Boda Kitti: Oroszokkal kapcsolatos sztereotípiák

Először is szeretnék néhány mondatban beszélni arról, hogy bennem milyen kép él a sztereotípiákkal kapcsolatosan.

Véleményem szerint a sztereotípia a legkártékonyabb dolgok egyike, ami meghatározhatja, vagyis pontosabban fogalmazva beskatulyázhatja az emberi gondolkodást azáltal, hogy olyan keretek közé szorítja az egyéni véleményt, amely beláthatatlan következményeket idézhet elő egy adott dolog megítélésében, mert képes elhitetni velünk, hogy tartalmilag kritikán felül áll és ezáltal örökérvényű.

Ugyanakkor az is megdöbbentő, hogy bár törekszünk ezeket kirekeszteni saját életünkből, mégsincs rá lehetőség, hiszen mindenhol ott van, mivel mi- emberek tápláljuk és általunk terjed.

A legrosszabb tulajdonsága a sztereotípiának, hogy nem tud különbséget tenni ember és rendszer között, hanem kollektíve foglal magába jelen esetben minden orosz embert, akire rázúdíthatjuk sérelmeinket.

Tehát ha konkrétan az oroszokról kialakult sztereotípiákat veszem alapul, sajnos nem tudok elvonatkoztatni attól a hosszú évek óta belém súlykolt képtől, ami akár a médián, akár más emberek, családtagjaim irányából érkezett hozzám, beépülve ezáltal saját értékrendembe, megítélésembe.

Bár nem éltem abban a korban, amikor Oroszország illetve a Szovjetunió éreztette az emberrel nyomasztó jelenlétét napról napra, de én azon a véleményem vagyok, hogy annak van csak „joga” ítéletet mondani róluk, akinek az életében szervesen jelen volt.

Én innen a XXI. század elejéről nem kérhetem számon az akkori vezetéstől, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy, mert én már csak szemlélője vagyok az akkori történelemnek.

Természetesen nem tudom félretenni azoknak a történelmi tényeknek jelenben is érezhető hatását sem, amelyek több mint négy évtizeden át az emberek mindennapjait megkeserítették, hiszen én, mint magyar ember sosem fogok tudni elvonatkoztatni a Szovjetunió Magyarországra gyakorolt terrorjától.

A legnagyobb probléma, amit a sztereotípiák gyökerének tekintek, az a tudatlanság és az európai ember azon mentalitása, amelyben fölé rendeli magát mindennek, amit ő elmaradottnak ítél.

Nem véletlen, hogy Oroszország soha nem volt és nem is lesz Európa része, hiszen „mi” ezt sosem akartuk igazán és ez az állapot már nagyon hosszú idő óta fenn áll.

Európa régóta felhúzott Oroszország elé egy olyan falat, amit soha nem lesznek képesek az oroszok lebontani. Az igazság az, hogy már szerintem nem is akarják, de én ezt meg tudom érteni.

Nem véletlen ugyanakkor az sem, hogy annyi évszázadnyi elutasítás után, Oroszország már nem hajlandó részt venni a „mi kis összeurópai bulinkban”, mert a tények alapján úgy tűnik, hogy már régóta nincs ránk szüksége.

Ez a legteljesebben abban nyilvánul meg, hogy úgy képes manipulálni Európát, ahogy ő akarja- gondoljunk csak az orosz gáz évenkénti problémájára. Nem meglepő, hogy az aktuális kormányok nem „szidják” már annyit az orosz vezetést, csak a közhangulatot próbálják meg (hatásosan!) ellenük fordítani.    

Ugyanakkor a legteljesebb magyarázatot Európa és Oroszország szembenállására egy orosz szerző, Nyikolaj Jakovlevics Danyilevszkij egyik munkájában találtam meg, ami összefoglalva azt mondja, hogy a Oroszország feladatának Európa az európai „tökéletes” modell terjesztését szánta Keleten, viszont amikor Oroszország is megpróbálta saját világát felépíteni, Európa szembefordult vele.

A könyv további része természetesen nem kezelhető kritika nélkül, de ha a szerző szempontjából nézzük a dolgokat, valahol az ő álláspontját is meg lehet érteni.

Ezek alapján kérdezem én, hogy jöhetne bármely európai ember ahhoz, hogy negatív képet fessen az oroszokról, amikor ő maga volt az , aki nem volt hajlandó az „arany középút” megtalálására.

Erre helyesen egy számomra igen nagyra becsült tanárom mondogatja mindig, hogy (orosz származása lévén) „-Igen, lehet szidni az oroszokat, de kérem, előtte mindig nézzék meg a saját történelmüket és ha abban minden rendben van, akkor mehetünk tovább”.

 

Horváth Kata: Képeim, benyomásaim Oroszországról

Oroszországról az első két szó, ami eszembe jut: egzotikus, ismeretlen. Ezen gondolkodva arra jutottam,  nyilván ez abból adódik, hogy semmi közvetlen, direkt kapcsolatom nincs orosz emberekkel, vagy Oroszországgal úgy általában. Csupán a történelem órán hallottakból, vagy a sztereotípiákról tanultakból bevillanó pár szóból, illetve a médiából táplálkozik a tudásom.  Ezt viszont pont közvetettsége miatt nem érzem magaménak, csupán halvány benyomásom alakult ki, de kész, kialakult véleményem nem. Érdekes, hogy ennek ellenére, vagy pont ezért Oroszország, az a hely, ahová, ha szabadon választhatnék, egy helyet elutaznék. Fogalmam sincs, hogy miért, de rendkívül vonz ez az ország. Próbálok a tudásom mélyére ásni és leírni azokat a jellemzőket, amik eszembe jutnak: különleges, érthetetlen, színes, durva, hatalmas, lassú, fejlődő, autokratikus ezek voltak, amik erős gondolkodás után eszembe jutottak.  A fejembe úgy él Oroszország, mely egy hatalmas területű ország, melyet egy teljesen más gondolkodásmód jellemez, talán pont ezért vonz, mert számomra érthetetlen.

Érdekes számomra, hogy most a 21 században, mikor virágzik a demokrácia, Oroszországban, viszont ennek csak a csírái mutatkoznak, úgy fogalmaznék, hogy egyfajta áldemokrácia. Külsőleg, formálisan minden demokratikusnak hat, de valójában egy szűk réteg, aki mindent az irányítása alatt tart és befolyásol. Furcsa, hogy ezzel mindenki tisztába van, mégsem emel ellene senki sem hangot, nincsenek lázadások, tüntetések.

Oroszország, mint egy fejlődő ország képe jelenik meg előttem, mely egyre nagyobb helyet foglal el a világvezető hatalmainak palettáján.

Masszív, valahogy ez a szó is asszociációba hozható Oroszországgal. Talán ez abból fakad, hogy a szocializmusból ránk marad „emlékek” a mai napig állnak. Gondolok itt a Paksi atomerőműre, ami messze túlszárnyalta már a nyugati országokban megszokott működési időtartamot.

Érdekes, hogy az orosz emberekről általánosságba két típus ugrik be férfiaknak a katonai egyenruhát viselő usánkás emberek, míg női sztereotípiám, az erős arccsontú, szlávos arcú, hosszú egyenes barna hajú nő. Női képem kiterjedtebb, mert a színes, feltűnő öltözetet, sok kiegészítőt, nagyon magas sarkú cipőt, illetve intenzív, élénk sminket is asszociálok hozzá.

Számomra az irodalomba az orosz írók mindig is egy elkülönült szigetet alkottak. Gondolok itt elsősorban a 19 századi irodalomra. Elkülönülnek specifikus, egyedi hangulatuk, szemléletük miatt. Szeretem, hogy az ebből a korból származó orosz műveknek van egy jellegzetes hangulatú, ami specifikusan orosz. Az irodalom terén még mindenképp fontosnak tartom Ulickaja munkásságát kiemelni, mert ő jelentős hatást gyakorolt orosz képemre. Zseniális írónak tartom, aki felkeltette az érdeklődésemet a kortárs orosz írók iránt.

Híres emberekre gondolva egyből a „forradalom nagyjai” jutnak eszembe: Lenin, Sztálin, Trockij, nyilván ebben az esetben az indok egyértelmű.

Furcsa, hogy Oroszországról elég egyértelműen a vörös színre asszociálok. A mentális térképemen minden országnak van egy színe ez Oroszország esetében, vörös, kifejezettebben jelenik meg, mint egyéb országok esetében.

Oroszországhoz kapcsolódik sajnos a részegség is, szorosan összeforr a vodka képével, melyet vizespohárból fogyasztanak. Ez annyira tipikus filmbeli jelenet nyilván ezért.

Végül mindenképp fontosnak érzem megemlíteni az orosz balettet, ez is számomra jellegzetesen orosz. S a mindehhez kapcsolódó ellentmondások, a mérhetetlen lágyság, de ugyanakkor hatalmas, erő, munka, kitartás, ami kell, hogy a végső produkció olyan tökéletes legyen.

 

 

 

Cimkék:

Országok: Oroszország