Oroszország római nagykövete idén januárban immár hét éve megszakítás nélkül látja el diplomáciai feladatát. Az azóta eltelt időben több változás közvetlen szemtanúja lehetett, egy sor fontos esemény résztvevőjeként működött közre. Évről évre tapasztalhatta a két ország közti kapcsolatok erősödését, melyeket először jónak, később tökéletesnek, majd különlegesnek neveztek. Az utolsó alkalmazott megjelölés – a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai iratok gyakori szófordulatával élve: „túlságosan is különleges”.

Meskov Nagykövet Úr, a WikiLeaks-botrány során napvilágra került dokumentumok alapján állítható, hogy az amerikai külügy kritikával illette azt a módfelett szoros viszonyt, mely Olaszország és Oroszország között jött létre az utóbbi időkben. Ugyanakkor Thorne amerikai nagykövet a minap úgy nyilatkozott, hogy „megértette” ezen különös barátság okait. Hogyan vélekedik az ő értékeléséről?

Nem ítélkezem a kollégáim állásfoglalásai felett, ismerem Thorne Nagykövet Urat, akivel jó kapcsolatban vagyok. Igaz, hogy jó viszonyt ápolunk Olaszországgal, amelynek gyökerei azonban nem a közelmúltban keresendőek, hanem időben jóval messzebb nyúlnak vissza. Több, mint ötszáz éve vettük fel először a diplomáciai kapcsolatokat, és ez a történelmi periódus bizony hosszabb egyes más államok születése óta eltelt időnél, önálló, állami létezésük teljességénél. Egyébként a minket Itáliához fűző kötelékek hathatósan erősítik a hazánkat az Európai Unióhoz és a transzatlanti közösséghez kapcsoló szálakat: aktívan együttműködünk az ENSZ-központjában illetve vonatkozó szervezeteiben, és a Szocsiban rendezett bilaterális csúcstalálkozón írtuk alá azt a megállapodást, mely lehetővé teszi az Afganisztánba irányuló olasz anyagi és emberi utánpótlás szállítását. Utóbbi egy Oroszországot átszelő vasúti folyósón történik. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy részvétemet fejezzem ki a közelmúltban elesett olasz tiszt hozzátartozóinak! Az Önök országa által Afganisztánban folytatott katonai tevékenység elősegíti a világ békéjét és a nemzetközi stabilitást. Oroszország ezekben az években mindig határozottan támogatta e nemzetközi erőfeszítéseket, szoros kapcsolatokat ápolunk Afganisztánnal, és sokat teszünk, hogy minél jobban együttműködjünk a régió viszonyainak megszilárdításában.

Beszéljünk az energetikai szektort érintő gazdasági együttműködésről! Különleges partnerek vagyunk; de, vajon a többieknél előbbre valóak-e?   

Olaszország az egyik elsődleges partnerünk a gazdasági területeken, és mindazok számára, akik igyekeznek külön kiemelni az energiapolitikát érintő szoros kooperációt, szeretném megjegyezni, hogy a közös vállalások egészen Enrico Mattei (az Eni legendás alapítója – M. B.) koráig nyúlnak vissza. Mindannyian a szabad piac időszakában élünk, de a szabad piac szabályai mellett minden partner valóban érdekelt kell legyen a gazdasági együttműködés sikerében. A szükségszerű anyagiasság, a profitelvűség számít, és nem a szövetségeshez való érzelmi kötődés. Kapcsolataink egy másik fontos aspektusát szintén alábecsülik, pedig igen jelentős, hiszen gazdasági rendszereink kölcsönösen kompatibilisek. Mi rendelkezünk a „fekete olajjal” azaz a kőolajjal, míg Önök óriási mennyiségben állítanak elő nyersen sajtolt olivaolajat. Utóbbi logika alapján számos további példát lehetne mondani.

A vezetőink közti kapcsolatok különösen erősek. Ön szerint mi a közös Putyinban és Berlusconiban mint emberben és mint politikusban?

Először is szeretném leszögezni, hogy minden kétoldalú viszony a jó kapcsolatok talaján áll. Ez nem csupán a vezetőkre igaz, mivel az összes kulturális, gazdasági vagy éppen politikai tartalmú együttműködés esetén egyaránt létfontosságú az intenzív kontaktus, a közös nézőpontok megléte. A Putyin és Berlusconi közötti kapcsolatok valóban jóak, ahogy igaz ez az olasz miniszterelnök és Medvegyev államfő személyes viszonyára is. De Giorgio Napolitano olasz elnök is jó kapcsolatokat ápol a mi vezetőinkkel. Mindez – és most hivatalnokként, bürokrataként beszélek – mindig pozitívum. A napjainkra kialakult barátság eredője ellenben merő pragmatizmus. Erre álljon csak egy példa: 2000-ben, abban az esztendőben, amikor bilaterális kapcsolataink új szakaszba léptek, az oroszok éppen, hogy kilábaltak a ’98-as pénzügyi válságból, és sok partnerünk nem hitt visszatérésünk lehetőségében. Az olasz adminisztráció és Berlusconi kormányfő előrelátása azonban számos itáliai vállalatot ösztönzött különböző oroszországi befektetésekre. Ettől fogva Róma számunkra különleges státuszú szövetségessé vált, aki számos privilégiumot élvez, mert az olasz cégek voltak az elsők. Másrészről a kölcsönös bizalom egyben megalapozta a hosszútávú kiszámíthatóság biztonságát, ezért a kapcsolataink nem egyes kormányokhoz köthetőek, hanem a másikba vetett szilárd hiten nyugszanak, és a nemzetközi erőtér viharai sem zavarhatják meg őket. Az eltelt évtizedben, melyből hét esztendő eseményeit személyesen éltem át, az összes közös vállalás, melybe belefogtunk célba ért – függetlenül a hatalmon lévő kormányoktól. Ráadásul a globális válság idején sem töröltünk egyetlen nagy gazdasági projektet sem. Sokszor megszenvedtünk a helyzettel, rengeteg dolgoztunk, de egyszer sem adtuk fel. 

Mennyit számít az olasz-orosz partnerség, ha Moszkva és az Egyesült Államok együttműködéséről van szó a rakétavédelmi rendszerek tárgykörében?

Az idei év lesz a döntő a NATO és Oroszország rakétavédelmi rendszereket illető együttműködésében. Ha sikerül egy közös tervezetet létrehoznunk, garanciát adhatunk, hogy Európa biztonsága hosszú távon is széles körűvé válik. Természetesen a nemzetközi helyzetet érintő elképzeléseink nem mindig esnek egybe az Egyesült Államok értékeléseivel. Meglátjuk, mit hoz a rakétavédelmi rendszerek összehangolását ígérő folyamat. Viszont az a tény, hogy Obama Elnök Úr új alapra kívánja helyezni az orosz-amerikai kapcsolatokat, évekre előre pozitív irányba mozdította el a tárgyalásokat.

A kínai-amerikai tárgyalások során Hu Jintao főtitkár megjegyezte, hogy a dollárhoz való igazodás korszaka lezárult. Ön hogyan képzeli el azt az időszakot, amikor a világ pénzforgalmát nem az amerikai dolláron, hanem esetleg jüanon bonyolítják majd le?

Miként Önök is tudják, mi is nemzeti valutánk, a rubel megerősítésén dolgozunk, szeretnénk azt regionális fizetőeszközzé változtatni. Sőt, a gazdasági krízis ellenére továbbra is azon vagyunk, hogy a világ egyik financiális központjává váljunk. Természetesen nem kívánjuk sem a dollárt, sem a jüant a rubellel helyettesíteni, de legutóbbi krízis megmutatta, hogy több lábra kell állnunk. Ezért is devizatartalékainkat nem csupán dollárba, hanem euróba is helyeztük, és megállapodtunk a kínai féllel, hogy kölcsönösen használjuk a másik valutáját. Lényegében már most is alkalmazzuk mind a rubelt, mind a jüant mint nemzetközi váltóvalutát. A legfontosabb előttünk álló feladat egy új gazdasági rendszer megalkotása, mely minden állam fejlődését támogatja nem csupán ipari téren, hanem szoció-gazdasági vonatkozásban is.

Mégis a hidegháború szellemképei éppen a különböző mentalitások szembenállása esetén tűnnek fel újra. Ön szerint ez a szemlélet még sokáig meghatározza az Önök washingtoni kapcsolatait?

Két dolog: először is jól kell ismernünk a történelmet, mert a múlt történéseinek vizsgálata nélkül a sötétben tapogatóznánk. Van, aki felidézi a Szovjetunió és az Egyesült Államok vetélkedését, a hidegháborút. Mások emlékeztetnek arra, hogy Oroszország egykoron kiállt az Egyesült Államok függetlensége mellett. Megint mások felhívják a figyelmet, hogy a második világháborúban az orosz és amerikai katonák váll-vállvetve harcoltak egymás mellett és egymásért is. Tanulni kell a történelemből, hogy továbbfejleszthessük annak pozitívumait, és sikerrel kerüljük el a negatív folyamatok, trendek visszatérését. De van még egy másik lényeges momentum is. Sokan, emberek, bizonyos csoportok ma sem értik meg az új világ változásának dinamikáját. Természetesen, amikor valaki egy olyan országban vagy vidéken él, ahol az elmúlt száz évben semmi sem történt, és a fiúk azt teszik, amit apáik tettek, bizony nehéz ésszel felfogni, hogy más tájakon, államokban kevesebb, mint húsz esztendő alatt minden drasztikusan megváltozott. Sőt, még ma is változik. Az átalakulás a szemünk láttára történik. Éppen ezért mindig előre kell tekinteni, mivel csak így vagyunk képesek a régi beidegződések, sémák túlhaladására.