginkább szükség van rájuk, másrészt biztosítani lehet az emberek számára, hogy a lakóhelyükön is megfelelő körülmények között tudjanak élni.

 

Az új nemzetiségi koncepció születése

 

A Nemzetiségi Tanács 2012 októberében prezentálta az orosz nemzeti stratégia koncepcióját[7] (Sztratyegija goszudarsztvennoj nacionalnoj polityiki v RF). A dokumentum-előkészítő munkacsoportban a kormányzati szereplőkön kívül részt vett négy volt nemzetiségi miniszter – Valerij Tyiskov, az ismert etnográfus, Vjacseszlav Mihajlov, Vlagyimir Zorin és Ramazan Abdulatyipov – is, aminek eredményeképpen az eredeti, a Regionális Fejlesztési Minisztérium által készített tervezethez képest az anyag jelentős átalakuláson ment át. A koncepció tervezetének társadalmi vitája a Föderáció szubjektumaiban, majd a Társadalmi Kamarában zajlott a munkacsoport tervezete alapján.

A koncepció-tervezetben korrigálásra kerültek azok a terminusok, melyeket bírálat ért a korábbi Nemzetiségpolitikai Koncepcióban. Így a nemzetiségek nyomására kikerült a dokumentumból „az orosz nép államalkotó szerepére” vonatkozó passzus, ami helyett a következő koncepcionális jelentőségű mondat szerepel: „Az orosz nép egyesítő szerepének, a sok évszázados, kultúrák és etnikumok közötti együttműködésnek köszönhetően jött létre az Oroszországi Föderáció történelmi területén az unikális szociokulturális, civilizációs közösségnek tekinthető polietnikus (mnogonarodnaja) oroszországi nemzet (rosszijszkaja nacija).” A dokumentum szerzői szerint a szovjet nemzetiségi politika és az 1990-es években az állam meggyengülése olyan tényezőket hozott felszínre, amelyek felerősítették az etnikai mozgásokat, a területi szeparatizmust és a vallási szélsőségességeket. A szerzők szerint a nagyfokú szociális egyenlőtlenség, a vallási különbségek, "az élet különböző szféráinak etnopolitikus megközelítése", a korrupció, a polgárok bizalmatlansága a hatalom intézményeivel szemben további dezintegrációs faktorokat jelentenek.

Az új stratégia készítői szerint a polgárok törvény és bíróság előtti egyenlőségére lenne szükség – függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól. A végrehajtó hatalom képviselői felelőssé vonhatók lennének a nemzetiségi konfliktusok vonatkozásában tett vagy elmulasztott lépéseikért. A kormánynak évente kellene számot adnia az elnöknek a nemzeti stratégia haladásáról. A dokumentum – a végrehajtás hatékonyságát célozva – azt is tartalmazza, hogy az elfogadott koncepciót három szakaszban 2025-ig kell megvalósítani úgy, hogy össze kell hangolni a hároméves költségvetésekkel, más stratégiai dokumentumokkal és koncepcionális döntésekkel, mindemellett az elképzelések gyakorlatba történő átültetését három évre szóló végrehajtási tervekkel kell elősegíteni.

 

Az orosz nemzeti gondolkodás alapvetései

 

Az orosz államfő által végül jóváhagyott Koncepció bevezetőjében megállapítja, hogy az 1996-os nemzetiségi politikai célkitűzések végrehajtása hozzájárult Oroszország egységének és területi épségének megőrzéséhez, miután a 2000-es években hozott döntésekkel sikerült gátat szabni a dezintegrációs folyamatoknak és lépéseket tenni egy, Oroszország népeinek közös múltjára és sorsára építő összorosz polgári önkép kialakítása felé. A dokumentum szerint jelentős sikereket értek el a politikai stabilitás megteremtésében az Észak-Kaukázusban, megteremtették az őshonos, kis lélekszámú népek védelmének jogi kereteit, érzékelhető lépéseket tettek a nemzeti-kulturális autonómiák fejlesztése és a nemzeti-etnikai közösségekhez tartozók oktatásának és nyelvhasználati jogainak megerősítésében.

A Koncepció céljai között – az általános alkotmányos és polgári jogok biztosítása mellett – előkelő helyen szerepel Oroszország egységének és területi épségének megerősítése, ami nyilvánvalóan nem független azoktól a tapasztalatoktól, amelyeket Oroszország polgárai és a politikai elit az 1990-es évek dezintegrációs folyamatai és az Észak-Kaukázusban zajlott erőszakos cselekmények során szereztek.

A dokumentum megállapításai szerint az orosz állam az ott élő népek egyesülése révén jött létre, amely folyamatban – történelmi okok miatt – az orosz nép játszott rendszerszervező szerepet. Az orosz nép ezen „egyesítő szerepének” köszönhetően – sok évszázados kulturális és etnikai együttműködés során – formálódott ki az orosz állam történelmi területén a különböző népek unikális kulturális sokszínűsége és lelki közössége. A mai orosz állam egyesíti magában azt az egységes kulturális (civilizációs) kódot, amely az orosz nyelv és kultúra megőrzésén és fejlesztésén alapul, és amelyet az Oroszországban élő népek hagyományainak tiszteletére való törekvés és értékeiknek az egységes oroszországi kultúrába történő integrálásának képessége jellemez. Oroszország nemzeti (etnikai) sokszínűsége és népeinek vallási különbözősége, a kultúrák és vallások közötti együttműködés történelmi tapasztalatai, valamint az állam területén élő népek hagyományainak megőrzése és fejlesztése az oroszországi nép közös értéke, amely hozzájárul az oroszországi államiság megerősítéséhez

A nemzetiségi kérdést negatívan befolyásoló faktorok között a Koncepció megkülönböztet szociális-gazdasági természetűeket (a kiugróan magas szociális és vagyoni különbségek, a régiók eltérő fejlettsége), az állami működéssel összefüggőeket (az államhatalom egyes képviselőinek korrupciója, a jogalkalmazásban az etnikai alapú diszkrimináció fennmaradása, az állami és helyi szervek koordinált együttműködésének gyengesége az extrémizmus megelőzésében és a nemzetiségközi konfliktusok előrejelzésében), a polgári öntudat és önkép megteremtése területén jelentkező kihívásokat (a tradicionális morális értékek gyengülése, az oroszországi polgári identitás kialakításához, valamint Oroszország népeinek megismeréséhez, az etnikumközi kapcsolatépítéshez szükséges oktatási és kulturális-felvilágosító programok szükségesnél kisebb száma, illetve az egyes népekkel, népcsoportokkal kapcsolatos negatív sztereotípiák továbbélése), migrációval összefüggőeket (a migrációs folyamatok elégtelen szabályozottsága nem biztosította a munkaadók és a társadalom egészének elvárásait és nincs figyelemmel az ország gazdasági, szociális és demográfiai igényeire sem), illetve globális tényezőket (olyan határokon átnyúló tényezők, mint a globalizáció egységesítő hatása a helyi kultúrákra, a menekültek és az erőszakosan kitelepítettek kérdésének megoldatlansága, az illegális migráció, a nemzetközi terrorizmus és a vallási extrémizmus expanziója és a nemzetközi szervezett bűnözés).

 

A nemzetiségi politika csomópontjai

 

Az orosz nemzetiségi politikában egyforma fontossággal szerepel három alapvető célkitűzés: 1) az emberi és polgári szabadságjogok biztosítása a nemzetiségi, nyelvi, vallási hovatartozástól, meggyőződéstől függetlenül, Oroszország soknemzetiségű népe (roszijszkaja nacija) közös polgári önképének és öntudatának megerősítése, a nemzetiségek és nemzetek közötti kapcsolatok harmonizálása; 2) az etnokulturális sokszínűség megőrzése és fejlesztése, és kiemelten a nemzeti kisebbségek és az őshonos, kis lélekszámú népek jogainak biztosítása; valamint 3) a migránsok sikeres társadalmi és kulturális adaptációja és integrációja.

A napi gyakorlatot meghatározó elvek sorát Oroszország nemzetbiztonsága, állami egysége és az államhatalom egységes rendszerének biztosítása nyitja, amelyek nem alaptalanul tekinthetőek megkerülhetetlen és az állam által minden körülmények között megvalósítani kívánt céloknak. Ugyanakkor a Koncepció nem marad adós a klasszikus demokratikus, alkotmányos alapértékek, illetve a nemzetiségi közösségek önazonosságának megőrzését garantáló elvek – a jogvédelem mellett kiemelten a nemzetiségi vagy vallási alapú ellentétek szítása megelőzésének és megakadályozásának, a diszkrimináció tilalmának – megfogalmazásával sem.

Az alapelvek között tárgyalja a Koncepció az etnikai konfliktusok megelőzését, illetve békés módon történő kezelését és megoldását, illetve mindazoknak a cselekményeknek a megakadályozását, amelyek az állam biztonságát, a nemzetiségek közötti békét és együttműködést fenyegetik. Mindehhez szorosan kapcsolódik annak deklarálása, hogy a nemzetiségi politika kérdései komplex megoldást igényelnek, figyelemmel azok egyidejűleg több ágazatot, államigazgatási területet érintő voltára, illetve a nemzetiségi politikából fakadó felhatalmazásoknak és feladatoknak a szövetségi és regionális állami szervek, illetve a helyi önkormányzatok közötti megosztott voltára. A nemzetiségi politika egyértelmű határait jelzi ugyanakkor az a lakonikus alapelv, miszerint nem lehet megengedni nemzetiségi vagy vallási alapon működő pártok létrehozását.

 

Prioritások a nemzetiségi politikában

 

Állami irányítás – társadalmi részvétel. A nemzeti közösségekkel kapcsolatos stratégia végrehajtásában kiemelt figyelem hárul az állami irányítás hatékonyabbá tételére, az állami és a helyi hatalmi szervek, valamint a polgári társadalom együttműködésének javítására, és nem utolsó sorban a nemzetközi együttműködés erősítésére.

A Koncepció az összoroszországi polgári öntudat és az állami egység megerősítését lehetővé tevő feltételek megteremtését, az oroszországi népek etnokulturális fejlődését, a nemzetiségek (etnikumok) közötti dialógus erősítését és a konfliktusok megelőzését, valamint a migránsok társadalmi-kulturális adaptációját és integrációját jelöli meg a jogalkotás korszerűsítésének céljaként. A végrehajtásban számít a civil társadalom aktivitására, amelynek növelése érdekében elismeri a nemzetiségek közötti együttműködést, az identitás megőrzését, a kultúra és nyelv védelmét, a migránsok adaptációját és integrációját, a nemzetiségi kérdések monitoringját és a konfliktusok megelőzését végző NGO-k szerepét, és célul tűzi a nemzetiségi és egyéb polgári szerveződések, de még az aktív internethasználók megnyerését is az extrémista törekvések és az ilyen ideológiák szociális hálózatokon történő terjesztése ellen.

A hatékony végrehajthatás feltételrendszerének számos aspektusával foglalkozik a Koncepció a helyi önkormányzati rendszernek az Oroszország népei tradicionális területi önszerveződési formáinak figyelembe vételével történő tökéletesítésétől, a helyi önkormányzati és területi szervek munkatársainak képzésén és átképzésén át a nemzetiségpolitikai program végrehajtásához, a nemzetiségi helyzetért, a konfliktusok megelőzéséért és kezelésért felelős személyek kijelöléséig a szövetségi és a területi szerveknél. A végrehajtási tevékenységet erős, társadalmi részvétellel elképzelt, de állami és önkormányzati felelősségi körben működtetett monitoring és korai előrejelző rendszer egészítené ki, ami szükségessé teszi az agresszív nacionalizmus és a vele összefüggő bűncselekmények, tömeges rendzavarások, az extrémizmus és a terrorizmus megjelenését előre feltárni képes tudományos és szakértői háttér megteremtéséhez szükséges jogszabályi keretek korszerűsítését, valamint jogi és adminisztratív intézkedések meghozatalát a nacionalista ideológiák, a fasizmus ideológiájának népszerűsítése ellen. Specifikus jogi és tájékoztatási tartalmú feladatként határozza meg a Koncepció az etnikai faktor „rossz szándékú” használatának kiszűrését a pártprogramokban és a választási folyamatokban.

A nemzetiségi politika végrehajtásáért felelős állami és önkormányzati szervek által bevonni tervezett civil szféra kapcsán külön is szó esik a pravoszláv és a többi tradicionális egyház képviselőjével fenntartott együttműködésről, illetve specifikus célterületként az orosz fegyveres erők és a belügyi szervek személyi állományáról, amelyek értelemszerűen az egyik legjelentősebb társadalmi szocializációs keretet jelentik a kötelező katonai szolgálat okán Oroszországban. E területen a személyi állománnyal történő foglalkozás során hasznosítani kell az etnikai és vallási sajátosságok bemutatásának és a nemzetiségközi viszonyok monitoringjának tapasztalatait.

 

Migránsok. Amint az már a bevezetőben említésre került, az oroszországi társadalom számára az egyik legnagyobb kihívást a nemzetiségi politika vonatkozásában – az egyes nagyvárosokban és régiókban, illetve szakmákban koncentráltan jelentkező – migráció kezelése jelenti. Érthető ezért, hogy a Koncepció részletesen foglalkozik a migránsok társadalmi-kulturális adaptációjának és integrációjának kérdéseivel. Ezt a folyamatot elsősorban a beszélt nyelvi készségek fejlesztése, a kultúrák közötti kapcsolatok erősítése révén képzeli el a dokumentum, ami a megfogalmazott remények szerint növeli a polgárok közötti bizalmat és csökkenti a nemzetiségi türelmetlenséget. Az elképzelések között szerepel 1) a migránsok származási országaiban az orosz nyelvet és kultúrát, valamint Oroszország állami rendszerének alapjait oktató kurzusok elindításának támogatása, 2) a nemzetiségi társadalmi szervezetek és a nemzeti-kulturális autonómiák szerepének növelése a migránsok integrációjában, továbbá 3) – az állam és magánszféra partnersége alapján – a társadalmi szervezetek és vallási szerveződések közreműködése a többfunkciós kulturális-közművelődési központok tevékenységében, ahol a migránsok jogi és életvezetési tanácsokat kapnak, orosz nyelvet tanulhatnak, megismerkedhetnek az oroszországi kultúrával, történelemmel és az orosz jogrendszer alapjaival.

 

Összehangolt régiófejlesztés. Szorosan összefügg a migránsok társadalmi integrációjával és az őshonosnak számító nemzeti közösségek életlehetőségeinek javításával az egyes, a migránsok számára is vonzó nagyvárosok és régiók, illetve az e szempontból kevéssé attraktív területek fejlesztésének kiegyensúlyozása. A migráció szabályozottsága és az orosz gazdaságfejlesztési koncepcióval történő összehangolása iránti igény egyértelműen megfogalmazódik abban, hogy a migránsok számára kedvezőbb munkalehetőségek terveznek teremteni a kis népességű és munkaerőhiánnyal küzdő régiókban. A régiók szisztematikus és kiegyensúlyozott fejlesztése mellett a Koncepció célként fogalmazza meg a népi mesterségek fejlesztésének támogatását a helyi foglalkoztatottság növelése érdekében, többek között a kis lélekszámú őshonos népek által lakott helyeken, illetve a hagyományos foglalkozások folytatását lehetővé tevő környezet „hozzáigazítását” a modern gazdasági viszonyokhoz. A hagyományos nemzetiségi területek népességmegtartó erejének fenntartása érdekében kiemelt feladat a polgároknak a szociális, egészségügyi és egyéb közszolgáltatásokhoz helyben történő hozzáférésének biztosítása, ide értve a kis lélekszámú településeket is. A migráció jogi-szervezeti hátterének korszerűsítése, irányának gazdasági eszközökkel történő befolyásolása mellett ugyanakkor változatlanul határozott és elutasító a politikai álláspont annak kapcsán, hogy a migránsok létrehozhatnak-e etnikai alapon elkülönült enklávékat Oroszország területén.

 

Kultúra. Oroszország etnokulturális sokszínűségének megőrzését egyidejűleg szolgálnák a nemzetiségi politika gyakorlatában klasszikusnak számító olyan aktivitások, mint a klasszikus és kortárs irodalmi és művészeti alkotások bemutatása az állami televíziós és rádiócsatornák bevonásával, Oroszország népei közös történelmi eseményeit és eredményeit feldolgozó tudományos kutatások, ismeretterjesztő publikációk, irodalmi, művészeti, film, televíziós és internetes alkotások támogatása vagy a nemzetiségi kultúrával foglalkozó szakértők továbbképzése. Ám mindezt új projektek is kiegészítenék, így az etnográfiai és kulturális-ismertterjesztő turizmus fejlesztése, a kulturális örökségvédelem önkéntes mozgalmainak támogatása, Oroszország népei áldozatvállalását és kulturális öröksége értékeinek megismerését szervezett formában történő lehetővé tévő programok, és ennek keretében ifjúsági csoportok látogatása a hős városokban és a katonai dicsőség városaiban.

 

Oktatás. Mindazonáltal a nemzetiségi politika megvalósításának legfontosabb eszköze az oktatás, gyakorlati területe pedig az iskolarendszerű és azon kívüli képzés marad. Kiemelt feladatként jelentkezik az optimális feltételek biztosítása az Oroszországban élő népek nyelveinek és az orosz nyelvnek, mint államnyelvnek a használatához. A Koncepció szerint az oktatási folyamatba be kell építeni Oroszország népeinek kulturális értékeit és hagyományait bemutató információkat, támaszkodni kell a kétnyelvűségre és a többnyelvűségre, mint az ország etnokulturális és nyelvi sokszínűsége megőrzésének hatékony eszközére, támogatni kell a többnemzetiségű iskolai szerveződések létrehozását és az állampolgárok oktatási célú (belső és külső) migrációját, ide értve a munkaerőpiac igényei szerinti átképzést és továbbképzést is.

 

Nemzetközi színtér. Az Oroszország határain kívülre irányuló tevékenység három nagy cél köré csoportosítható: 1) az orosz nyelv és az oroszországi nép kultúrájának külföldi terjesztése, népszerűsítése és tanulmányozásának biztosítása, a soknemzetiségű Oroszország imázsának megerősítése, 2) a külföldön élő orosz állampolgárok és a honfitársak jogainak védelme az általánosan elfogadott nemzetközi jogi normák alapján és 3) a nemzetközi események és a nemzetiségi, nemzeti kérdésekre hatással bíró nemzetközi szervezetek tevékenységének nyomon követése. E tevékenyég erős elvi tartalommal párosul, ugyanis alapvetésként fogalmazza meg a Koncepció a neonácizmus jelenségeivel, a rasszizmussal, a xenofóbiával, a nemzetiségi alapú diszkriminációval szembeni fellépés kötelezettségét, ide értve a revansizmus újraélesztésének és a II. világháború jellege és következményei tagadásának megakadályozását is.

 

Nemzetközi keretekben – az ENSZ, az UNESCO, az EBESZ, az ET, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a FÁK adta együttműködési keretek aktív igénybe vétele mellett – Oroszország törekszik a társadalmi diplomácia adta lehetőségek felhasználására, a nemzetközi és civil szervezetekkel történő együttműködésre a nemzeti kisebbségek jogainak, az etnikai, faji, vallási alapú diszkrimináció tilalmának biztosítása érdekében. Két specifikus kérdésre kiemelten is figyel majd az orosz diplomácia: a határmenti együttműködések tapasztalatainak hasznosítására a gazdasági-társadalmi együttműködés, az etnokulturális fejlődés és a határokkal elválasztott népek, népcsoportok közötti szabad kapcsolattartás biztosítása érdekében, valamint a nemzetközi együttműködés megerősítésére a migrációs folyamatok szabályozásában, biztosítva munkavégzés céljából lakóhelyet váltó migránsok jogait.

 

Elmélet és gyakorlat – a hatékony végrehajtás esélye

 

A nemzetiségi politika végrehajtása – komplexitásából fakadóan – szükségképpen több, eltérő szintű állami és helyi önkormányzati szerv koordinált együttműködését igényli, amely célkitűzésként és feladatként többször is megjelenik a Koncepció szövegében. A nemzetiségi politika helyi végrehajtásáért, koordinálásáért és a konfliktusok megelőzéséért és kezelésért felelő hivatalnokok, helyi illetékesek nevesített kijelölése nyilvánvaló jelzés a társadalom és az apparátusok felé is a célok állami szempontból fontos voltáról, amit csak aláhúz az a tény, hogy az anyag szól az ilyen jellegű, nagyszabású programok végrehajtásának egyik legproblematikusabb eleméről, a finanszírozásról is. És ugyan általánosságban jelöli meg annak forrásául a központi és a helyi költségvetést, de lehetővé teszi célzott finanszírozást biztosító állami programok és helyi/regionális célprogramok indítását.

A Koncepció és az elnök mellett működő Nemzetiségi Tanács politikai megerősítését célozza, hogy a program egyenrangú lett a többi, átfogó állami stratégiával (pl. külpolitikai koncepció, védelmi koncepció), amely végrehajtásának esetleges problémáit megvitatják a legjelentősebb állami szervek, így a Biztonsági Tanács és az Államtanács, valamint a Társadalmi Kamara és az államfő mellett működő tanácsadó és konzultatív testületek részvételével. A Nemzetiségi Tanács arra is lehetőséget kapott, hogy – az érintett szervekkel és a kormánnyal történő konzultáció után – javaslatot tegyen az államfőnek a Koncepció alapvetéseit tartalmazó prioritások módosítására.

A program megvalósításában központi szerepe van a kormánynak, amely kidolgozza a Koncepcióhoz kapcsolódó végrehajtási tervet[8], figyelemmel kíséri a költségvetési vonatkozásokat, meghatározza a különböző szintű implementációs programok hatékonysági-értékelési mutatórendszerét, és nem utolsó sorban évente beszámol a Koncepció végrehajtásáról az orosz elnöknek.

Mind az operatív feladatok megoldásában, mind a monitoringban számít az állam a társadalmi szervezetekre és a civil szereplőkre, ezért erősíteni rendeli az állami és önkormányzati szervek mellett működő társadalmi tanácsok szerepét, a nemzetiségi és nemzetiségek közötti együttműködést célul tűző társadalmi szervezetek, alapok, nemzetiségi-kulturális autonómiák támogatását. Mindennek érdekében feladatként jelentkezik az etnokulturális infrastruktúra fejlesztése, többek között nemzetségi kulturális központoké, és azoké az állami és önkormányzati intézményeké, amelyek tevékenysége a nemzetiségi politikában célzott tevékenységek ellátására irányul.

A Koncepció számára a legnagyobb kihívást nem a hagyományosnak számító, sok esetben kis lélekszámú oroszországi nép/népcsoport állami támogatása jelenti, sokkal inkább az, hogy mennyire lehet egyensúlyt teremteni az oroszországi társadalomnak a migránsokkal kapcsolatosan erősödően negatív véleménye, a bevándorlók társadalmi adaptációjához és integrációjához szükséges feltételek megteremtése és a bevándorlók valós igényei, valamint aközött, hogy egyes régiókban és foglalkozásokban valós szükséglet mutatkozik a migránsokra. Mint minden, részben a közgondolkodás megváltoztatását célzó program esetében, a nemzetiségpolitikai koncepció vonatkozásában is kiemelt fontossága lesz az implementációnak és az azt kísérő politikai-kormányzati figyelemnek.

 

* * *

 

 

Cimkék: Oroszország, nemzetisági politika

Országok: Oroszország