Eleinte azt hittem, orosz vendégem velem egykorú, feltehetőleg barát lesz, aki épp meglátogat Budapesten. Lelkes izgalommal körbevezetem azokon a helyeken, amiket jól ismerek. Vele az a baj, nem sokban különbözik bármilyen, nem budapesti (feltehetőleg külföldi) vendégemtől, aki épp meglátogat pár napra. Felkeresendő látványosságok, események és helyek kiválasztása ez esetben többnyire (Budapest adottságain túl) inkább az én szokásaimhoz, városhasználatomhoz kapcsolódna inkább, mint a kérdésben igazán izgalmas orosz identitáshoz alkalmazkodáshoz. Kezemet a homlokomhoz csapom ötletként ért Szevasztopol és Bahcsiszeráj közötti főúton egy ukrán matróz kocsijában, hogy hisz ezt a kérdést én már számtalanszor megválaszoltam.

Amikor posztszovjet térségben stoppolok, az autóba beszállás kötelező köreit (köszönjük szépen, jó napot, ki, merre megy) követően már általában eljutunk oda, hogy csuty-csuty beszélek oroszul, de nem a Baltikumból vagyok. Magyarország, kis ország. Ukrajnában még tudni szokták, hogy az tőlük rögtön nyugat felé, de még Bécsen innen. Kaukázusban már azt is meg kell néha határozni, hogy nem, az már nem volt része a Szovjetuniónak. Szerettem azt a kérdést, hogy ott még oroszul, vagy már németül beszélnek. Azért hasznos ez a koordináta rendszer, mert egészen máshogy mesél az ember (stoppos) az autóban, mintha épp kiérnénk a Vigadó mentén a Duna partra.

Magyarország kis ország. Akinek autója van, többnyire az még a nagy Szovjetunióban nőtt fel. Az élmény számunkra, hogy 700 kilométer utazás után még Csíkszeredában is magyarul beszélnek, számukra egészen mást jelent - Abháziában, három hét autózás után a murmanszki katona ugyanúgy az orosz világ keretein belül mozog, mint a jekatyerinburgi diák, aki Vlagyivosztokban vásárol használt japán kocsit. Kis országunk fővárosa Budapest, ami kihagyhatatlan, ha utazásról van szó. Van nagy folyó, annak két partja, Buda és Pest, előbbi hegyvidékes, utóbbi lapos, városiasabb jellegű. Szép város, én itt nőttem fel, de objektíven próbálva nézni is bátran ajánlom - három napra legalább. Kötelező látványosságok felsorolása, amiben kérdés nélkül (de orosznak főképp) beletartozik egy fürdő. Ha első alkalommal jár itt, a városligeti Széchenyi, hogy ámuljon a méretétől; ha már ezt ismeri, törökfürdő Budán. Ha még ez sem elég és igazán érdeklődik az ország szociokulturális rétegződése iránt, jöhet az én személyes kedvencem, a Dandárfürdő a kilencedik kerületben.

Büszkesége a budapesti identitásnak a kerékpározás alulról jött hirtelen fellendülése. Hasonlóan az ország méreteinek meghatározásához, messziről kell kezdenem ennek a jelenségnek az átadását is. Szlava, akinél két éjszakát aludtunk Szevasztopolban, volt az egyik szervezője a város első CriticalMassmozgalmának. Ő pétervári, van fogalma róla, hogy működnek a városi alternatív csoportok, de (vagy éppen ezért) arra esélyt sem lát, hogy Csaptól keletre civil szerveződésben megmozduljon sokezer ember egy ügyért (hátmég, hogy meg is mozdítsa azt). Budapesten pedig ez sikerült, egyre élvezhetőbb itt a kerékpározás, főképp tavasszal. Nemcsak a parkokban, hanem a belváros utcáiban, nemcsak l’art pour l’art, hanem eljutni A-ból B-be - Kopaszi gáttól a római parti sült hekkig.

Éttermekben sajnos nem vagyok jó. A kérdést sem igazán szeretem, hogy mi a tipikus magyar étel - gulyást és pirospaprikát mondani túl elcsépelt. Esetleg a nagycsarnok, az izgalmas. Megadja mindazt, amire a turistának és a helyinek is szüksége van: nagyszerű látvány, választék és valódi piac élmény. Az emeleten pedig íme a magyar csebureki, a lángos. Ha igazán jót szeretne enni, akkor sajnos utaznia kell, én a vidéki kisvendéglőkben inkább megbízok. Szemeim előtt az újpesti Váci út menti kisvendéglő lebeg, ahol bátran igény és ízlés szerint variálható a menü a szakács házaspár közreműködésével. Nokedlis sertéspörkölt tejfölös uborkasalátával a terasz napernyője alatt. Vagy menjünk távolabbra, Balaton felvidékre, ahol már az orosz toroknak oly értékes bor is könnyen elérhető akár egyenesen a pincékből. A dimbes-dombos vidék amúgy is egyike a három magyarországi régiónak, amit ajánlanék. Pécs környéke és a Dunakanyar mellett. Ám ezeket a helyeket inkább önmaguk miatt, mint orosz kötődésükből fakadóan vettem fel a listára.

Az én orosz vendégem - még ha virtuálisan is, hiszen csak szóban meséltem neki Magyarországról - először járt itt. Egészen más a helyzet, amennyiben már ismeri a főbb látnivalókat, esetleg speciális érdeklődése van a borok, vagy a poszt-szocialista országok urbanisztikája iránt. Sokszor merült fel már fel egyes focicsapatok neve, a halfogyasztás, vagy épp az autóbuszgyártás, ám e kérdésekre legtöbbször kiábrándító választ kellett adnom: kicsi ország régi mítoszai ezek, amik bátran felülírhatóak a XXI. század elején.