Stratégiánk egyszerű. Ha ránk lőnek egy házból, leromboljuk a házat.

Ha ránk lőnek egy faluból, leromboljuk a falut.

Gennagyij Trosev altábornagy[1]

A tanulmányban a Kaukázus térség országainak katonai doktrínáit, személyi állományának, fegyveres szervezetének, haditechnika és felszerelésének, diszlokációjának, térség fegyveres erőinek helyzetét vizsgálom az ott zajló válságok tükrében.

Az oroszok folyamatosan jelen voltak a Kaukázus térségben, mióta az első orosz csapatok megjelentek itt a XVI. században. A cári Oroszországnak már fontos volt, hogy a meleg tengerekhez kijusson. A térség elfoglalása azonban nem ment olyan egyszerűen, ahogy a cári hadsereg vezetése gondolta. Az orosz hadseregnek a hegyi népekkel és a Perzsa, valamint a Török Birodalommal egyszerre kellett megküzdenie.

A sorozatos lázadások miatt az orosz hadsereg folyamatos jelenlétére volt szükség, hogy a térségben fenntartsák az orosz hatalmat. Nagy Péter cár óta az oroszok a kaukázusi határokat folyamatosan tolták dél felé. Mivel egy lázongó határzónáról van szó, amely a Varsói Szerződés és a Szovjetunió fennállása idején kiemelt határzónának minősült Törökország NATO tagsága miatt, jelentős erőket állomásoztatott itt Moszkva.

A térség a meleg tengerek miatt azért is fontos Moszkvának, mert ezzel közvetlen kapcsolata van a Közel-Kelet felé.

Az orosz jelenlétet nem mindig fogadták el a Kaukázus térség népei, mivel sokan elnyomásnak tartották Szentpétervár politikáját. Az orosz közigazgatást, politikát kényszerítették az itteni népekre. A hegyi népek híresek voltak a szabadságukról, nem ismertek el egyetlen felsőbb hatalmat sem, így az oroszt sem.

A Kaukázus térségének katonai viszonyait is a kettősség uralja. Ennek megfelelően a térség északi és déli része is külön-külön kerül bemutatásra. A Transzkaukázus három államának fegyveres szervezeti struktúráját részletesen bemutatom. Mivel eltérések mutatkoznak az egyes országok katonai szervezeti felépítésében (pl. félkatonai szervezetek, milíciák), így szükségesnek tartom ennek részletezését.

A Kaukázus térség északi része Oroszország része, és a Déli Katonai Körzet parancsnoksága alá tartozik.[2] Déli Katonai Körzet parancsnoksága Rosztov-na-Donuban található. A Körzetet 2010. október 4-én alakították ki elnöki rendelet alapján.[3]

A Transzkaukázusban a függetlenné vált köztársaságok az 1992. május 15-én aláírt Taskenti Egyezmény alapján jelentős katonai felszereléshez jutottak a szovjet örökségből.[4] A három köztársaság saját katonai rendszerét a Szovjetunió felbomlását követően alakította ki

 

 A KAUKÁZUS TÉRSÉG ÁLLAMAINAK KATONAI DOKTRÍNÁI

 

A Kaukázus térség északi része Oroszországhoz tartozik. Oroszország új katonai doktrínája 2010. február 5-én lépett életbe. Az orosz katonai doktrína védelmi jellegű. Nagyon fontos eleme, hogy a doktrína kiterjed a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagállamaira is. Oroszország úgy tekint a szövetségesei ellen elkövetett bármely agresszióra, mintha ő ellene követték volna el, ez a 2009-ben elfogadott Nemzeti Biztonsági Stratégiával összhangban van. A katonai fenyegetések között első helyen említi a NATO-t, és csak utána a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatos elveket. A 2000. évi dokumentumhoz képest ebben nem szerepel a preventív nukleáris csapás.[5]  

Azerbajdzsán katonai doktrínáját 2010. június 8-án fogadta el az azeri parlament. A kialakításában jelentős szerepe volt a 2008. augusztusi grúziai eseményeknek. Az azeri kormány fenntartja magának a jogot, hogy belső feladatokra is alkalmazza a hadsereget ”belső konfliktus fennálása vagy fegyveres lázadás” esetén.[6] Zahid Oruj szerint a doktrína az ország területi integrításának helyreállítását célozza.[7] A doktrína magában foglalja, hogy „az Örményország által elfoglalt területek ideiglenesen Azerbajdzsán kormányzati hatáskörén kívül állnak, amely nem csak a nemzetbiztonságban okoz károkat, hanem komoly negatív hatással van a regionális biztonságra. Ez a probléma egyre rosszabbá válik, ahogy a nemzetközi kísérletek nem vezetnek eredményre a válság megoldásában.” A doktrínában szerepel, hogy „Azerbajdzsán Örményország által elfoglalt részén etnikai tisztogatási politikát folytat az agresszor, ahol korábban azerik éltek, és az agresszív tevékenység folytatásával a gazdasági és társadalmi infrastruktúra pusztulása megy végbe, ami negatív hatással van Azerbajdzsán nemzetbiztonságára.”[8]

            Örményország katonai doktrínája 2007. december 27-én lépett életbe. A doktrína tartalmazza, hogy „Örményország kezeskedik és támogatja Hegyi-Karabah Köztársaság lakosságának a biztonságát és fejlődését”. Az örmény doktrína szerint erre azért van szükség, hogy megakadályozzák az azeri törekvéseket abban, hogy fegyveres erőt alkalmazzon a hegyi-karabahi konfliktus megoldásában. Örményország Törökország és stratégiai szövetségese, Azerbejdzsán blokádját súlyos problémának tekinti. Örményország az Oroszországgal fenntartott viszonyt tartja a legfontosabb szempontnak, biztonságának garantálásában az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét látja legfőbb partnernek. A NATO-val való együttműködést is kiemelt szempontként kezelik. A nemzetközi szerepvállalásokon keresztül kívánja Örményország a kapcsolatait elmélyíteni az USA-val és a NATO-val.[9]

Grúzia katonai doktrínával nem rendelkezik. Az ország katonai-biztonsági kérdéseivel kapcsolatban a Nemzeti Biztonsági Koncepció foglalkozik. Ezt a dokumentumot a „rózsás forradalom” után fogadták el közvetlenül. Grúzia azért sem készített külön katonai doktrínát eddig, hogy jelezze, különbözik a Transzkaukázus másik két köztársaságától abban, hogy demokratikus biztonsági rendszer működik az országban. Grúzia stratégiai szövetségesének tekinti Azerbajdzsánt és Törökországot. Grúzia csak partner országként és nem stratégiai partnerként említi Oroszországot és Örményországot. A GUAM-ot úgy tekintik, mint a demokrácia megerősödésének legfontosabb eszközét. A legfontosabb prioritásnak a NATO és EU tagság elnyerését tekintik. A grúz Nemzeti Biztonsági Koncepció nem számolt jelentős külső katonai agresszióval, vagy bármilyen katonai válsággal. Ezt a 2008. augusztusi események felülírták, és a Koncepció újragondolására kényszerítették Grúziát. A Dél-Oszétiában és Abháziában létesített orosz támaszpontok a grúz nemzetbiztonságra nézve jelentős veszélyt hordoznak magukban.[10]

 

 SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY

              A kötelező katonai szolgálat időtartama 12 és 24 hónap között változik, azonban a szerződéses állomány is megtalálható. A Kaukázus térség északi részében az orosz hadsereg szerződéses és sorozott állományból tevődik össze. A kötelező katonai szolgálat 12 hónap.

A Transzkaukázus három köztársaságában a kötelező katonai szolgálat a következőképpen alakul: Azerbajdzsánban 18 hónap, diplomásoknak 12 hónap, Örményországban 24 hónap, Grúziában 18 hónap a szolgálati idő.[11]

A térség reguláris fegyveres erőinek létszámát a 7. táblázat mutatja. A fegyveres erők létszámát a CFE-1A[12] szerződésben, 1992-ben meghatározott elvi küszöb szerint állapítják meg az érintett országok.[13]

A térség haderőinek felépítése a következő:

Oroszország: a Déli Katonai Körzet kötelékébe tartozó erők a következők: Szárazföldi Erők, Légierő, Haditengerészet, Légvédelmi Erők. Nem tartoznak a hadsereg kötelékébe az FSZB[14] alakulatai, amelyek a Kaukázus térség északi részében a határőrizeti feladatokat látják el elsősorban. A térségben a Belügyminisztérium alakulatai is jelen vannak, amelyek ugyan csak nem tartoznak a hadsereg kötelékébe.[15]

Azerbajdzsán: Szárazföldi Erők, Légierő, Haditengerészet, Légvédelmi Erők, Nemzeti Gárda.[16]

Örményország: Örmény Hadsereg, Légierő, Légvédelem, Határőrség, a Hegyi-Karabahi Köztársaság Védelmi Hadsereg (NKRDA).

 

[17]

Grúzia; Grúz Fegyveres Erők, Grúz Nemzeti Gárda, Légierő, Haditengerészet, Légvédelmi Erők.[18]

A térség fegyveres erői:

Oroszország: a Déli Katonai Körzet fegyveres erőinek egy része és a területen állomásozó Belügyi és FSZB erők.[19]

Azerbajdzsán: a fegyveres erők összlétszáma 381 940 fő (2010), ebből 66 940 fő fegyveres erő, 300 000 fő tartalék, 15 000 fő félkatonai szervezet tagja.[20]

Örményország: a fegyveres erők összlétszáma 261 432 fő (2010), ebből 46 684 fő fegyveres erő, 210 000 fő tartalék, 4 748 fő félkatonai szervezet tagja.[21]

Grúzia: a fegyveres erők összlétszáma 32 850 fő (2010), ebből 21 150 fő fegyveres erő, 11 700 fő félkatonai szervezet tagja.[22]

A fegyveres erők legfőbb feladatai a következők a Kaukázus térségben; elrettentés, békefenntartás, védelem, béketámogatás, válságkezelés, védelmi képesség fenntartása, humanitárius és mentési munkálatok, társadalmi tevékenység tervezés, készültség fenntartása, fegyverzet és felszerelés tárolás, kiképzés.

A fiatalok közt egyre több az olyan, aki az őt, vagy a családját ért sérelmekért bosszút akar állni, illetve a menekülttáborok szenvedései miatt akar megtorlást.

            A Transzkaukázus 18-49 éves hadra fogható férfi állománya 4 240 936 fő, amelynek 55%-át Azerbajdzsán adja. Ennek oka az, hogy egyrészt a Transzkaukázus legnépesebb állama, másrészt a lakosságon belül jelentős, 70,3% a fiatalok aránya. A Kaukázus térség északi részéből nem állnak rendelkezésre hasonló adatok.[23]

Összegezve, a térségben a mozlimok rendelkeznek a legnagyobb humán utánpótlással. A keresztényeknél évről évre egyre kevesebb ember áll rendelkezésre. Ennek oka a kulturális háttér és az ebből fakadó demográfiai dinamika

 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

 

A terrorizmus elleni küzdelem keretében Azerbajdzsán megnyitotta légterét a koalíciós erők számára. Azerbajdzsáni álláspont szerint az ország ellen állami szinten szervezett terrorista akciókat hajtanak végre örmény szeparatisták és nacionalista szélsőségesek. Az utóbbi 13 évben 32 támadásról vannak bizonyítékok, amelyek során mintegy kétezer vétlen ember esett áldozatul (a legjelentősebbek a bakui metróban elkövetett merényletek, valamint a Baku–Moszkva között közlekedő vonat elleni támadás).[24]

A Kaszpi Parti Kezdeményezés Azerbajdzsán és Kazahsztán azon közös programja, amelynek elsődleges feladatai közt szerepel a fegyver-, drogkereskedelem megakadályozása, az embercsempészet korlátozása. A kezdeményezést az USA Központi Parancsnoksága és más amerikai központi kormányzati szervek is támogatják.[25]

A térség államai tagjai a NATO PfP-nek, valamint a NATO vezette Euro-Atlanti Partnerségi Tanácsnak.[26] A tiszti iskolákból kikerülő fiatal hadnagyok egy évet töltenek a Szövetség normáinak megfelelő kiképzőközpontokban, mielőtt alakulatokhoz kerülnének. Az Egyéni Partnerségi Terv (Individual Partnership Plan – IPAP)[27] keretében évente az azeri fegyveres erők mintegy 1 000 tagja vesz részt mintegy 300 NATO-gyakorlaton, és 6–8 NATO-rendezvényt tartanak Azerbajdzsánban.[28]

Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán is tagja a NATO IPAP (Egyéni Partnerségi Akció Tervnek). A NATO mindhárom államot támogtja a demokratikus rendszer megerősítésében, a szervezeti és védelmi képesség fejlesztésében. A három állam közül egyedül Grúzia kapta meg a NATO vezetőitől azt az ígéretet, hogy tagja lehet a jövőben a Szervezetnek.[29]   

A 90-es évek elején az orosz-grúz viszonyt az abház kérdés árnyékolta el elsősorban, ugyanis a Szovjetunió összeomlása után a kaukázusi független államokkal Oroszországnak nem volt biztonsági együttműködési megállapodása. 1998 májusában újra fellángoltak a harcok, amelyben a grúz erők vereséget szenvedtek. A harcok az orosz békefenntartók jelenlétében zajlottak.[30]

1998 áprilisában Grúzia, Azerbajdzsán és Oroszország együttműködési megállapodást írt alá az észak-kaukázusi biztonsági zóna stabilizálása, elsősorban Dagesztán és Csecsenföld stabilizálása miatt. Jereván Moszkvát és az orosz katonai jelenlétet tartja a legmegfelelőbbnek, hogy az ellenséges szomszéd államokkal szemben területi integritása megmaradjon.[31]

A FÁK egyik egyesített légvédelmi központja Örményországban van, ahonnét az egész Kaukázus térséget ellenőrzés alatt tartják. Az egyezményhez Grúzia és Örményország csatlakozott. A légvédelmi berendezések a Kaukázus térség északi részében és Örményországban vannak telepítve.[32] Orosz és grúz határőrség közt összetűzés robbant ki 1997 szeptemberében, mikor az oroszok vonultak fel Grúzia északi határaira. A grúzok nem kérték az oroszok határőrizeti segítségét. Az oroszok a déli grúz határokról az északira vonultak, aminek konfliktus lett a vége.[33]

Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán a Taskenti Kollektív Biztonsági Szerződés védelme alatt áll.[34] A szerződést 1992. május 15-én írták alá, 1994 áprilisában lépett életbe. A tagok kölcsönösen kötelezik magukat a kollektív katonai biztonság fenntartására, amelyet az orosz atomfegyverek elrettentő hatása garantál. Oroszországnak egyedül Örményországgal van hosszú távú Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Egyezménye, amit 1997. augusztus 29-én írtak alá. Örményország úgy tekint erre a dokumentumra, mint „Örményország biztonságpolitikájának lényeges eleme”.[35]

DISZLOKÁCIÓ

A térségben elsősorban orosz katonai technológia található, amely a szovjet örökség része. Grúzia szerez be elsősorban nyugati technológiát hadseregének fejlesztésére. 

Kína 1999-ben Örményországnak Tájfun típusú rakétarendszereket adott el.[36] Ezzel Kína is belépett a Kaukázus térségbeli államok katonai felszerelésszállítói közé.

Azerbajdzsánban a tartósan magas olajárak tovább javítják gazdasági (és katonai fejlesztési) esélyeit. Azerbajdzsán a GDP 2,6%-át fordította hadi kiadásokra 2010-ben. A karabahi háború kirobbanása idején Azerbajdzsán hadserege romokban hevert, amelyet a vereségek még jobban szétziláltak. Azerbajdzsán modern fegyverekkel látja el hadseregét, amit az olajdollárokból fedeznek. Fegyveres ereje folyamatos kiképzésben részesül, készülve egy újabb Örményország elleni háborúra.

Az azeri hadsereg szinte a semmiből alakult újra, háborús körülmények között 1991-ben. Először önvédelmi zászlóaljak álltak fel, amelyek a későbbi dandárok magvát alkották. 1992 májusában, Taskentben a Szovjetunió európai utódállamai aláírták a CFE-szerződésből fakadó megállapodást a szovjet állam által megtartható fegyverzet-mennyiségek elosztásáról, amit 1992 júliusában ratifikált az azeri parlament.

Az Azerbajdzsáni Rendkívüli Ügyek Minisztériuma hatáskörébe tartozik egy félkatonai szervezet, amelynek neve Azerbajdzsáni Belső Gárda. Ennek a szervezetnek legfőbb feladata a BTC védelme, amit a NATO is támogat (felszereléssel is). A Gárda feladatai közé tartozik még a természeti katasztrófák utáni helyreállítás, a belső rend védelme, valamint az ország területi integritásának védelme.[37]

Az Azerbajdzsáni Védelmi Ipari Minisztériumot 2005. december 16-án alapította Ilham Alijev elnök. Célja a növekvő védelmi kapacitás kiszolgálása és növelése. Vezetője Javar Talib Jamalov.[38] 2008-ban több katonai felszerelést gyártó üzemet is létrehoztak, valamint a Minisztérium együttműködik Ukrajna, Pakisztán és Belorusszia katonai felszereléseit gyártó szektorával. Alaptőkéje 600 millió $ a cégnek, amely állami monopólium. A védelmi kapacitás növelésében Izraellel, Törökországgal, Ukrajnával, USA-val és Pakisztánnal működik együtt.[39] A külföldi cégekkel az alábbi területen működik együtt a Minisztérium: olajipar, repülés, navigáció, felszerelés tervezés. A Minisztérium irányításával a védelmi ipar az alábbi termékeket állítja elő: olajipari termékek, repülő eszközök, navigációs eszközök, kommunikációs eszközök, elektronikai eszközök. [40]

Örményország a költségvetésének 6,5%-át (495 millió $ 2009-ben) fordítja fegyveres erejének fenntartására.[41] Ezzel 77. helyet foglalja el a világon. Ennek oka a mai napig fennálló hegyi-karabahi ,,fagyott” konfliktus, amely bármely pillanatban újra lángba boríthatja a térséget. Ezen kívül Örményország Azerbajdzsán 16%-át tartja megszállva, ezzel is biztosítva Hegyi-Karabah ,,szuverenitását”.[42]

Grúzia 2010-ben a GDP 1,9%-át használta fel a katonai kiadásokra. 2005 óta a katonai kiadások jelentősen megnövekedtek (0,59% volt abban az évben). Sokan azzal vádolják Szaakasvili elnököt, hogy háborúra készül az abházok és oszétok ellen. Oroszország elhagyta a két grúz támaszpontot, amit használt (a megállapodás szerint 2007 szeptemberében hagyta el az utolsó itt állomásozó orosz katonai kötelék Grúziát).[43] A felszerelés legnagyobb részét a szomszédos Örményországba szállították, amely hű szövetségese Moszkvának.

            A Gamszakhurdia-felkelés elnyomásában és abban, hogy nem robbant ki a grúz-örmény háború, nagy szerepe volt a Sevardnadzéhoz hű katonai erőknek. Ezeknek az erőknek köszönheti Sevardnadze is, hogy olyan sokáig hatalmon tudott maradni, és ezek az erők voltak azok, akik a tulipános forradalom idején nem hajtották végre azt a parancsot, hogy „verjék szét a tömeget”. Vagyis hozzájárultak a politikai váltáshoz is bizonyos szinten.[44]

Izrael szerepe érdekes a Kaukázus térségében. Izrael a volt szovjet területeken található technikai eszközök felújítását végzi. Ennek során olyan fejlesztéseket végeznek, amellyel NATO felkéréseknek is eleget tudnak tenni.

A Kaukázus térségben számos a szovjet időkből származó bázis, támaszpont található. Ezek egy részét később a nemzeti hadseregek és orosz erők használták.

Örményország; az erők többsége az elfoglalt azeri területeken és a török-örmény határ közelében állomásozik.[45] Örményország nem tette közzé katonai támaszpontjainak helyét. Két támaszpont, Gümri (102. támaszpont) és Erebuni (Jereván közelében) orosz támaszpontokról esik szó. A térség katonai támaszpontjai a következők:

Azerbajdzsán;

Szárazföldi erők; 5 hadtestbe vannak szervezve:

1. hadtest (Evlax hadtest) – Gandzsa környékén található

2. hadtest (Pirekesul hadtest) – azeri-iráni határ mentén és részben Hegyi-Karabah

3. hadtest (Samkir hadtest) – Hegyi-Karabah

4. hadtest (Baku hadtest) – Asperon-félsziget és a Kaszpi-tenger vidéke

5. hadtest (Nahicseván hadtest) – Nahicseván exklávé.

Légi bázisok; Kjudamir, Zejnalabdin (TAKAN típusú NATO navigációs rendszerrel felszerelve), Gandzsa, Kala, Dalljar.[46]

Haditengerészet: Baku, Szumgait.

 

Grúzia; dandár a legmagasabb katonai kötelék. Hadsereg központja Tbiliszi.

Szárazföldi erők:

1. gyalogos dandár – Gori

2. gyalogos dandár – Szenaki

3. gyalogos dandár – Kutaisi

4. gyalogos dandár – Vaziani

5. gyalogos dandár – Koni és Kelvacsauri

Légvédelmi dandár – Kutaisi

1. páncéltörő zászlóalj – Gori

2. páncéltörő zászlóalj – Adlia

Műszaki Zászlóalj – Kobuleti

Híradó zászlóalj és Egészségügyi ezred – Saguramo

1. tüzér dandár – Vaziani

2. tüzér dandár - Koni

10. tartalék dandár – Kojori

20. tartalék dandár – Senaki

30. tartalék dandár – Mukrovani

50. tartalék dandár – Telavi

Krtsanisi – kiképző központ (Tbiliszi közelében)[47]

Akhalkalaki – gyalogsági erők kapták meg 2007-ben. Korábban az orosz 62. támaszpontként funkcionált a Transzkaukázusban.[48]

Gudauta – orosz nehéztüzérség állomásozott itt. 2007. november 15-én kivonultak az oroszok és átadták a grúzoknak.[49] 

Haditengerészet; Poti, Batumi.

Légi bázisok: Aleksejevka (Tbiliszi közelében), Marneuli, Bolnisi.[50]  

            Grúziában a NATO tervezett egy kiegészítő radarrendszert kiépíteni, ami a rakétavédelmi rendszer egyik állomása lett volna. A bázisra Moszkva nagy valószínűséggel hevesen reagálna.[51]

Az államok hadseregre költött összegei jelentősen eltérnek. Örményország költi arányaiban GDP-jéből a legtöbbet a hadseregére, amelyet a karabahi megszállás költségei magyaráznak.

 

 

1. Táblázat: Hadseregre fordított GDP aránya, % (2010)

 

 

 

 

Forrás: www.cia.gov

 

A térségben a szükséges ellátó háttérbázis rendelkezésre áll. A nagyobb városokban, ahol a szovjet időkben jelentős ipart telepítettek, a szükséges javítóbázist biztosítani tudják a katonai gépek, eszközök számára, de a nagy javításokat nem tudják elvégezni. A katonai felszerelések utánpótlása elsősorban külföldi forrásból történik (pl. Oroszországból, Izraelből). A Kaukázus térség északi részében az orosz hadsereg ellátó bázisai közel vannak, a szükséges javítóbázis pedig a Déli Gazdasági Körzet iparvárosaiban áll rendelkezésre (pl. Rosztov, Krasznodar). 

Összegezve, a térségben a szovjet/orosz katonai felszerelések vannak rendszeresítve, amelyeket nyugati katonai felszerelések, technológia egészít ki, elsősorban Grúziában. A szükséges utánpótlást, nagy javításokat csak Oroszországban tudják elvégezni.  A térségben nagy mennyiségű fegyver van felhalmozva, ezek többsége azonban nem modern fegyver, hanem a szovjet időkből származó haditechnika.

Aggodalomra ad okot, hogy nagy mennyiségű fegyver van félkatonai szervezetek, bűnözők kezében, illetve sok van a polgári lakosság körében is. A hadseregekre jelentős összegeket fordítanak, amely azt mutatja, hogy készülnek egy esetleges konfliktusra a nemzetek. Az orosz és izraeli hadi iparnak jelentős bevételt hozhat az elavult felszerelések javítása, modernizálása.

A katonai bázisok diszlokációját tekintve megállapítható, hogy a kötelékeket elsősorban a válságzónákba, valamint az „ellenséges” államok határzónájába telepítettek. A fegyverzet zömét is ugyanide koncentrálták

OROSZ JELENLÉT A KAUKÁZUS TÉRSÉGBEN

Az orosz szerepvállalás mindig is jelentős volt az örmény hadsereg életében.  Az orosz 102. támaszpont (Gümri) életre hívását az örmény fél kezdeményezte. A köztársaságban levő szovjet katonai vagyon felét a 90-es évek elején az örmény fegyveres erők kapták meg, a másik felére épült az orosz támaszpont. Az örmény sajtó kiszivárogtatta, hogy a jereváni törvényhozás szóvivője bérleti díj kivetését szorgalmazta a már említett 102. számú orosz katonai támaszpontért, amely SZ–300-as légvédelmi rakétakomplexumokkal és MiG–29-es vadászgépekkel vesz részt a Független Államok Közössége (FÁK) egyesített légvédelmi rendszerében, s amelynek használatáért Moszkva „egyetlen kopejkát sem fizet”. 2006. május végén Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban üléseztek a Független Államok Közösségének védelmi miniszterei. A tanácskozást követő sajtóértekezleten az orosz védelmi tárca vezetője, Szergej Ivanov hangsúlyozta, hogy a Grúziából kivonásra kerülő fegyverek és haditechnikai eszközök egy részének az örményországi Gümriben (volt Leninakan) levő orosz támaszpontra való átcsoportosítása „nem destabilizálhatja a térség katonapolitikai helyzetét” és nem sérti az európai hagyományos fegyverzetet és haderőket korlátozó CFE-szerződést.[52]

A 102. támaszponton 5 000 fős orosz és 3 000 fős örmény személyzet állomásozik, hivatalosan. 2009-ben nagy mennyiségű katonai felszerelést szállítottak Batumiból és Akhalkalakiból (mindkettő Grúziában található) a 102. támaszpontra.[53]

 

2. Táblázat: Volt és jelenlegi orosz támaszpontok a Kaukázus térségben[54]

Forrás: http://warfare.ru/?lang=&linkid=2239&catid=321&image=1538 (Kommerszant alapján)

 

1997 áprilisában 25 évre szóló megállapodást írt alá Moszkva és Jereván az örményországi orosz jelenlétről. Gümri és Jereván a két fő támaszpont.[55] Ezt a megállapodást meghosszabbították, és egészen 2044-ig orosz csapatok maradnak Örményországban.[56]

Az orosz jelenlét Grúziában mindig is fontos volt Moszkva számára. A szovjet időkben azért, mert a NATO Törökország révén határos volt a SZU-val. Innen látták el a térség katonai irányítását. 1993 közepére már csak 15 000 orosz katona állomásozott Grúziában; döntően határőrizeti feladatokat láttak el. A jelenlétük jelentős feszültséget okozott, ugyanis az elnyomást szimbolizálták az országban, amit a nacionalista erők ki is használtak. A 2006-os párizsi NATO csúcson a moldovai és a grúz kormány fogalmazott meg követelést annak érdekében, hogy a náluk ,,még állomásozó orosz csapatok ürítsék ki végre a szovjet időkből ottmaradt katonai bázisokat, miközben azt is követelik, hogy csatlakozhassanak a NATO-klubhoz”.[57]

Azerbajdzsánban található az egyik legnagyobb légtérellenőrző komplexum. Ezt az orosz hadsereg államközi szerződés alapján bérli és működteti. A Kaukázus déli lejtőin található ez a gabalai (qabalai) komplexum. Készültek tervek arra vonatkozóan, hogy esetleg amerikai-orosz fenntartású legyen ez a támaszpont. Az orosz vezetés ezt a komplexumot ajánlotta fel a közös rakétavédelmi pajzshoz. A radar komplexum hatótávolsága 6 000 km (3 178 mérföld). A támaszponton jelenleg 1 000 fős orosz személyzet teljesít szolgálatot. 2012-ig Oroszország üzemelteti a komplexumot évi 7 millió $-ért, amit Azerbajdzsánnak fizetnek bérleti díjként.[58] 2006-ban az iráni határ közelében levő Lerik, és a grúz határ közelében levő Agstafa rakétabázist modernizálta az amerikai kormány. Baku környékén, valamint a dagesztáni és iráni határ mentén nagy hatótávolságú SA—75-ös rakétákat, Karabah közelében az örmény gépek ellen közép hatótávolságú SA-4-eseket, rövid hatótávolságú SA-8 és mobil SA-13 SAM-eket tartanak szolgálatban.[59]

Oroszország nagyhatalmi státuszának helyreállításáért mindent elkövet. Gazdaságilag, politikailag, katonailag nagyon megerősödött az elmúlt évtizedben Putyin elnök vezetése alatt. A volt szovjet zóna feletti befolyás visszaszerzésére tett lépések jelentős eredményeket értek el, és több államközi megállapodás született.[60] Kiegészíteném azzal, hogy a szovjet időkben kiépített közlekedési, energetikai kapcsolatok nagy részben orosz ellenőrzés alatt állnak. A katonai felszerelések szinte teljes egészében orosz gyártmányúak, ami függést tovább fokozza. Grúzia elutasította 2005 januárjában az együttműködési nyilatkozat aláírását Oroszországgal, Ukrajnával egyetemben.[61] Orosz biztonságpolitikai szakértők szerint Grúzia belpolitikájának stabilizálását az orosz hegemónia helyreállítása hozhatja meg.[62]

A jövőben Moszkva az elvesztett befolyását vissza akarja szerezni, ami konfliktust fog szülni nagyhatalmi szinten és a Kaukázus térségen belül egyaránt. A Kaukázus térségben az oroszbarát és orosz ellenes erők közt feszülnek ellentétek. Ezt a képet tovább árnyalja a Közel-Külföld - ahova a Kaukázus térség is tartozik - orosz ajkú lakossága. Ezeknek az embereknek a védelmét, ügyét Moszkva akár fegyveres erők alkalmazásával is kész érvényre juttatni. Ez volt többek közt az egyik magyarázata a 2008. augusztusi eseményeknek Grúziában.

A VÁLSÁGOK MEGVÍVÁSÁNAK MÓDJA

A Kaukázus térségben az évezredek alatt számos fegyveres konfliktus zajlott le. A fegyveres konfliktusok katonai szempontból három csoportra oszthatók;

 

1.                  nagy haderők néznek egymással szembe (pl. orosz-perzsa háborúk, orosz-török háborúk, német-szovjet harcok a II. világháborúban);

2.                  aszimmetrikus hadviselés;[63]

3.                  irreguláris erők egymás elleni hadviselése.

 

A Kaukázus térségben az aszimmetrikus hadviselési forma terjedt el, mivel a földrajzi viszonyok ennek adják a legjobb feltételeket. Ez a harceljárás volt jellemző a hegyi népek egymás elleni harcában, a hódítók (oroszok, perzsák, törökök, tatárok) elleni harcban, az orosz uralom elleni lázadások során, vagy a karabahi háborúban. A karabahi háború tapasztalatai alapján az örmények átszervezték hadseregüket; legmagasabb egységeik a dandárok, ugyanis a terepviszonyok nem teszik lehetővé nagyobb csapatok, csapattestek mozgatását, irányítását. A Kaukázus térségben az ortodox hadikultúra a hegyi népek gerilla hadikultúrájával találkozott.[64]

A kaukázusi feszültségeket három fő csoportba lehet besorolni, fejlettségük alapján;

1) fegyveres konfliktus: Csecsenföld, oszét-ingus, Dél-Oszétia, Abházia, Hegyi-Karabah, Adzsária.

2) etnikai feszültségek, amelyek nem értek el a fegyveres összecsapásokig: Dagesztán, Karacsáj-Cserkeszföld. Nézeteltérések különböző pártok, csoportok, etnikai szervezetek közt. A helyi hivatalos szervek ellenőrző képessége gyenge.

3) potenciális konfliktusok lehetősége, amelyek azonban lehetséges, hogy fegyveres konfliktusokká fejlődnek: Sztavropoli-határterület, Krasznodari-határterület, Kabard-Balkárföld, Javakethi.

            A 2008. évi grúziai események, a karabahi háború és a XVI-XIX. századi birodalmak közötti háborúk a reguláris erők közötti összecsapások sorába tartoznak. Az aszimmetrikus hadviselés osztályába sorolhatók az orosz-csecsen és a grúz szeparatista konfliktusok, valamint a hegyi-karabahi válság kezdeti szakasza.

A hegyi népek esetében sajátos harceljárás rend és szokások alakultak ki. A hegyi népek nem tartottak hadsereget (minden felnőtt férfi harcos), nem kellettek hivatalok (mindig maguk járták ki az igazukat). Nem számíthattak senki másra, megvédték magukat minden igazságtalanság ellen (a hivatalokat feleslegesnek tartották). Nem neveztek ki bírákat (minden vitát a vének döntöttek el), nem volt rendőrség és börtön (legjobb védelem a bűntény ellen a csir, a családi vérbosszú szent kötelessége, amely tizenkét nemzedéken keresztül öröklődött). Rendkívüli fontosságú ügyekben – legyen az háború, béke, vérbosszú, nemzetségek közti viszály vagy a birtokhatárról folytatott vita – összehívták a mehk-khelt, a nemzetségfők nagy tanácsát. Ha idegen támadás érte Csecsenföldet, népfelkelést hirdettek, és választottak maguk közül parancsnokot. Ha elesett, új lépett a helyébe, ahogy ez ma is van. A hatalmat megbízás útján lehetett elnyerni, sosem örökölhették. A parancsnok meggyilkolásával nem érhettek el semmit a rivális klánok, vagy elnyomó hatalmak, csak feltüzelték, feltüzelik a haragot. Senkinek nem rendelik alá magukat, képtelenek voltak arra, hogy utasításokat hajtsanak végre, parancsra harcoljanak. Csak rendkívül esetben álltak össze a klánok egy közös ellenség ellen (pl. Jermolov tábornok orosz csapatai ellen).[65]

Összegezve, a térségben a harcok megvívásának minden módozatával találkozunk. A harcok megvívásának módozatai egy konfliktus fejlődésében is megfigyelhető.

A sokféle konfliktus oka az évszázadok alatt kialakult tarka etnikai szerkezet, sajátos történelmi és kulturális háttér.

A térség domborzati adottságaihoz kitűnően alkalmazkodott a helyi népek harcstílusa. A térség elfoglalására tett külső erőfeszítések nagy áldozatokat követeltek, mivel erővel akarták megszerezni.

Ha egy klánt, családot sérelem ér, amit meg kell torolni, azt rendszerint fegyverrel kell megtenni. Ilyen esetben a klánok, családok esnek egymásnak.

KÖVETKEZTETÉSEK

A Kaukázus térség államainak doktrínái védelmi jellegűek, de minden ország fenntartja magának a jogot, hogy az ország határain túl élő állampolgárait fegyveres erővel is megvédje. A Kaukázus térség északi részében az orosz haderő személyi állománya a Déli Katonai Körzet parancsnokságának alárendeltségében védelmi szervezeti stuktúrában van felépítve. A transzkaukázusi államok önálló haderői a független országok határainak, területének, érdekeinek és értékeinek megvédése érdekében védelmi struktúrában épülnek fel. A deklarált célokkal ellentétben Azerbajdzsán a katonai doktrínájában fenntartja magának a jogot, hogy Hegyi-Karabah és az örmény hadsereg által megszállt azeri területeket akár fegyveres erővel is visszaszerezze. Örményország fenntartja magának a jogot, hogy Hegyi-Karabah-ot akár fegyveres erővel is megtartják, és független státuszát garantálják. Grúzia csak nemzeti biztonsági stratégiával rendelkezik, amelyben a szakadár eterületek feletti ellenőrzés visszaszerzését tűzik ki célul. A transzkaukázusi köztársaságok burkoltan, de a fegyveres támadás lehetőségét is fenntartják.

A Kaukázus térség északi részének területegységeiben diszlokáló katonai szervezetek az orosz haderő részei, személyi, szervezeti struktúrája Oroszország nemzeti biztonsági stratégiája alapján épül fel. Ez a stratégia az ország határainak, területe integritásának biztosítását, érdekeinek és értékeinek védelmét tartalmazza, de fenntartja a jogot a Közel-Külföld országaiban élő orosz állampolgárainak akár fegyverrel történő megvédésére is. A Transzkaukázus országai fegyveres erőinek feladata hasonló az északi rész országiban diszlokáló szervezetek struktúrájához, feladataihoz, de mindhárom ország sajátos helyzetben van:

Azerbajdzsán: az ország fegyveres erejének védelmi feladatain túlmenően jogot formál az Örményország által megszállt Hegyi-Karabah szakadár, és közel azonos méretű, az ország közel 20%-át kitevő terület fegyveres erővel történő felszabadítására. A felszabadítás jogi fenntartása mellett a hadsereg fejlesztéséhez jó alapot biztosít az ország nemzeti jövedelmének 2009. évi 9,3%-os, 2010. évi 5%-os növekedése és a lakosság összlétszámán belül a fiatal korosztály magas aránya. A honvédelemre fordított 2,6%-os részesedés egyben egy további fegyveres konfliktus lehetőségét vetíti előre.

Örményország: a fegyveres erejének védelmi feladatain túlmenően, mivel területén nincs szakadár, vagy más ország által megszállt terület, jogot formál az egykori örmény magterületnek számító Hegyi-Karabah függetlenségének katonai erővel történő fenntartására.

Grúzia: a fegyveres erejének az ország területének és határainak védelmén túlmenően feladata az ország területén Abházia és Dél-Oszétia szakadár tartományok felett a teljes irányítás visszavétele. Az orosz támogatással rendelkező autonóm tartományok integrálása Grúzia területébe rövidtávon megkérdőjelezhető.

A Kaukázus térség egészében a személyi állomány kiképzettsége, hadrafoghatósága magas szintű, jelentős harci tapasztalatokkal rendelkezik. A reguláris erők tevékenységét az északi térségben a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a Belügyminisztérium erői, a Transzkaukázus országai közül Azerbajdzsánban és Grúziában a Nemzeti Gárda támogatja. A térség északi részének államai közül Csecsenföld és Dagesztán paramilitáris és egyes hadurak által támogatott lázadó erői katonai objektumok, rendőrségi épületek, ipari infrastruktúra elleni támadások, kulturális, oktatási intézmények, közlekedési eszközök ellen végrehajtott terrorcselekményekkel kívánják elérni függetlenségüket Oroszországtól. Ezt a tevékenységet támogatják a klánokba szerveződött családok, az iszlám világ országaiból érkező harcosok és öngyilkos merénylők.

A térség országaiban a reguláris fegyveres erők technikai eszközei az egykori Szovjetunió által gyártott és fegyveres erejében rendszeresített eszközök. A Transz-Kaukázus országai közül Grúzia kezdte meg az elavult orosz technikai eszközeinek korszerű nyugati eszközökkel történő leváltását.

A térség fegyveres konfliktusainak a rendezése a régi elvek, eszközök és eljárásokkal történt. A természeti tényezők a reguláris erők a hagyományos elvek szerinti alkalmazása nem hatékony. A térség természeti tényezői a paramilitáris erők alkalmazásának kedveznek. A térség államai közül egyedül Grúzia kapott ígéretet a NATO csatlakozásra, de ezt az elmúlt évek politikai, gazdasági és katonai eseményei késleltetik. A NATO PfP-ben a Kaukázus északi részében lévő területegységeket Oroszország katonái képviselik, míg a Transzkaukázus köztársaságai mindegyike részt vesz a programban.  

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

-        Azerbaijan Adopts Military Doctrine At Long Last, in http://www.rferl.org/content/Azerbaijan_Adopts_Military_Doctrine_At_Long_Last/2066758.html, 2011-11-20;

 

-        Dr. Bagi József mk. ezr.: Oroszország katonapolitikája és az orosz haderő reformja, in http://portal.zmne.hu/pls/portal/url/ITEM/75BAE32F7B5DC71EE040E0C1044C0AFC, 2011-12-16;

 

-        Barabás Péter: Demokrácia és diktatúra a posztszovjet térségben, Népszava, 2005. február 8.

-        Blandy, C. W.: Azerbaijan: Is war over Nagornyy Karabakh a realistic option? – Defence Academy of United Kingdom, Shrivenham, UK, 2008. május - ISBN 978-1-905962-49-5, p.23.;

-        Deák János vezérezredes – dr. Szternák György: Az orosz geopolitikai gondolkodás megváltozásának tükröződése az új katonai doktrína tervezetében, in Felderítő Szemle, Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal, VI. évf., 2. szám, 2007 június, pp. 7-24.

-        Eszes Boldizsár – Vastagh László: Kikövetelt birodalom (2007), in http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/magyar_honved/kikovetelt_birodalom, 2007-09-18;

-        Experts: Azerbaijani military doctrine does not contradict Constitution, Charter of the U.N., in http://en.trend.az/news/karabakh/1703909.html, 2011-11-20;

-        Ismailzade, Fariz: The geopolitics of the Nagorno-Karabakh conflict, GLOBAL DIALOGUE Vol. 7., Number 3–4, Summer/Autumn 2005—The Volatile Caucasus, in http://www.worlddialogue.org/content.php?id=354, 2012-03-20;

-        Jagielski, Wojciech: Kőtornyok, Forrás, XXXVII. Évf., 2005/10, pp.29-50.

-        Lachowski, Zdislaw: Foreign military bases in Eurasia – SIPRI Policy Paper No. 18. – Stockholm, 2007. június - ISSN 1652-0432;

-        Lőrincz András: Azerbajdzsán alaposan megerősödött katonailag a karabahi hábrú befejezése óta, in http://www.sofar.hu/hu/node/95767, 2008-01-04;

-          Meier, Andrew: Csecsenföld - Egy konfliktus mélyén, Európa Könyvkiadó – Budapest, 2005 – ISBN 963 07 7793 2

-          Menon, Rajan – Fedorov E., Yuri – Nodia, Ghia: Russia, the Caucasus and the Central Asia – The 21th century security enviroment, EastWest Institute, M.E. Shape – Armonk, New York. 1999 – ISBN 0-7656-0433-7;

-          The Military Doctrine of the Russian Federation Approved by RussianFederation Presidential Edict on 5 February 2010, in http://www.sras.org/military_doctrine_russian_federation_2010, 2011-11-20;

-          Military Doctrine of the Republic of Azerbaijan – Analyse, in http://milaz.info/en/news.php?id=6544, 2011-11-20;

-          Military Doctrine of Republic of Armenia, in www.mil.am/files/mil-doctrine-eng.pdf, 2011-11-20;

-          Military-doctrinal views of the Republic of Georgia – Analyse, in http://milaz.info/en/news.php?id=6568, 2011-11-20;

-          Ministry of Defence of Georgia, in http://www.mod.gov.ge/index.php?page=1&lang=1,

-          Nagy László: Azerbajdzsáni helyzetkép, in http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2006/3/2006_3_8.html, p. 14., 2008-01-04;

-          Pirityi Sándor: Örményország közelről, in Új Honvédségi Szemle, 2006/12., http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/rmenyorszag_kozelrol, 2007-08-10;

-          Russia Transfers Akhalkalaki Military Base to Georgia, in http://www.civil.ge/eng/article.php?id=15342,

-          Safikhanov, Hafíz: Use of Landmines in Azerbaijan and its Consequences, in http://maic.jmu.edu/Journal/7.2/focus/hafiz/hafiz.htm, 2008-01-04;

-          Dr. Tömösráry Zsigmond: Az európai rakétavédelmi rendszer – két nézőpontból, in mhtt.eu/hadtudomany/2012_e_Tomosvary_Zsigmond.pdf, 2012-005-10;

-          Vass András: Gyorselemzés, in http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/kaukazus_tersegenek_aktualis_kerdeseirol, 2007-09-18;

 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Oroszország, fegyveres erők

Országok: Grúzia Azerbajdzsán Örményország Oroszország