.jpeg)
Kirgizül az ’aла качуу’ annyit tesz: megragadni és elmenekülni. A kifejezés értelmezésében zavaró tényező, hogy az eredeti kirgiz kifejezés bevett fordítása angolul ’bride kidnapping’, oroszul ’похищение невесты’. Ezek a fordítások egy szűkebb jelentést adnak a szónak: ’menyasszonyrablás’ vagy ’leányrablás’.
Mit értünk leányrablás alatt?
A ’leányrablás’ kifejezés alatt különféle jelenségekre szoktak utalni. Az egyik legismertebb tanulmányban, – amelyet Russell Kleinbach (Philadelphiai Egyetem), valamint Mehrigiul Ablezova és Medina Aitieva kirgiz szociológusok készítettek – az ’aла качуу’ kifejezés nagyon különböző cselekedeteket fed le egészen „a beleegyezéssel történő megrendezett szöktetéstől az erőszakos, beleegyezés nélküli rablásig.” A tanulmány megállapítja, hogy ’rablás’ alatt a „nem beleegyezéssel történő változatra utalunk, amely tipikusan azt jelenti, hogy egy fiatal férfi a barátai segítségével megtévesztés vagy erőszak útján egy fiatal nőt a szülei vagy egy közeli rokona házába visz. Itt a nőt egy szobában tartják, ahol a család nőtagjai megkísérlik meggyőzni, hogy vegye fel a menyasszonyi fátylat.” Az is előfordul, hogy az elrabolt lányt egész éjszakára az idegen házban tartják vagy akár megerőszakolják, így kényszerítve a házasságba, hiszen szűzességét elvesztve megfosztják becsületétől is. Ebben a cikkben a leányrablás nem beleegyezéssel történő változatáról lesz szó.
Hagyomány nélküli hagyomány?
A szakirodalomban nincs egyetértés azt illetően, hogy ősi hagyománynak tekinthető-e a leányrablás Kirgizisztánban. Több forrás is arra utal, hogy a szokás (Megjegyzés: a ’szokás’ szó ebben a cikkben elsősorban, mint ’gyakorlat’, nem pedig mint ’hagyomány’ értendő.) feltehetően létezett korábban is, de nem tekinthető e terület uralkodó jelenségének, a múlt századokban alapvetően a beleegyezéssel történő házasság volt az elterjedt. Ez esetben azonban gyakorinak számítottak az előre elrendezett házasságok. Nagyon eltérőek a statisztikák azt illetően, hogy a kirgiz nőknek jelenleg hány százaléka megy férjhez leányrablás útján. A Kleinbach–Ablezova–Aitieva tanulmány szerint a kirgiz nők 35-45%-át adják férjül a beleegyezésük nélkül valamely általuk nem szeretett férfihez, leányrablás útján. A szokás elterjedtségének a mérését tovább nehezíti, hogy komoly különbségek vannak a nem kormányzati szervezetek (NGOs) és a kormány leányrablással kapcsolatos statisztikái között. Általánosságban megállapítható, hogy a gyakorlat elterjedtebb a vidéki közösségekben.
Mi készteti a férfiakat a leányrablásra?
A Human Rights Watch 2006. évi szeptemberi 9. számában kiemelten foglalkozik a leányrablás témájával és különböző motivációkat lát a szokás mögött. Például Kirgizisztánban a ’nős’ családi állapot számít a normának, így a férfiak társadalmi nyomás alatt vannak, hogy minél hamarabb feleséget találjanak – vagy akár raboljanak maguknak. További indok lehet az, ha valaki testi vagy szellemi fogyatékos, ugyanis az ilyen férfiakkal szemben erős előítélet él a lakosság körében. Hasonlóképpen, a bűntetett előéletű férfiak is gyakrabban folyamodnak a leányrablás szokásához.
Büntetés nélküli bűntett
Kirgizisztán Büntetőtörvénykönyvének 155. cikkelye egyértelműen kimondja, hogy „Aki egy nőt házasságkötésre kényszerít vagy kényszerrel a házastársi viszonyát meghosszabbítja, vagy házasságkötés céljából, akarata ellenére elrabolja, vagy éppen megakadályozza egy nő házasságkötését – az a havi minimálbér százszorosától kétszázszorosáig terjedő pénzbüntetéssel vagy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ennek ellenére a valóságban elvétve jár jogi következménnyel az ilyen tett. Abban az esetben, ha a házasságba kényszerített nő mégis a hatóságokhoz fordul, panaszát gyakran nem veszik komolyan. A Human Rights Watch rendőrtisztekkel készített interjúi során a rend őrei közül többen is azt állították, hogy a „nők igazából mindig beleegyeznek” valamint, hogy „ez a hagyomány”. Ezzel szemben, több nemzetközi szervezet például a Human Rights Watch és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is a leányrablás szokását a családi erőszak illetve az emberkereskedelem problémájával összefüggésben taglalja. Például az EBESZ Biskeki Központja tevékenységei között célként jelöli meg, hogy „foglalkozik a menyasszonyrablás és a családi erőszak problémájával információs kampányok és az áldozatok támogatása révén.”
Brossúra és szeminárium – mire elég?
Hagyomány vagy sem, felmérhetetlenek azok a mentális és testi bántalmak, amelyeket a leányrablás áldozatainak kell elszenvedniük. Jelentősen bonyolítja a kérdést, hogy léteznek ’happy enddel’ végződő leányrablás történetek is, ahol az ifjú pár végül valóban boldog házasságot köt, tehát mindenképpen egy összetett társadalmi jelenségről beszélhetünk. Szélsőséges esetekben azonban a leányrablás következménye akár halál is lehet, több öngyilkossági esetről tudunk, így a leányrablás mindenképpen emberjogi kérdésnek számít. A büntetőjogi következmények azonban pusztán papíron léteznek, ezért elsősorban a leányrablás társadalmi megítélésében szükséges valamiféle változásnak végbemennie ahhoz, hogy a gyakorlat a valóságban is visszaszoruljon. Ennek érdekében 2003 és 2008 között 150 szemináriumot tartottak a beleegyezés nélküli leányrablásról kirgiz iskolákban és közösségekben. Az alkalmazott felvilágosító anyagok (többek között egy rövid dokumentumfilm a leányrablásról) hatékonyságát egy 2008-2009-ben lefolytatott hosszútávú tanulmány is megerősítette, amely összefüggést talált a nem beleegyezéssel történő házasságok csökkenő száma és a felvilágosító anyagok terjesztése között. Ez mindenképpen sikerként könyvelhető el és a statisztikailag kimutatható eredmények remélhetőleg további anyagi forrásokat nyitnak meg olyan projektek előtt, amelyeknek célja felvilágosítást adni a kazah lakosság körében a nem beleegyezéssel történő leányrablás negatív következményeiről.
Az alábbi linken megtekinthető az a húszperces, angol felirattal ellátott, Petr Lom által készített dokumentumfilm, amelyet a felvilágosító szemináriumokon is bemutattak: Kirgizisztán – Az elrabolt menyasszony (2004).
