Oroszország és Németország kapcsolata az utóbbi években egyre szorosabbra fűződött. Sok egyéb közös ügy mellett (pl. a terrorizmus elleni harc) az egyik legszemléletesebb az EU – és így Németország – növekvő energiaszükséglete. Az Unió ugyanis egyre inkább függ az orosz kőolajtól és földgáztól. A függőség viszont fordítva is értendő, ugyanis Oroszország gazdasági teljesítménye nagyban függ az EU piacától, mivel energiaexportjának jelentős része ebbe a térségbe összpontosul. Tagországonként eltérő a szükségletek mértéke, de például Németország a szükségleteinek kb. 40%-át orosz energiahordozókból fedezi. Az utóbbi években megnőtt európai energiaigény sürgette egy megbízhatóbb forrás elérését. Európa számára Oroszország sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb térség, mint a Közel-Kelet, ami fontos tényező az ellátás folyamatosságának garantálásában. Erre kiváló biztosítékként szolgált a 2005 novemberében megkötött megállapodás, melynek alapján egy földgázvezetéket fektettek le a Balti-tengeren, így kikerülve Ukrajnát és Lengyelországot. Ez komoly árcsökkentő, vagy más szemszögből bevételnövelő lépésnek bizonyult, mivel a szállítónak, tehát Oroszországnak addig komoly tranzitdíjakat kellett fizetnie az említett országoknak. Az Északi Áramlat¹ elnevezésű gázvezeték elkészítésének fontosságát jól szemléltette azaz incidens, ami 2009 januárjában történt. Akkor ugyanis Oroszország az Ukrajnával folytatott árvita miatt kb. két hétre teljesen leállította az európai gázszállításokat. Abban az időben az európai országoknak szánt orosz gáz nagyjából kétharmada ért el a célországokba Ukrajna vezetékrendszerén keresztül (Magyarország gázszükségletének kb. 80%-át orosz forrásból fedezi). Ez a krízis világított rá egyértelműen az Északi Áramlat szükségességére.

Az Északi Áramlat betáplálásért felelős oroszországi kb. 800 km hosszú szárazföldi vezeték indította el a hatalmas beruházást 2005-ben. Ezt követte a 2010-ben megindított második ütem, ahol a tenger alatt futó gázvezeték kezdődött, mely komoly előkészületeket igényelt. A vezeték ezen része a Balti-tenger fenekén helyezkedik el, ebből kifolyólag a legkorszerűbb kutatások előzték meg a munkálatokat környezetvédelmi és technikai-biztonsági szempontból egyaránt. Ez a vezetékrész az orosz Viborgtól a németországi Griefswaldba kb. 1220 km hosszan szállít földgázt. Az első szakasz 2011 májusában készült el, a másodikat 2012 végére tudták üzembe állítani. „Ezzel tovább nőtt a Gazprom európai exportkapacitása. Az 51 százalékban a Gazprom tulajdonában álló projektben a BASF, a Ruhrgas, a holland Gasunie és a GdF is részt vesz. A csővezeték pár megépítése 7,4 milliárd euróba került. A második szakasszal kiegészült csővezeték páros együttes kapacitása évi 55 milliárd köbméter, amellyel a német, a francia, a dán, a holland, a cseh és a brit piacot tudja elérni, ellátni az orosz gázipari óriásvállalat.”²

Oroszország tervezi egy harmadik szakasz megépítését, és mindemellett már komoly előkészületek folynak a Magyarországot is érintő Déli Áramlat³ megépítésének kapcsán. A Déli Áramlat nyomvonala Oroszországból a Fekete tenger alatti kb. 900 km hosszú vezetékeken keresztül Bulgáriában partot érve orosz földgázzal látná el Görögországot, Olaszországot és Ausztriát. A beruházás 2012 decemberében megkezdődött, az oroszországi szárazföldi munkálatok beindultak. Ezek a komoly energiapolitikai lépések azt a befolyást növelik, mellyel Oroszország az egész európai piac fölött kontrollal rendelkezhet a közeljövőben, ezáltal monopol-helyzetbe állítja magát.