Balogh Márton: Sztereotípiák az oroszokról

 

A sztereotípiák kialakulásánál, ha a felsoroláson túli eredményt akarunk kapni, fontos, hogy megnézzük kialakulásának okát, és amennyiben van, azokat az érdekeket, amelyek a kialakulásához fűződnek.  Természetesen a magyarokban lévő (?) sztereotípiák is az oroszokról kétféleképpen jelentkeznek. Egy bizonyos hányaduk pozitívan tekint az oroszokra és/vagy Oroszországra, míg egy másik réteg, s talán ez a népesebb negatívan.

Ezek a sztereotípiák között fellelhető a politikai változat is, melynek léte kifejezetten annak köszönhető, hogy egy hatalomnak célja a létezése. Miután az államszocializmus korszaka – nevezzük így – véget ért, a hivatalos álláspont is az orosz néppel kapcsolatban megváltozott. Ez persze nem jelenti azt, hogy 1990 után hirtelen a testvéri népből ellenség lett, de a nyugathoz való fordulás, majd az EU tagság után az oroszok, - de itt főleg Oroszországra kell gondolni - egy olyan valami lett, amitől távol kell maradni, nem szabad tőle függeni. Ez persze indirekt módon megjelent a társadalomban is egyfajta tudatalatti sztereotípiaként. Ezért sem véletlen, hogy a szélsőjobboldali erők oroszbarátsága ennyire markánsan tud megjelenni. Ez az oroszbarátság nem valami kétoldalú kölcsönös rokonszenv, hanem a kormánypártokkal és a hagyományos ellenzékkel szembeni értékfelmutatás. Ez valamelyest hasonlít a hidegháborúban a keleti blokkon belül kialakult palesztin-barátsághoz, mely tegyük hozzá azóta mit sem változott a radikális ellenzékhez tartozók körében. Ezért sem véletlen, hogy a grúz-orosz háború kapcsán a szélsőjobb lázas Putyin-cár tömjénezésbe kezdett, ugyanis ők az orosz vezetőben vélték felfedezni az Izraellel baráti-kereskedelmi viszonyt ápoló (Az oroszbarátságba az antiszemitizmus jól belefér) grúz kormány megbüntetőjét. Tehát a jelcini mélyaltatásból felébredő Orosz Birodalom sokaknak imponáló ma Magyarországon; és a nyitás kelet felé programjának Oroszország a képzelt befogadó országa. (Természetesen a meglehetősen antidemokratikus Irán mellett.)

Azonban a társadalmilag markáns vélekedés az oroszok kapcsán a politikai szinten túl ennél ösztönösebb. Ami tény, hogy az 1848 utánihoz hasonló az oroszok megítélése ma is Magyarországon. De a „függetlenség elvevője” és a „forradalom leverője” toposzok mellé még a szovjet hadsereg 1944-45 során elkövetett erőszak is újabbakat tesz. A hadműveleteket és Budapest ostromát átéltek száma ugyan rohamosan csökken, mára jobbára az akkor gyerekek és fiatalok élnek, de a háborút átéltek unokái az elmesélt történetek kapcsán valamelyest ugyanúgy részesülnek az akkoriakból és ez erősen rányomja a bélyegét az oroszképre. Ami még ezen is ront, hogy az oroszokat és Oroszországot valamiféle kapcsolattal a magyar lakosság összeköti a kommunizmussal. Tehát az orosz, vagy Oroszország hívószavak után első asszociációk közt hamar megjelenik a kommunizmus és Sztálin. Mégha az egykori diktátor származását tekintve nem is volt orosz. Azt azonban nem tudom mennyiben járul hozzá a szélsőjobboldal grúz-ellenességéhez ezen tény.

Ezen sztereotípiák mellett természetesen megjelennek a kommunizmus előttiek is. A szegénység, a nyomorultság a lepukkantsággal jár karöltve az emberi felfogásokban. Ez tegyük hozzá nem csoda, mert a nagyvárosokon túl meglehetősen sok ölt siralmas képet. Sokan predesztinálják az oroszok sorsát, tehát a nyomorukat annak tudják be, hogy maga a nép buta és hagyja a nyakukban a népnyúzó cárokat, a kommunistákat és a maffiózókat manapság. Buta emberek persze mindenhol vannak, egy-két országban talán egy kicsit több is, mint kéne, de azért mi sem panaszkodhatunk hál’ Istennek. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a legsötétebb sztereotípiákat általában azoktól hallottam, akik maguk sem büszkélkedhetnek (sok) ésszel.

Általában megjelenik a sztereotip gondolatokat ellenmérlegelve, hogy a sok buta ember mellett viszont a művészeik mennyire zseniálisak. Ez utóbbi feddhetetlen tény, viszont nem magyarázata az előbbinek. Talán ebből is látszik, hogy nem különbek, vagy rosszabbak nálunk, akármennyire is másmilyenek, egész egyszerűen csak az adottságok különböznek.

Főleg művész körökben – ezalatt elsősorban zenészeket értek – megismerkedtem azzal a felfogással, hogy az oroszok azok, akik a legjobban tudnak zenélni, vagy egyáltalán művészetet alkotni, annak élni. Azt természetesen nem vitatom, hogy jól tudnak, de ez nem csoda, mert a művészet oktatása Oroszországban világszínvonalú, de nem azért, mert minden orosz vérében lenne a művészet, hanem,  azért van „minden” orosz vérében a művészet, mert ilyen az infrastruktúrája az oktatásnak. Arról természetesen nem is beszélve, hogy az egy főre jutó művészek, tudósok stb. száma nem több, mint Magyarországon.

Nem tartom elszomorítónak a helyzetet az oroszokról való vélekedésben, az utóbbi időben meglehetősen sokat javult, sőt egyfajta reneszánszát éli – persze korlátozott keretek között. Mára megjelent már egy kórosan ruszofil vonal is. Ez persze, amennyiben már kóros, nem biztos, hogy jó, de legalább nem gyűlölködő. Ezt sajnos nem mondhatnám el a szlovák-magyar, román-magyar, szerb-magyar viszonyról. De az már egy másik kérdés.

 

 

Manzák Krisztina: Az én orosz-képem

 

Mielőtt bármilyen elmélet boncolgatásába kezdenék az oroszokkal kapcsolatban, le kell szögeznünk, hogy sajnos személyesen egyetlen egy oroszt sem ismerek. A róluk kialakult vélemény, nem közvetlen tapasztalás eredményeként jött létre; elbeszélések, olvasott élmények alakították ki bennem ezt a képet. Nagyon szörnyű negatív kép nem alakult ki bennem erről a nemzetről. De van olyan történet is, mely nagyban lerontotta azt a szép képet, melyet megalkottam.

Először is a kevésbé jó történéseket vegyük számba. Kiskoromban hallottam a nagymamámtól a háborús történeteit, bár neki nőként nem hiszem, hogy sok fronti élménye lehetett, de elég sokat mesélt „azokról az időkről”. Elmesélte, hogy miután az oroszok bejöttek, megjelentek abban a tanyában is, ahol abban az időben a nagyiék is éltek. És kis híján ő is áldozatául esett a tragikus megerőszakolásoknak, amik az orosz katonák nevéhez voltak köthetőek. Ehhez persze hozzá kell tennünk, hogy a nő megerőszakolása bármely nemzetiségű embertől elfogadhatatlan, de abban az időben úgy gondolom mindenki elvesztette a józan ítélőképességét, hiszen azok a szörnyűségek a legállatibb ösztönöket hozhatták, hozták ki az emberből. Így ezek alapján bármilyen negatív képet levonni az oroszokról talán igazságtalanság lenne, de ennek ellenére ennek a dolognak a helytelenségét nem kérdőjelezhetjük meg.

Emellett persze számos pozitív dolog van, amit az oroszok oldalára írhatok. Például az orosz komolyzene. Mindenképpen tiszteletet váltanak az orosz zene legnagyobbjai, mind bennem, mind a zenész társadalom minden tagjában. Elég, ha Muszorgszkijra, vagy Csajkovszkijra, Rubinsteinre gondolunk, akik nélkül a zeneirodalom igencsak szegényes lenne. De nem csak a klasszikus zene érdemel kitüntető szerepet. Az orosz népzene is rendkívül különleges, ami a klasszikus szerzőknek is sokszor nyújtott sikerbiztos alapot.

Meg kell említenünk az orosz irodalmat is. Hiszen az orosz irodalom drámái és regényei nélkül is szegényebb lenne világunk.

De nem csak a kulturális értékek miatt lehet kedvelni, szeretni az orosz embereket, vagy az orosz kultúrát. Az orosz emberek érdekessége, és különlegessége is hozzájárul ahhoz, hogy nem lehet csak úgy „elmenni mellettük”. Nem lehet róluk nem tudomást venni. Van az orosz emberek mentalitásában, az élethez való hozzáállásában valami érdekes szikra, ami szintén nagyon figyelemre méltó. Az a különös kultúra, amiben ezek az emberek élnek, megerősít, hogy csodálattal, és érdeklődéssel figyeljem ezt a keleti népet.

És végül a vallás az, ami még inkább csodálhatóbbá teszi számomra ezt a kultúrát. A vallási életben használatos ikonok is emelik az orosz kultúrát. Magam görög katolikus családból származom, aminek köszönhetően gyerekkorom óta fontos szerepet játszanak életünkben a különböző ikonok, nagyon sok orosz mintára elkészített ikon kísérte végig eddig életutamon, amikhez sokszor fájdalmas, de olykor örömteli pillanatok kötődtek.

Mindezek alapján elmondhatom, hogy nekem semmilyen ellenérzésem sincs az oroszokkal kapcsolatban, sőt azt hiszem hálás lehetek a sorsnak, vagy a történelemnek, amiért megajándékozott minket olyan zseniális tehetségekkel, mint Tolsztoj, Rahmanyinov, Rimszkij-Korszakov, s nem utolsó sorban Sztravinszkij. Ők mind hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszország, az orosz kultúra, az orosz emberek ne egy átlagos nép képét fessék le számunkra, és előkelő helyet foglaljanak el az országok és népek között az én kis rangsoromban.

Persze elmondható, hogy nem mindenkiben él kedvező, vagy pozitív kép az oroszokról. Ez természetes is lehet, hiszen nem vonzódhatunk mindnyájan ugyanazokhoz a dolgokhoz. De én azt tapasztaltam, hogy az elmúlt század történelmi eseményeinek köszönhetően, mindenféle vélemény él az oroszokkal kapcsolatban az emberek tudatában, ami többnyire nem mondható teljesen negatívnak. Én mindenesetre anélkül, hogy személyes kapcsolatba kerültem volna velük, nagyon kedvelem őket, és remélem egyszer lesz alkalmam Oroszországban eltölteni egy kis időt, amely során bebizonyíthatom majd magamnak a róluk alkotott elméletemet, és élőben is meghallgathatnék egy koncertet, egy orosz hangversenyteremben. Tehát, hogy feloldjam az alcímem általam szellemesnek vélt metaforáját, el kell mondjam, hogy mindenképp a pozitív töltésű részecskék vannak az én orosz-atomomban, és remélem sokáig így is marad.

 

 

 

 

Cimkék:

Országok: Oroszország